Az afrikai kárókatona (Microcarbo africanus) megjelenése, életmódja, szaporodása

Az afrikai kárókatona (Microcarbo africanus) megjelenése, jellemzői

Az afrikai kárókatona egy kisebb termetű kárókatonafaj, amely Afrika szubszaharai területein honos.

Mérete és testfelépítése:

• Testhossza: 45-55 cm
• Szárnyfesztávolsága: 80-90 cm
• Súlya: 350-500 gramm
• Testfelépítése karcsú, hosszú nyakkal és hosszú, hegyes csőrrel.

Tollazat színezete:

• Felnőtt egyedek:
  • Fekete tollazat, némi fémes zöld vagy lila árnyalattal a hátukon és szárnyaikon
  • Fehér folt a torkon
  • Sárga arc és torok
  • Fekete csőr
  • Vörösesbarna lábak
• Fiatal egyedek:
  • Barna tollazat
  • Világosabb has

Csőr és lábak:

• Csőre hosszú, hegyes és enyhén kampós végű, amely kiválóan alkalmas halak fogására.
• Lábai rövidek és erősek, úszóhártyás lábujjakkal, amelyek segítik a vízben való mozgást.

Szárnyak és repülés:

• Szárnyai viszonylag rövidek, de erősek, lehetővé téve a gyors és fordulékony repülést.
• Repülés közben nyakukat előrenyújtva, lábaikat pedig hátrahúzva tartják.

Várható élettartama:

• A vadonban 10-15 év

Magyarországi helyzete:

• Az afrikai kárókatona nem őshonos Magyarországon, így természetes körülmények között nem fordul elő.
• Ritkán előfordulhatnak kóborló példányok, amelyek eltévedtek a szokásos vonulási útvonalukról.

Az afrikai kárókatona (Microcarbo africanus) elterjedése, előfordulása

Az afrikai kárókatona elsősorban Afrika szubszaharai területein honos, tehát az afrikai kontinensen terjedt el. Pontosabban a Szaharától délre eső régióban található meg, beleértve Madagaszkár szigetét is.

Földrajzi határai:

• Északi határa nagyjából a Szahara déli pereme.
• Déli határa Dél-Afrika partvidéke.
• Nyugati határa Szenegál és Mauritánia atlanti-óceáni partvidéke.
• Keleti határa Szomália és Kenya Indiai-óceáni partvidéke, valamint Madagaszkár szigete.

Élőhelye elsősorban az édesvízi területekhez kötődik, mint például:

• Tavak
• Folyók
• Mocsarak
• Lagúnák
• Víztározók

Emellett előfordulhatnak mangroveerdőkben és tengerpartokon is, ahol halakban gazdag vizek találhatók.

Rendszertani besorolása

Rendszertani besorolás:

• Domain: Eukaryota (Eukarióták)
• Ország: Animalia (Állatok)
• Törzs: Chordata (Gerinchúrosok)
• Altörzs: Vertebrata (Gerincesek)
• Osztály: Aves (Madarak)
• Rend: Suliformes (Szulaalakúak)
• Család: Phalacrocoracidae (Kárókatonafélék)
• Nem: Microcarbo
• Faj: Microcarbo africanus

Evolúciós háttér:

Az afrikai kárókatona a kárókatonafélék családjába tartozik, amely egy ősi madárcsoport, amelynek eredete a dinoszauruszok korára nyúlik vissza. A kárókatonák evolúciója során számos adaptációt fejlesztettek ki a vízi életmódhoz, mint például:

• Úszóhártyás lábak: A lábujjak között feszülő úszóhártya hatékonyabbá teszi az úszást és a víz alatti manőverezést.
• Sűrű, vízálló tollazat: A tollazat sűrűsége és speciális szerkezete megakadályozza a víz beszivárgását a bőrre, így a madár teste melegen és szárazon marad.
• Hosszú, kampós csőr: A hegyes, kampós végű csőr kiválóan alkalmas halak és más vízi élőlények megragadására és elfogyasztására.
• Erős nyakizmok: A nyakizmok fejlettsége lehetővé teszi a gyors és pontos csőrcsapásokat a zsákmány elejtéséhez.
• Speciális szemek: A szemek adaptációja lehetővé teszi a tiszta látást a víz alatt, ami elősegíti a zsákmány felkutatását.

Az afrikai kárókatona evolúciós története során alkalmazkodott az afrikai édesvízi környezethez, ahol bőséges táplálékforrást talál a halakban és más vízi élőlényekben. A faj genetikai változatossága és alkalmazkodóképessége hozzájárult ahhoz, hogy széles körben elterjedjen Afrika szubszaharai területein.

Ismertebb alfajai

Az afrikai kárókatona (Microcarbo africanus) esetében jelenleg nem ismerünk el különálló alfajokat. Korábban két alfajt tartottak számon (M. a. africanus és M. a. pictilis), de a legújabb rendszertani vizsgálatok alapján ezeket a variációkat inkább földrajzi változatoknak tekintik, nem pedig különálló alfajoknak.

Ennek oka, hogy a két populáció között nincsenek jelentős genetikai vagy morfológiai különbségek, amelyek indokolnák az alfaji elkülönítést. A megfigyelt eltérések inkább a tollazat színárnyalatában és a testméretben mutatkoznak, amelyek valószínűleg a földrajzi elterjedés és a környezeti adaptáció eredményei.

Fontos megjegyezni, hogy a rendszertani besorolás folyamatosan fejlődik, és a jövőben újabb kutatások fényt deríthetnek az afrikai kárókatona populációinak genetikai szerkezetére és esetleges alfaji elkülönülésére.

Az afrikai kárókatona (Microcarbo africanus) életmódja

Társas élet és szociális viselkedés:

Az afrikai kárókatonák alapvetően társas lények. Gyakran nagy kolóniákban élnek, amelyek akár több száz vagy több ezer egyedből is állhatnak. A kolóniákban fészkelnek, táplálkoznak és pihennek együtt. A költési időszakban különösen intenzív a társas interakció, mivel a szülők együttműködnek a fiókák felnevelésében.

Mozgás és territórium:

Az afrikai kárókatonák elsősorban a vízhez kötődnek, és kiváló úszók és búvárok. A szárazföldön esetlenül mozognak, de a vízben rendkívül fürgék és gyorsak. A kolóniák általában a víz közelében találhatók, és a madarak a környező vizekben keresik táplálékukat. A territóriumok általában nem nagyok, és a madarak elsősorban a fészkelőhelyek védelmében mutatnak területi viselkedést.

Alkalmazkodóképesség:

Az afrikai kárókatonák jól alkalmazkodtak a különböző édesvízi környezetekhez, beleértve a tavakat, folyókat, mocsarakat és víztározókat. A táplálékszerzésben is rugalmasak, és képesek alkalmazkodni a változó körülményekhez. Ha például a halak száma csökken egy adott területen, a kárókatonák képesek más zsákmányállatokra, például rovarokra, rákokra vagy békákra is áttérni.

Kihívások és túlélési stratégiák:

Az afrikai kárókatonák számos kihívással néznek szembe, beleértve a természetes ragadozókat, az élőhelyek elvesztését és az emberi tevékenység okozta zavarásokat. A ragadozók, mint például a krokodilok, a sasok és a kígyók, veszélyt jelentenek a fiókákra és a felnőtt madarakra egyaránt. Az élőhelyek elvesztése, például a vizes élőhelyek lecsapolása vagy szennyezése, szintén komoly fenyegetést jelent.

A kárókatonák túlélési stratégiái közé tartozik a nagy kolóniákban való fészkelés, ami növeli a fiókák túlélési esélyeit, valamint a gyors és fordulékony repülés, ami segít elkerülni a ragadozókat. A táplálékszerzésben való rugalmasságuk is fontos túlélési előnyt jelent.

Az afrikai kárókatona (Microcarbo africanus) táplálkozása

Jellemzői:

Az afrikai kárókatona elsősorban halevő madár, de opportunista módon más vízi élőlényeket is elfogyaszt. Táplálkozása során elsősorban a látására támaszkodik, és a zsákmányt üldözéssel ejti el. Kiváló úszó és búvár, ami lehetővé teszi számára, hogy a víz alatt is hatékonyan vadásszon.

Táplálékforrások:

Az afrikai kárókatona táplálékának legnagyobb részét a halak teszik ki, de emellett más vízi élőlényeket is fogyaszt, mint például:

• Halak: Különböző méretű és fajú halak, beleértve a sügéreket, pontyokat és harcsákat.
• Kétéltűek: Békák, ebihalak.
• Ízeltlábúak: Vízi rovarok, rákok, lárvák.
• Puhatestűek: Csigák, kagylók.
• Kisebb madarak: Ritkán előfordulhat, hogy fiókákat vagy kisebb madarakat is zsákmányolnak.

Táplálkozási szokások:

Az afrikai kárókatonák általában a nap folyamán aktívak, és a reggeli és a délutáni órákban a legaktívabbak a táplálkozásban. Gyakran csoportosan vadásznak, ami növeli a sikeres zsákmányszerzés esélyét. A zsákmányt a víz alatt üldözik, majd a csőrükkel megragadják és a felszínre hozzák, hogy lenyeljék.

Ökológiai szerep:

Az afrikai kárókatona fontos szerepet játszik a vízi ökoszisztémákban, mivel szabályozza a halpopulációkat és más vízi élőlények számát. Táplálkozási szokásai hozzájárulnak a vízi környezet egyensúlyának fenntartásához. Ugyanakkor, mivel nagy mennyiségű halat fogyaszt, a kárókatonák jelenléte konfliktusba kerülhet a halászati tevékenységgel, különösen akkor, ha a halállományok már egyébként is stressz alatt vannak.

Az afrikai kárókatona (Microcarbo africanus) fészkelőhelye

Elhelyezkedés:

Az afrikai kárókatonák fészkelőhelyei elsősorban édesvízi környezetekben találhatók, mint például:

• Tavak partján
• Folyópartokon
• Mocsarakban
• Lagúnákban
• Víztározók környékén

Gyakran fákra, bokrokra vagy nádasokba építik fészkeiket, de előfordulhat, hogy sziklákra vagy akár a földre is fészkelnek, ha nincsenek megfelelő fák vagy bokrok a közelben.

Fészek jellemzői:

A fészkek általában platform alakúak és meglehetősen nagyok, ágakból, gallyakból, nádból és más növényi anyagokból épülnek. A fészek belsejét gyakran puhább anyagokkal, például levelekkel vagy tollakkal bélelik ki. A fészkek általában a víz felett vagy annak közelében helyezkednek el, ami megvédi őket a szárazföldi ragadozóktól.

Környezet:

Az afrikai kárókatonák előnyben részesítik a fészkelőhelyeket, ahol bőséges táplálékforrás áll rendelkezésre a közelben. A fészkelőhelyek környezete általában gazdag növényzetben, ami menedéket és árnyékot nyújt a madaraknak.

Fészeképítés:

A fészkek építésében mindkét szülő részt vesz. A hím gyűjti az építőanyagokat, míg a tojó a fészek építésével foglalkozik. A fészeképítés több napot is igénybe vehet, és a párok gyakran újrahasznosítják a régi fészkeket a következő költési időszakban.

Tojásrakás:

Az afrikai kárókatonák általában 2-4 tojást raknak, amelyeket mindkét szülő kotlik. A kotlási idő általában 24-28 napig tart.

Veszélyeztető tényezők:

• Élőhelyek elvesztése: A vizes élőhelyek lecsapolása, szennyezése és átalakítása a legnagyobb veszélyt jelenti a fészkelőhelyekre.
• Zavarás: Az emberi tevékenység, például a turizmus vagy a vízi sportok, megzavarhatja a fészkelő madarakat, ami a fészkek elhagyásához vagy a fiókák pusztulásához vezethet.
• Ragadozók: A fészkeket és a fiókákat számos ragadozó, például kígyók, varánuszok és sasok fenyegethetik.

Mit tehetünk a fészkelőhelyek védelméért?:

• Élőhelyvédelem: A vizes élőhelyek védelme és helyreállítása kulcsfontosságú a fészkelőhelyek megőrzéséhez.
• Zavarás minimalizálása: A fészkelőhelyek közelében kerülni kell a zavaró tevékenységeket, különösen a költési időszakban.
• Ragadozók elleni védelem: Bizonyos esetekben szükség lehet a fészkek és a fiókák védelmére a ragadozóktól.
• Kutatás és monitoring: A fészkelőhelyek és a populációk rendszeres monitorozása segít nyomon követni a változásokat és időben beavatkozni, ha szükséges.

Az afrikai kárókatona fészkelőhelyeinek védelme fontos feladat a faj hosszú távú fennmaradása szempontjából.

Szaporodása

Párzási időszak:

Az afrikai kárókatonák szaporodási időszaka változó lehet attól függően, hogy hol élnek. Általánosságban elmondható, hogy a párzási időszak az esős évszakhoz igazodik, amikor bőségesebb a táplálék. Ez azt jelenti, hogy a különböző régiókban eltérő időszakokban szaporodhatnak.

Fészkelés:

Az afrikai kárókatonák kolóniákban fészkelnek, amelyek akár több száz vagy több ezer egyedből is állhatnak. A fészkeket általában fákra, bokrokra vagy nádasokba építik, de előfordulhat, hogy sziklákra vagy akár a földre is fészkelnek, ha nincsenek megfelelő fák vagy bokrokra a közelben. A fészkek építésében mindkét szülő részt vesz, és a fészkeket gyakran újrahasznosítják a következő költési időszakban.

Szaporodási szokások:

• Párválasztás: A párok általában monogámok, és a párzási időszakban a hímek különböző rituálékkal udvarolnak a tojóknak.
• Tojásrakás: A tojók általában 2-4 tojást raknak, amelyeket mindkét szülő kotlik. A kotlási idő általában 24-28 napig tart.
• Fiókanevelés: A fiókák fészeklakók, és mindkét szülő részt vesz a táplálásukban és gondozásukban. A fiókák körülbelül 6-7 hetes korukban repülnek ki, de még hetekig függnek a szüleiktől.

Fontos megjegyezni, hogy az afrikai kárókatonák szaporodási szokásai változhatnak attól függően, hogy milyen környezeti feltételek között élnek. Például az aszályos időszakokban a szaporodási siker csökkenhet a táplálékhiány miatt.

Az afrikai kárókatona (Microcarbo africanus) fiókái

Jellemzői:

• Kikeléskor a fiókák csupaszok és vakok, de gyorsan fejlődnek.
• Néhány napon belül pihék kezdenek megjelenni a testükön, amelyek szigetelik őket és segítik a testhőmérséklet szabályozását.
• A fiókák csőre kezdetben rövid és egyenes, de ahogy nőnek, fokozatosan megnyúlik és kampósabbá válik.
• A lábaik erősek és úszóhártyásak, ami lehetővé teszi számukra, hogy már korán elkezdjenek úszni és búvárkodni.

Kikelés és kezdeti fejlődés:

• A tojások kikelése általában 24-28 napig tart.
• A fiókák a fészekben maradnak, és mindkét szülő eteti és gondozza őket.
• Az első napokban a szülők a fiókákat a begyükben tárolt, félig megemésztett táplálékkal etetik.
• Ahogy a fiókák nőnek, a szülők egész halakat hoznak nekik, amelyeket a fiókák a csőrükkel kapnak el.

Etetés és gondozás:

• Mindkét szülő részt vesz a fiókák etetésében és gondozásában.
• A szülők naponta többször is hoznak táplálékot a fiókáknak, és a fiókák gyorsan nőnek.
• A szülők a fészek tisztántartásával és a fiókák védelmével is foglalkoznak.

Kirepülés és elhagyás:

• A fiókák körülbelül 6-7 hetes korukban repülnek ki, de még hetekig függnek a szüleiktől.
• A kirepülés után a fiókák gyakran a szüleikkel maradnak a kolóniában, és megtanulják tőlük a vadászat és a túlélés fortélyait.

Gondoskodás és túlélési arány:

• Az afrikai kárókatonák szülői gondoskodása intenzív, ami növeli a fiókák túlélési esélyeit.
• Azonban a fiókák még így is számos veszélynek vannak kitéve, mint például a ragadozók, a betegségek és az időjárás viszontagságai.
• A túlélési arány változó lehet, de általában a fiókáknak csak egy része éri el a felnőttkort.

Ökológiai jelentőség:

• Az afrikai kárókatona fiókái fontos szerepet játszanak a vízi ökoszisztémákban, mivel a felnőtté válásuk után ők is részt vesznek a halpopulációk és más vízi élőlények számának szabályozásában.
• A fiókák túlélése és sikeres felnőtté válása alapvető fontosságú a faj fennmaradása szempontjából.

Ismertebb betegségei lehetnek

Az afrikai kárókatonák, mint minden vadon élő állat, számos betegségnek lehetnek kitéve. Ezek közül néhány ismertebb:

• Madárinfluenza: Ez a vírusos betegség komoly veszélyt jelenthet a madárpopulációkra, beleértve az afrikai kárókatonákat is. A tünetek közé tartozik a levertség, étvágytalanság, légzési nehézségek és neurológiai tünetek.
• Bakteriális fertőzések: Különböző baktériumok okozhatnak fertőzéseket az afrikai kárókatonákban, például szalmonellózis vagy botulizmus. Ezek a fertőzések súlyos betegségeket és akár halált is okozhatnak.
• Parazitafertőzések: Az afrikai kárókatonák belső és külső parazitáknak is ki lehetnek téve, mint például férgek, tetvek vagy atkák. Ezek a paraziták gyengíthetik az immunrendszert és másodlagos fertőzésekhez vezethetnek.
• Mérgezés: A környezetben található mérgező anyagok, például nehézfémek vagy peszticidek, szintén veszélyt jelenthetnek az afrikai kárókatonákra.

Fontos megjegyezni, hogy a betegségek előfordulása és súlyossága függhet a madarak életkorától, általános egészségi állapotától, a környezeti feltételektől és a populáció sűrűségétől. A betegségek terjedésének megelőzése érdekében fontos a vadon élő állatok megfigyelése és a megfelelő higiéniai intézkedések betartása.

Lehetséges ellenfelei, ellenségei

Az afrikai kárókatonáknak számos természetes ellensége van, különösen a fiókák és a tojások veszélyeztetettek. Főbb ellenségeik:

Ragadozó madarak:

• Sasok: Különböző sasfajok, mint például a halászsas vagy a szirti sas, zsákmányolhatják az afrikai kárókatonákat, különösen a fiatalabb vagy gyengébb egyedeket.
• Héják: A héják szintén veszélyesek lehetnek a kárókatonákra, elsősorban a fiókákra.

Szárazföldi ragadozók:

• Krokodilok: A krokodilok a vizekben leselkednek a kárókatonákra, amikor azok úsznak vagy halásznak.
• Kígyók: Egyes kígyófajok, például a mangrove kígyó, a fészkekben lévő tojásokat és fiókákat zsákmányolhatják.
• Varánuszok: A varánuszok szintén veszélyesek lehetnek a fészkekre és a fiókákra.

Védelmi stratégiák:

Az afrikai kárókatonák különböző védelmi stratégiákat alkalmaznak a ragadozók ellen:

• Kolóniákban fészkelés: A nagy kolóniákban való fészkelés növeli az egyedek biztonságát, mivel a ragadozók nehezebben tudnak egyetlen madarat kiszemelni.
• Fészkek elhelyezése: A fészkek víz feletti vagy nehezen megközelíthető helyeken történő építése csökkenti a szárazföldi ragadozók támadásának kockázatát.
• Csoportos védekezés: A kárókatonák gyakran csoportosan védekeznek a ragadozók ellen, hangos riasztásokat hallatva és akár fizikailag is megtámadva a betolakodót.
• Rejtőzködés: A fiókák gyakran rejtőzködnek a fészekben vagy a környező növényzetben, hogy elkerüljék a ragadozók figyelmét.

Fontos megjegyezni, hogy az afrikai kárókatonák védelmi stratégiái nem mindig sikeresek, és a ragadozók jelentős veszélyt jelentenek a populációkra, különösen a fiókák és a tojások számára.

Védettsége – Természetvédelmi helyzete

Az afrikai kárókatona (Microcarbo africanus) természetvédelmi helyzete jelenleg stabilnak tekinthető. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján a „legkevésbé aggasztó” kategóriába sorolja a fajt. Ez azt jelenti, hogy a populációk jelenleg nem számítanak veszélyeztetettnek, bár egyes helyeken a helyi populációk csökkenhetnek az élőhelyek elvesztése vagy a zavarás miatt.

Az afrikai kárókatona védelme érdekében számos természetvédelmi intézkedés létezik:

• Élőhelyvédelem: A vizes élőhelyek védelme és helyreállítása kulcsfontosságú a faj hosszú távú fennmaradása szempontjából.
• Zavarás minimalizálása: A fészkelőhelyek közelében kerülni kell a zavaró tevékenységeket, különösen a költési időszakban.
• Vadászat tiltása: A legtöbb országban tilos az afrikai kárókatona vadászata.
• Kutatás és monitoring: A populációk rendszeres monitorozása segít nyomon követni a változásokat és időben beavatkozni, ha szükséges.

Fontos megjegyezni, hogy az afrikai kárókatona védelme nem csak a faj fennmaradása, hanem az egész vízi ökoszisztéma egészsége szempontjából is fontos.

Az afrikai kárókatona (Microcarbo africanus) hangja

Az afrikai kárókatona hangja meglehetősen jellegzetes és változatos. Főként a költési időszakban hallatják hangjukat, de kommunikációra egész évben használják.

Hangjának jellegzetességei:

• Rekedtes, mély hang: A kárókatonák hangja nem dallamos, inkább rekedtes és mély.
• Gutturalis hangok: Gyakran hallatnak gutturalis, „krákogó” hangokat, amelyeket a torok mélyéről hoznak létre.
• Különböző típusú hangok: A kárókatonák repertoárja változatos, különböző típusú hangokat használnak a kommunikációhoz.

Hangkeltés mechanizmusa:

A hangokat a gégefőben található hangszalagok rezgése hozza létre. A kárókatonák képesek a hangszalagok feszességét és a légáramlást szabályozni, így különböző hangokat tudnak kiadni.

Hangszínek és jelentésük:

• Mély, rekedtes krákogás: Ez a leggyakoribb hang, amelyet a madarak általában a kolóniában tartózkodva hallatnak. Jelentése lehet üdvözlés, kapcsolattartás vagy figyelmeztetés.
• Magasabb hangú, élesebb kiáltás: Ezt a hangot gyakran a veszély jelzésére használják, például ragadozó közeledtével.
• Lágyabb, gügyögő hangok: Ezeket a hangokat a párok közötti kommunikációban, udvarlás során vagy a fiókák etetésekor hallatják.

Hangok és kontextus:

A kárókatonák hangadása függ a kontextustól és a kommunikációs szándéktól. A kolóniában tartózkodva gyakran hallatnak mély krákogó hangokat, míg a veszély jelzésekor élesebb kiáltásokat adnak ki. A párok közötti kommunikációban lágyabb, gügyögő hangokat használnak.

Hangok változása:

A hangok változhatnak a madarak életkorától és a nemtől függően. A fiatal madarak hangja magasabb és kevésbé rekedtes, mint a felnőtteké. A hímek és a tojók között is lehetnek kisebb eltérések a hangszínben.

Hang: https://xeno-canto.org/contributor/RGSEIIJGHA

Érdekességek róla, tények röviden

• Napfürdőző madarak: A kárókatonák gyakran kitárják szárnyaikat a napon, hogy megszárítsák tollaikat a búvárkodás után. Ez a „napfürdőzés” jellegzetes látvány a vizes élőhelyeken.
• Kolóniákban fészkelnek: Az afrikai kárókatonák hatalmas kolóniákban fészkelnek, amelyek akár több ezer egyedből is állhatnak.
• Kiváló búvárok: A kárókatonák akár 25 méter mélyre is lemerülhetnek a víz alatt, hogy halakra vadásszanak.
• Gyors úszók: A víz alatt erős lábaikkal és úszóhártyás lábujjaikkal hajtanak, így akár 30 km/h sebességgel is tudnak úszni.
• „Kígyónyakú madár”: Hosszú, hajlékony nyakuk miatt néha „kígyónyakú madaraknak” is nevezik őket.
• Halászok versenytársa: Egyes helyeken a halászok versenytársként tekintenek rájuk, mivel nagy mennyiségű halat fogyasztanak.
• Kulturális jelentőség: Az afrikai kultúrákban a kárókatonák gyakran szimbolizálják a termékenységet, a bőséget és az alkalmazkodóképességet.

MADARAK KATEGÓRIÁI:

• Magyarország madarai
• Európa madarai
• Ázsia madarai
• Afrika madarai
• Ausztrália madarai
• Észak- Amerika madarai
• Dél- Amerika madarai
• Dögevő madarak
• Énekesmadarak
• Erdei madarak
• Fakopácsok
• Halevő madarak
• Kerti madarak
• Költöző madarak
• Madarak
• Madárhangok
• Magevő madarak
• Mezei madarak
• Mindenevő madarak
• Nádi madarak
• Növényevő madarak
• Ragadozó madarak
• Rovarevő madarak
• Tavi madarak
• Tengeri madarak
• Városi madarak
• Vizi madarak

Kutyafajták

Kedvenceink

Fotók: Pixabay, Vistacreate

Az afrikai kárókatona (Microcarbo africanus) megjelenése, életmódja, szaporodása, minden fontos infó erről a csodálatos madárról. Ismerd meg.