Az indiai marabu (Leptoptilos javanicus) megjelenése, életmódja, szaporodása

Az indiai marabu (Leptoptilos javanicus) megjelenése, életmódja, szaporodása

Az indiai marabu (Leptoptilos javanicus) megjelenése, jellemzői

Az indiai marabu (Leptoptilos javanicus), más néven jávai marabu, egy lenyűgöző madár, amely Dél- és Délkelet-Ázsiában honos.

Mérete, testfelépítése és súlya:

Az indiai marabu egy nagytestű gázlómadár, amelynek magassága elérheti a 110-120 centimétert, szárnyfesztávolsága pedig akár a 210 centimétert is. Testtömege általában 4-5,5 kilogramm között mozog. Testfelépítése jellegzetes, hosszú lábakkal és nyakkal rendelkezik, amelyek segítik a mocsaras területeken való mozgásban és a táplálékszerzésben.

Tollazat színezete:

Az indiai marabu tollazata elsősorban szürke és fehér. A feje és nyaka csupasz, a bőr színezete pedig a sárgától a rózsaszínig változhat. A fiatal egyedek tollazata általában világosabb, fejükön és nyakukon pedig több toll található.

Csőr és lábak:

Az indiai marabu csőre hosszú és erős, alkalmas a dögevő életmódhoz. A csőr színezete általában sárgás vagy szürkés. A lábak szintén hosszúak és erősek, színük szürke vagy rózsaszín.

Szárnyak és repülés:

Az indiai marabu szárnyai nagyok és szélesek, amelyek lehetővé teszik a hosszú távú repülést és a termikelés segítségével történő emelkedést. Repülés közben a nyakát behúzva tartja, ami jellegzetes sziluettet kölcsönöz neki.

Várható élettartam:

Az indiai marabu várható élettartama vadon élő populációkban általában 15-20 év, de fogságban akár 30 évig is élhet.

Magyarországi helyzete:

Az indiai marabu nem őshonos Magyarországon, így vadon élő populációja nem található meg az országban. Ritkán előfordulhat, hogy kóborló példányok eljutnak hozzánk, de ezek az esetek rendkívül ritkák.

Az indiai marabu (Leptoptilos javanicus) megjelenése, életmódja, szaporodása
Az indiai marabu (Leptoptilos javanicus) megjelenése, életmódja, szaporodása

Az indiai marabu (Leptoptilos javanicus) elterjedése, előfordulása

Élőhelye:

Az indiai marabu elsősorban Dél- és Délkelet-Ázsiában honos. A következő országokban található meg:

  • Dél-Ázsia: India, Banglades, Nepál, Srí Lanka
  • Délkelet-Ázsia: Mianmar, Thaiföld, Kambodzsa, Laosz, Vietnám, Malajzia, Szingapúr, Indonézia (Jáva, Bali, Szumátra)

Az indiai marabu kedveli a vizes élőhelyeket, mint például a mocsarakat, mangrove erdőket, folyópartokat, tavakat és elárasztott területeket. Gyakran megfigyelhető rizsföldeken és más mezőgazdasági területeken is, ahol táplálékot keres.

Földrajzi határok:

Az indiai marabu elterjedési területének északi határa nagyjából India északi részén, Nepálban és Mianmarban húzódik. Keleti határa Indonézia keleti szigeteiig (Jáva, Bali) terjed, míg déli határa Srí Lanka szigetét érinti. Nyugati határa pedig India nyugati partvidékén található.

Fontos megjegyzés: Az indiai marabu populációja az elterjedési területén belül nem egyenletes. Egyes régiókban gyakoribb, míg máshol ritkább lehet. A legnagyobb állományai India északi és keleti részén, valamint Délkelet-Ázsia egyes országaiban találhatók.

Az indiai marabu (Leptoptilos javanicus) megjelenése, életmódja, szaporodása
Az indiai marabu (Leptoptilos javanicus) megjelenése, életmódja, szaporodása

Rendszertani besorolása

Az indiai marabu (Leptoptilos javanicus) a madarak (Aves) osztályának gólyaalakúak (Ciconiiformes) rendjébe, ezen belül a gólyafélék (Ciconiidae) családjába tartozó faj.

Rendszertani szint
Tudományos név
Ország Animalia
Törzs Chordata
Altörzs Vertebrata
Osztály Aves
Rend Ciconiiformes
Család Ciconiidae
Nem Leptoptilos
Faj
Leptoptilos javanicus

Életmódja

Társas élet és szociális viselkedés:

Az indiai marabu alapvetően magányos madár, de táplálékban gazdag területeken kisebb csoportokban is összegyűlhet. A költési időszakban párokat alkotnak, és együtt nevelik fiókáikat. A szociális interakcióik általában korlátozottak, de megfigyelhető közöttük a kommunikáció, például hangjelzések és testbeszéd formájában.

Mozgás és territórium:

Az indiai marabu elsősorban gyalogosan mozog a vizes élőhelyeken, hosszú lábai segítségével könnyedén átgázol a sekély vízben. Repülni is képes, és gyakran hosszú távokat tesz meg táplálék után kutatva. Általában nem territoriálisak, de a költési időszakban a párok védelmezhetik fészkük környékét.

Alkalmazkodóképesség:

Az indiai marabu jól alkalmazkodott a vizes élőhelyekhez, és képes kihasználni a különböző táplálékforrásokat. Hosszú csőre és nyaka lehetővé teszi, hogy elérje a vízben vagy a talajban rejtőző zsákmányt. Emellett opportunista dögevőként is ismert, és gyakran táplálkozik elhullott állatok tetemeivel.

Kihívások és túlélési stratégiák:

Az indiai marabu fő kihívásai közé tartozik az élőhelyek elvesztése és a degradációja, amelyet az emberi tevékenység okoz, mint például a mezőgazdaság, az urbanizáció és a vízszennyezés. Emellett a vadászat és a tojásgyűjtés is veszélyezteti egyes populációit. A túlélési stratégiái közé tartozik az alkalmazkodóképesség, a táplálékforrások sokféleségének kihasználása és a fészkek rejtett helyen való építése.

Az indiai marabu magányos, de alkalmazkodó madár, amely a vizes élőhelyekhez kötődik. Jól alkalmazkodik a különböző táplálékforrásokhoz, és képes hosszú távokat megtenni táplálék után kutatva. Az élőhelyek elvesztése és a vadászat jelentik a legnagyobb kihívást a túlélésük szempontjából.

Az indiai marabu (Leptoptilos javanicus) megjelenése, életmódja, szaporodása
Az indiai marabu (Leptoptilos javanicus) megjelenése, életmódja, szaporodása

Az indiai marabu (Leptoptilos javanicus) táplálkozása

Jellemzői:

Az indiai marabu táplálkozása opportunista és generalista, ami azt jelenti, hogy kihasználja a rendelkezésre álló táplálékforrásokat, és nem specializálódott egyetlen zsákmánytípusra. Elsősorban húsevő, de alkalmanként növényi eredetű táplálékot is fogyaszt.

Táplálékforrások:

Az indiai marabu tápláléka igen változatos, és magában foglalja a következőket:

  • Halak: Különböző méretű és fajú halak, amelyeket sekély vízben vagy a víz felszínén kap el.
  • Kétéltűek: Elsősorban békák, de időnként gőtéket és szalamandrákat is fogyaszt.
  • Hüllők: Kígyók, gyíkok és kisebb krokodilok.
  • Madarak: Főleg vízimadarak fiókái és tojásai, de időnként kifejlett madarakat is elejt.
  • Emlősök: Kisebb rágcsálók, például patkányok és egerek.
  • Gerinctelenek: Rovarok, rákok, puhatestűek és férgek.
  • Döghús: Elhullott állatok tetemei, amelyek fontos táplálékforrást jelentenek számára.
  • Növényi anyagok: Ritkán fogyaszt gyümölcsöket, magvakat és növényi hajtásokat.

Táplálkozási szokások:

Az indiai marabu általában magányosan vagy párokban keres táplálékot. Gyakran látható, amint lassan gázol a sekély vízben, és hosszú csőrével kutat a zsákmány után. A dögevő életmódja miatt gyakran követi a nagyobb ragadozókat, például tigriseket vagy krokodilokat, és a maradékokból táplálkozik.

Ökológiai szerep:

Az indiai marabu fontos ökológiai szerepet tölt be a vizes élőhelyeken. A dögevő életmódja révén segít eltakarítani az elhullott állatokat, és így megakadályozza a betegségek terjedését. Emellett a táplálékláncban betöltött szerepe révén hozzájárul az ökoszisztéma egyensúlyának fenntartásához.

Az indiai marabu (Leptoptilos javanicus) megjelenése, életmódja, szaporodása
Az indiai marabu (Leptoptilos javanicus) megjelenése, életmódja, szaporodása

Az indiai marabu (Leptoptilos javanicus) fészkelőhelye

Elhelyezkedés:

Az indiai marabu fészkeit általában magas fákra építi, gyakran víz közelében, például mocsarak, tavak vagy folyók mentén. Előfordulhatnak fészkek mangroveerdőkben, erdős területeken vagy akár emberi települések közelében is, amennyiben megfelelő fészkelőhelyet találnak.

Fészek jellemzői:

A fészek nagy méretű, platform alakú, és általában ágakból, gallyakból, levelekből és más növényi anyagokból épül. A fészek belsejét gyakran bélelik puhább anyagokkal, például fűvel vagy tollal. A fészkek több éven keresztül is használatban lehetnek, és a madarak évről évre javítgatják, bővítik azokat.

Környezet:

Az indiai marabu fészkelőhelyének környezete általában vizes élőhelyekhez kapcsolódik. Fontos számukra a megfelelő táplálékforrások megléte, például halak, kétéltűek és hüllők. Emellett a fészkelőhely biztonsága is lényeges, ezért gyakran választanak magas fákat, ahol védve vannak a ragadozóktól.

Fészeképítés és tojásrakás:

Az indiai marabu párok együtt építik a fészket. A tojó általában 2-4 tojást rak, amelyeket mindkét szülő felváltva költ. A költési idő általában 28-30 napig tart.

Veszélyeztető tényezők:

Az indiai marabu fészkelőhelyeit számos tényező veszélyezteti, többek között:

  • Élőhelyek elvesztése és degradációja: Az emberi tevékenység, például az erdőirtás, a mezőgazdaság és az urbanizáció miatt csökken a megfelelő fészkelőhelyek száma.
  • Zavarás: Az emberi jelenlét és a zaj zavarhatja a madarakat a fészkelés során.
  • Vadászat és tojásgyűjtés: Egyes területeken a vadászat és a tojásgyűjtés továbbra is fenyegeti az indiai marabu populációját.

Mit tehetünk a fészkelőhelyek védelméért?

  • Élőhelyek védelme: A vizes élőhelyek és erdők megőrzése kulcsfontosságú az indiai marabu fészkelőhelyeinek védelme szempontjából.
  • Zavarás minimalizálása: A fészkelőhelyek közelében kerülni kell a zajos tevékenységeket, és tiszteletben kell tartani a madarak nyugalmát.
  • Oktatás és szemléletformálás: Fontos felhívni a figyelmet az indiai marabu védelmének fontosságára, és tájékoztatni az embereket a fajjal kapcsolatos ismeretekről.
  • Vadászat és tojásgyűjtés tiltása: A törvényi szabályozás és a hatékony végrehajtás segíthet megakadályozni a vadászatot és a tojásgyűjtést.
  • Monitoring és kutatás: A populációk és a fészkelőhelyek rendszeres monitorozása, valamint a kutatások segíthetnek jobban megérteni a faj igényeit és a védelmi intézkedések hatékonyságát.

Szaporodása

Párzási időszak:

Az indiai marabu szaporodási időszaka változó lehet az elterjedési területén belül, de általában az esős évszakhoz igazodik. Ez biztosítja a megfelelő táplálékforrásokat a fiókák felneveléséhez. A párzási időszak általában novembertől márciusig tart, de egyes területeken akár egész évben is előfordulhat szaporodás.

Fészkelés:

Az indiai marabu monogám madár, azaz a párok hosszú távú kapcsolatban élnek. A fészkelés a párzási időszak kezdetén történik. A párok közösen építik a fészket magas fákra, gyakran víz közelében. A fészek nagy méretű, platform alakú, és ágakból, gallyakból, levelekből és más növényi anyagokból áll.

Szaporodási szokások:

  • Párválasztás: A párok gyakran látványos udvarlási rituálékat mutatnak be, amelyek magukban foglalják a szárnyak csattogtatását, a csőr klakolását és a nyak nyújtását.
  • Tojásrakás: A tojó általában 2-4 tojást rak, amelyeket mindkét szülő felváltva költ. A költési idő általában 28-30 napig tart.
  • Fiókanevelés: A kikelő fiókák kezdetben csupaszok és tehetetlenek, de gyorsan fejlődnek. Mindkét szülő részt vesz a fiókák etetésében és gondozásában. A fiatal madarak körülbelül 3 hónap alatt válnak röpképessé, de még néhány hónapig a szüleikkel maradnak.
  • Ivarérettség: Az indiai marabu általában 3-4 éves korára éri el az ivarérettséget.

Az indiai marabu szaporodása az esős évszakhoz igazodik, és a párok hosszú távú kapcsolatban élnek. A fészkelés magas fákon történik, és mindkét szülő részt vesz a fiókák felnevelésében.

Az indiai marabu (Leptoptilos javanicus) fiókái

Jellemzői:

Az indiai marabu fiókái kezdetben csupaszok és tehetetlenek, de gyorsan fejlődnek. Kikeléskor súlyuk körülbelül 80-100 gramm, és testük fehér, pihés tollakkal borított. A csőrük és lábuk aránylag nagy a testükhöz képest, és a csőrük színe kezdetben sárgás, majd később szürkévé válik.

Kikelés és kezdeti fejlődés:

A fiókák általában 28-30 napos költési idő után kelnek ki a tojásból. Az első napokban nagyon érzékenyek és folyamatos gondozást igényelnek. A szülők felváltva melengetik és etetik őket. A fiókák gyorsan növekednek, és néhány hét alatt kifejlődik a szürkésbarna tollazatuk.

Etetés és gondozás:

Mindkét szülő részt vesz a fiókák etetésében és gondozásában. A táplálékot a szülők a csőrükben hozzák, és a fiókák közvetlenül a csőrből fogyasztják el. Az első hetekben a fiókák főleg regurgitált, félig emésztett táplálékot kapnak, majd később fokozatosan áttérnek a szilárd táplálékra, például halakra, békákra és rovarokra. A szülők a fészek tisztántartásáról is gondoskodnak, eltávolítva a fiókák ürülékét.

Kirepülés és elhagyás:

Az indiai marabu fiókái körülbelül 3 hónapos korukban válnak röpképessé. A kirepülést követően még néhány hétig a szüleikkel maradnak, akik továbbra is etetik és tanítják őket a túléléshez szükséges készségekre. A fiatal madarak általában 5-6 hónapos korukra válnak teljesen önállóvá, és elhagyják a szülői fészket.

Gondoskodás és túlélési arány:

Az indiai marabu szülők gondoskodása és a fészek védelme jelentősen növeli a fiókák túlélési esélyeit. A ragadozók, például a kígyók és a sasok, veszélyt jelenthetnek a fiókákra, ezért a szülők folyamatosan őrködnek a fészek körül. A túlélési arány változó lehet, de általában a fiókák 50-70%-a éri el a kirepülést.

Ökológiai jelentőség:

Az indiai marabu fiókái fontos szerepet játszanak a faj fennmaradásában és az ökoszisztéma egyensúlyában. A sikeres szaporodás és a fiatal madarak felnevelése biztosítja a populáció fenntartását. Emellett a fiókák táplálékként szolgálhatnak más ragadozók számára, így hozzájárulnak a tápláléklánc működéséhez.

Ismertebb betegségei lehetnek

Az indiai marabu (Leptoptilos javanicus), mint minden vadon élő állat, ki van téve különböző betegségeknek és parazitáknak. Bár az indiai marabu specifikus betegségeiről kevés információ áll rendelkezésre, általánosságban elmondható, hogy a következők lehetnek a leggyakoribb problémák:

Bakteriális és vírusos fertőzések:

  • Madárinfluenza: Ez egy súlyos vírusos betegség, amely tömeges elhullást okozhat a madarak között. Az indiai marabu is érzékeny lehet rá.
  • Szalmonellózis: Ez egy bakteriális fertőzés, amely hasmenést, lázat és gyengeséget okozhat. A szennyezett táplálék vagy víz útján terjedhet.
  • Egyéb bakteriális fertőzések: Az indiai marabu más bakteriális fertőzéseket is elkaphat, mint például a pasztellellózis vagy a kolibacillózis.

Paraziták:

  • Bélparaziták: Az indiai marabu különböző bélparazitákkal fertőződhet, mint például a fonálférgek vagy a galandférgek. Ezek a paraziták hasmenést, fogyást és gyengeséget okozhatnak.
  • Külső paraziták: A madarak bőrét és tollazatát atkák, tetvek és kullancsok is megtámadhatják. Ezek a paraziták viszketést, irritációt és tollvesztést okozhatnak.

Mérgezés:

  • Nehézfém-mérgezés: Az indiai marabu szennyezett környezetben élve nehézfémeket, például ólmot vagy higanyt, halmozhat fel a szervezetében. Ez idegrendszeri károsodást, szaporodási problémákat és akár halált is okozhat.
  • Peszticid-mérgezés: A mezőgazdasági területeken használt peszticidek is veszélyt jelenthetnek az indiai marabu számára. A mérgezés tünetei lehetnek a hányás, hasmenés, görcsök és légzési nehézségek.

Egyéb problémák:

  • Sérülések: Az indiai marabu megsérülhet ragadozók támadása vagy emberi tevékenység, például halászhálókba gabalyodás következtében.
  • Alultápláltság: Ha a madár nem jut elegendő táplálékhoz, legyengülhet és fogékonnyá válhat a betegségekre.

Fontos megjegyezni: Az indiai marabu betegségeinek és egészségügyi problémáinak kutatása még korlátozott. A fenti információk általános ismereteken alapulnak, és nem feltétlenül vonatkoznak minden egyedre vagy populációra.

Lehetséges ellenfelei, ellenségei

Az indiai marabu (Leptoptilos javanicus) kifejlett egyedeinek nincsenek természetes ellenségei a mérete és ereje miatt. Azonban a fiókákra és tojásokra veszélyt jelenthetnek a következők:

  • Ragadozó madarak: Sasok, héják és más nagyobb ragadozó madarak zsákmányolhatják a fiókákat, különösen akkor, ha azok őrizetlenül maradnak a fészekben.
  • Földi ragadozók: Kígyók, gyíkok, mongúzok és más kisebb ragadozók is veszélyt jelenthetnek a fiókákra és a tojásokra, főleg akkor, ha a fészek a földön vagy alacsonyan fekvő ágakon található.

Védelmi stratégiák:

Az indiai marabu számos stratégiát alkalmaz a fiókái és tojásai védelmére:

  • Fészek elhelyezése: A fészkeket általában magas fákra építik, hogy megnehezítsék a ragadozók hozzáférését.
  • Fészekőrzés: A szülőmadarak felváltva őrzik a fészket, és agresszívan védelmezik a fiókákat a betolakodóktól.
  • Riasztó hangok: A szülőmadarak hangos riasztó hangokat adnak ki, ha veszélyt észlelnek, hogy elriasszák a ragadozókat és figyelmeztessék a fiókákat.
  • Támadás: Ha a ragadozó túl közel merészkedik, a szülőmadarak akár támadásba is lendülhetnek, hogy megvédjék a fiókáikat.
  • Rejtőzködés: A fiókák ösztönösen rejtőzködnek a fészekben, amikor veszélyt éreznek, hogy nehezebben észrevegyék őket.

Emberi hatás:

Az emberi tevékenység, például a fakitermelés és az élőhelyek pusztítása, közvetett módon veszélyeztetheti az indiai marabu fészkelőhelyeit, így a fiókákat is. Emellett a zavarás, például a fészkek közelében zajongás vagy a tojások ellopása, szintén negatív hatással lehet a szaporodási sikerre.

Védettsége – Természetvédelmi helyzete

Az indiai marabu a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján sebezhető (VU) kategóriában szerepel. Ez azt jelenti, hogy a faj a kihalás veszélye felé közeledik, ha a populáció csökkenése nem áll meg.

Főbb veszélyeztető tényezők:

  • Élőhelyek elvesztése és degradációja: Az indiai marabu elsősorban vizes élőhelyeken él, amelyeket az emberi tevékenység, például a mezőgazdaság, az urbanizáció és a vízszennyezés súlyosan károsít. A mocsarak lecsapolása, az erdők irtása és a folyószabályozások mind hozzájárulnak a faj élőhelyeinek csökkenéséhez.
  • Vadászat és zavarás: Egyes területeken az indiai marabu vadászata és tojásgyűjtése továbbra is problémát jelent. Emellett a fészkelőhelyek zavarása, például a zajos emberi tevékenység, szintén negatív hatással lehet a szaporodásra.
  • Környezetszennyezés: A peszticidek és más szennyező anyagok felhalmozódása a táplálékláncban mérgezést okozhat az indiai marabuknál.

Védelmi intézkedések:

Az indiai marabu védelme érdekében számos intézkedésre van szükség:

  • Élőhelyek védelme és helyreállítása: A vizes élőhelyek és a marabu által használt egyéb területek megőrzése és helyreállítása kulcsfontosságú a faj fennmaradása szempontjából.
  • Vadászat és zavarás tiltása: A vadászat és a tojásgyűjtés szigorú tiltása, valamint a fészkelőhelyek zavarásának minimalizálása elengedhetetlen a populációk stabilizálásához.
  • Szemléletformálás és oktatás: A helyi közösségek és a szélesebb nyilvánosság tájékoztatása az indiai marabu védelmének fontosságáról hozzájárulhat a faj megőrzéséhez.
  • Monitoring és kutatás: A populációk és az élőhelyek rendszeres monitorozása, valamint a fajjal kapcsolatos kutatások segíthetnek jobban megérteni a veszélyeztető tényezőket és a hatékony védelmi intézkedéseket.

Az indiai marabu védelme nemzetközi összefogást igényel, és a helyi közösségek, a kormányok és a természetvédelmi szervezetek együttműködésén múlik.

Az indiai marabu (Leptoptilos javanicus) hangja

Az indiai marabu viszonylag csendes madár, és általában nem ad ki hangot, hacsak nem érzi magát fenyegetve, vagy a költési időszakban kommunikál a párjával vagy a fiókákkal.

Hangjának jellegzetességei:

  • Mély és rekedt: Az indiai marabu hangja mély és rekedt, gyakran hasonlít egy mély morgáshoz vagy krákogáshoz.
  • Ritkán hallható: A hangját ritkán hallani, és általában csak akkor adja ki, ha valami zavarja vagy fenyegeti.
  • Különböző hangok: Különböző hangokat képes kiadni, amelyek különböző jelentéseket hordozhatnak, például riasztást, fenyegetést vagy a párjával való kommunikációt.

Hangkeltés mechanizmusa:

Az indiai marabu hangját a légcső és a hangszalagok segítségével kelti. A levegő áthalad a hangszalagokon, amelyek rezegnek, és így hozzák létre a hangot. A hangszalagok feszességének és a levegő áramlásának változtatásával a madár különböző hangmagasságú és hangszínű hangokat tud kiadni.

Hangszínek és jelentésük:

  • Mély morgás: Ez a hang általában fenyegetést vagy riasztást jelent. A madár akkor adja ki, ha veszélyt érez, vagy ha meg akarja védeni a területét.
  • Krákogás: Ez a hang gyakran a párjával való kommunikációt szolgálja, például a fészek építése vagy a fiókák etetése során.
  • Fiókák hangja: A fiókák éles, csipogó hangot adnak ki, amikor éhesek vagy segítségre szorulnak.

Hangok és kontextus:

Az indiai marabu hangjainak jelentése a kontextustól függ. Például egy mély morgás a fészek közelében valószínűleg fenyegetést jelent, míg ugyanaz a hang táplálkozás közben inkább elégedettséget fejezhet ki.

Hangok változása:

Az indiai marabu hangja változhat az életkorral és a nemtől függően. A fiatal madarak hangja általában magasabb és élesebb, mint a felnőtteké. A hímek és a tojók hangja között is lehetnek kisebb különbségek.

Bár az indiai marabu nem tartozik a legénekesebb madarak közé, hangja fontos szerepet játszik a kommunikációban és a túlélésben. A hangok segítségével a madarak figyelmeztethetik egymást a veszélyre, vonzhatják a párjukat, és koordinálhatják a fiókák nevelését.

Hang: https://xeno-canto.org/contributor/KTBTZAHSXF

Érdekességek róla, tények röviden

Jellemző
Érdekesség/Tény
Alternatív nevek
Jávai marabu, kisebb adjután madár, fogascsőrű gólya
Élőhely
Mocsarak, mangroveerdők, folyópartok, tavak, rizsföldek
Táplálkozás
Halak, kétéltűek, hüllők, madarak, emlősök, döghús
Szerep az ökoszisztémában
„Természet takarítója”, fontos a dögevő szerepe miatt
Fészek
Magas fákon épített, nagy méretű, platform alakú fészkek
Költési idő 28-30 nap
Fiókák száma
Általában 2-4 tojás
Természetvédelmi státusz
Sebezhető (VU) az IUCN Vörös Listáján
Veszélyeztető tényezők
Élőhelyvesztés, vadászat, környezetszennyezés
Érdekesség
A csőre fogazottnak tűnik, de valójában csak a széle érdes

 



MADARAK KATEGÓRIÁI:

Kutyafajták

Kedvenceink



Fotók: Pixabay, Vistacreate

Az indiai marabu (Leptoptilos javanicus) megjelenése, életmódja, szaporodása, minden fontos infó erről a csodálatos madárról. Ismerd meg.