A laposcsőrű hegyitukán (Andigena laminirostris) megjelenése, életmódja, szaporodása

2024.09.16.2024.09.16. - by Madarak

A laposcsőrű hegyitukán (Andigena laminirostris) megjelenése, jellemzői

Méret, testfelépítés, súly:

A laposcsőrű hegyitukán közepes méretű tukánfaj, testhossza körülbelül 46-51 cm.
Testalkata zömök, jellegzetesen nagy csőrrel.
Súlya átlagosan 314-363 gramm között mozog.

Tollazat színezete:

Tollazata túlnyomórészt fekete, a hasa élénk sárga.
A csőr töve körül kékes árnyalatú, csupasz bőrfelület látható.
A farka vége vörösesbarna.

Csőr és lábak:

Csőre nagy és lapos, kékes-zöldes színű, a felső káváján fekete mintázattal.
Lábaik erősek, szürkéskék színűek.

Szárnyak és repülés:

Szárnyai rövidek és lekerekítettek.
Repülése gyors, de inkább rövidebb távokat tesz meg a fák között.

Várható élettartam:

A vadon élő laposcsőrű hegyitukánok várható élettartama nem pontosan ismert, de a rokon fajok alapján valószínűleg 10-15 év körül lehet.

Magyarországi helyzete:

A laposcsőrű hegyitukán Dél-Amerika északnyugati részén honos, így Magyarországon természetes körülmények között nem fordul elő.
Állatkertekben ritkán látható, mivel speciális élőhelyi igényei vannak.

Megjegyzés: A „laposcsőrű kéktukán” elnevezés helytelen, mivel ez a faj nem kék tollazatú, és a „kéktukán” név egy másik tukánfajra utal.

A laposcsőrű hegyitukán (Andigena laminirostris) elterjedése, előfordulása

Élőhelye és elterjedése:

A laposcsőrű hegyitukán Dél-Amerika északnyugati részén honos, az Andok hegységben él. Elterjedési területe Kolumbia délnyugati részétől Ecuador nyugati részéig húzódik.

Földrajzi határok:

Északi határ: Kolumbia délnyugati része (Nariño megye)
Déli határ: Ecuador nyugati része (Pichincha tartomány)
Keleti határ: Az Andok nyugati lejtői
Nyugati határ: A Csendes-óceán partvidéke

Élőhely:

Elsősorban nedves hegyi erdőkben és köderdőkben él, 1000 és 3200 méter közötti tengerszint feletti magasságban.
Gyakran megtalálható az erdők szélén, tisztásokon és másodlagos erdőkben is.

Megjegyzés: A laposcsőrű hegyitukán elterjedési területe viszonylag kicsi, és élőhelyének elvesztése miatt populációja csökkenőben van. Ezért a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a „mérsékelten fenyegetett” kategóriába sorolja.

Rendszertani besorolása

A laposcsőrű hegyitukán vagy laposcsőrű kéktukán (Andigena laminirostris) a madarak (Aves) osztályának harkályalakúak (Piciformes) rendjébe, ezen belül a tukánfélék (Ramphastidae) családjába tartozó faj.

Életmódja

Társas élet és szociális viselkedés:

A laposcsőrű hegyitukánok általában párokban vagy kisebb, legfeljebb 6-8 egyedből álló csoportokban élnek.
A párok gyakran együtt maradnak egész életük során, és szoros kapcsolatot alakítanak ki.
A csoporton belül a kommunikáció hangos kiáltásokkal és a csőr összeérintésével történik.
A költési időszakban a párok különösen territoriálisak, és agresszívan védelmezik fészküket más tukánoktól és ragadozóktól.

Mozgás és territórium:

A laposcsőrű hegyitukánok elsősorban a fák lombkoronájában mozognak, ügyesen ugrálnak az ágak között.
Rövid, lekerekített szárnyaikkal gyorsan repülnek, de inkább rövidebb távokat tesznek meg a fák között.
A párok vagy csoportok egy meghatározott területet tartanak fenn, amelyet táplálékszerzésre és fészkelésre használnak.
A territórium méretét befolyásolja az élőhely minősége és a táplálék elérhetősége.

Alkalmazkodó képességek:

A laposcsőrű hegyitukánok nagy és erős csőre lehetővé teszi, hogy különböző méretű és keménységű gyümölcsöket fogyasszanak, beleértve azokat is, amelyeket más madarak nem képesek feltörni.
A csőrük segítségével a fészkeléshez szükséges üregeket is kivájhatják a fák törzsében.
A hegyvidéki környezethez való alkalmazkodásuk lehetővé teszi, hogy szélsőségesebb időjárási körülmények között is életben maradjanak.

Kihívások és túlélési stratégiák:

A laposcsőrű hegyitukánok fő kihívásai az élőhelyek elvesztése, az illegális vadászat és a befogás a háziállat-kereskedelem számára.
Túlélésüket segíti a párok közötti szoros kapcsolat, a csoportos életmód és a változatos étrend.
A fészkeléshez használt faodvak védelmet nyújtanak a ragadozók ellen.
A hangos kiáltások lehetővé teszik a kommunikációt a csoport tagjai között és a ragadozók elriasztását.

Összefoglalva: A laposcsőrű hegyitukánok jól alkalmazkodtak a hegyvidéki környezethez, és szociális viselkedésük, valamint változatos étrendjük segíti őket a túlélésben. Az élőhelyek védelme és az illegális vadászat megakadályozása kulcsfontosságú a populációjuk megőrzése szempontjából.

A laposcsőrű hegyitukán (Andigena laminirostris) táplálkozása

Jellemzői:

A laposcsőrű hegyitukán elsősorban gyümölcsevő, de étrendjét kiegészíti rovarokkal, tojásokkal, sőt kisebb gerincesekkel is.
Nagy, erős csőre lehetővé teszi, hogy kemény héjú gyümölcsöket is feltörjön, így olyan táplálékforrásokhoz is hozzáfér, amelyek más madarak számára elérhetetlenek.

Táplálékforrások:

Fő tápláléka a trópusi fák és pálmák változatos gyümölcsei, mint például:
- Avokádófélék
- Ficus fajok gyümölcsei
- Pápua dió
- Cecropia fajok gyümölcsei
Emellett fogyaszt rovarokat, pókokat, madártojásokat és fiókákat, sőt kisebb gyíkokat és békákat is.

Táplálkozási szokások:

A laposcsőrű hegyitukánok általában párban vagy kisebb csoportokban keresik a táplálékot a fák lombkoronájában.
Csőrüket ügyesen használják a gyümölcsök leszedésére és feltörésére, valamint a rovarok és más zsákmányállatok elfogására.
Táplálkozás közben gyakran hangoskodnak, így segítve a csoport többi tagjának a táplálékforrás megtalálását.

Ökológiai szerep:

A laposcsőrű hegyitukánok fontos szerepet játszanak az erdei ökoszisztémában a magvak terjesztésében.
A megemésztett gyümölcsök magjait az ürülékükkel együtt szétszórják az erdőben, elősegítve ezzel a növények szaporodását és az erdő megújulását.
Ragadozóként a rovarok és más kisebb állatok populációinak szabályozásában is részt vesznek.

Összefoglalva: A laposcsőrű hegyitukán táplálkozása változatos, elsősorban gyümölcsökön alapul, de kiegészül állati eredetű táplálékkal is. Ez a rugalmasság lehetővé teszi számukra, hogy különböző élőhelyeken megtalálják a szükséges táplálékot, és fontos szerepet töltsenek be az erdei ökoszisztéma működésében.

A laposcsőrű hegyitukán (Andigena laminirostris) fészkelőhelye

Elhelyezkedés:

A laposcsőrű hegyitukánok fészküket elsősorban magas fák odvaiba építik, melyeket gyakran más madárfajok, például harkályok hagytak el.
Az odúk általában 10-30 méter magasan találhatóak a talajtól, hogy védelmet nyújtsanak a ragadozók ellen.
A fészkelőhely kiválasztásánál fontos szempont a megfelelő méretű és alakú odú, valamint a környező erdők táplálékbősége.

Fészek jellemzői:

A laposcsőrű hegyitukánok nem építenek fészket az odú belsejében, hanem a meglévő üreget használják.
Az odú alját némi faforgáccsal és lehullott levelekkel bélelik ki.
A fészek viszonylag egyszerű, de biztonságos helyet nyújt a tojások és a fiókák számára.

Környezet:

A fészkelőhelyek általában nedves hegyi erdőkben és köderdőkben találhatók, ahol bőséges a táplálék és megfelelőek a klimatikus viszonyok.
A környező erdőkben változatos gyümölcsfák és rovarok élnek, amelyek biztosítják a szülők és a fiókák táplálékellátását.

Fészeképítés:

A laposcsőrű hegyitukánok nem építenek új fészket, hanem meglévő odúkat foglalnak el.
Az odú kiválasztása és a minimális fészeképítés a pár közös feladata.

Tojásrakás:

A tojó általában 2-4 fehér tojást rak, amelyeket mindkét szülő kotlik.
A kotlási idő 15-16 nap, ezt követően a fiókák még több hétig az odúban maradnak, ahol a szülők etetik őket.

Veszélyeztető tényezők:

A laposcsőrű hegyitukánok fészkelőhelyeit elsősorban az erdőirtás és az illegális fakitermelés veszélyezteti, ami a megfelelő odúk számának csökkenéséhez vezet.
A klímaváltozás is negatív hatással lehet a fészkelőhelyekre, mivel befolyásolhatja a hegyi erdők ökoszisztémáját és a táplálékforrások elérhetőségét.

Mit tehetünk fészkelőhelyeinek védelméért?

A legfontosabb a természetes élőhelyek, különösen a hegyi erdők megőrzése és helyreállítása.
Az illegális fakitermelés és az erdőirtás elleni fellépés is elengedhetetlen.
A klímaváltozás hatásainak mérséklése szintén hozzájárulhat a laposcsőrű hegyitukánok és más fajok fészkelőhelyeinek védelméhez.
Támogathatjuk a természetvédelmi szervezeteket, amelyek a laposcsőrű hegyitukánok és élőhelyük megőrzésén dolgoznak.

Fontos megjegyezni: Mivel a laposcsőrű hegyitukán nem honos Magyarországon, a fészkelőhelyeinek védelme elsősorban a dél-amerikai országokban élő emberek és szervezetek feladata. Azonban a globális környezetvédelmi problémák, mint az erdőirtás és a klímaváltozás, mindannyiunkat érintenek, így közös felelősségünk tenni ezek ellen.

Szaporodása

Párzási időszak:

A laposcsőrű hegyitukánok párzási időszaka általában a száraz évszakban kezdődik, ami élőhelyüktől függően változhat, de jellemzően február és május között van.
A párzás előtti udvarlás során a hím és a tojó egymást etetik, és különböző hangokkal és testtartásokkal kommunikálnak.

Fészkelés:

A fészkelés a párválasztást követően történik. A laposcsőrű hegyitukánok, mint korábban említettük, természetes üregeket, például elhagyott harkályodúkat használnak fészeknek.
A fészek kiválasztása és előkészítése közös feladat. A pár együtt takarítja ki az odút és béleli ki puha anyagokkal, mint például levelek és faforgács.

Szaporodási szokások:

A tojó általában 2-4 fehér tojást rak, amelyeket mindkét szülő felváltva kotlik.
A kotlási idő 15-16 napig tart.
A fiókák fészeklakók, vagyis csupaszon és vakon kelnek ki, és teljes mértékben a szüleiktől függenek.
Mindkét szülő részt vesz a fiókák etetésében, regurgitált gyümölcsökkel és rovarokkal táplálják őket.
A fiókák körülbelül 6-7 hét után repülnek ki, de még néhány hétig a szüleikkel maradnak, amíg önállóvá válnak.

Összefoglalva: A laposcsőrű hegyitukánok monogám párokat alkotnak, és együttműködnek a fészeképítésben és a fiókák felnevelésében. A szaporodási időszak a száraz évszakban van, és a párok természetes üregeket használnak fészeknek. A fiókák viszonylag hosszú ideig fejlődnek, és a szülők gondoskodására szorulnak, amíg önállóvá nem válnak.

A laposcsőrű hegyitukán (Andigena laminirostris) fiókái

Jellemzői:

A laposcsőrű hegyitukán fiókák csupaszon, vakon és tehetetlenül kelnek ki a tojásból.
Kezdetben csőrük kicsi és puha, ami fokozatosan fejlődik és erősödik, ahogy nőnek.
Tollazatuk kezdetben szürkésfehér, majd fokozatosan alakul ki a felnőttekre jellemző fekete-sárga mintázat.

Kikelés és kezdeti fejlődés:

A fiókák a kotlási időszakot (15-16 nap) követően kelnek ki a tojásból.
Az első napokban a szülők folyamatosan melengetik őket, hogy fenntartsák a megfelelő testhőmérsékletet.
Szemük körülbelül 10 nap után nyílik ki, és ekkor kezdenek el aktívabban mozogni az odúban.
Tollazatuk növekedése gyors, és néhány hét alatt már jól látható a fekete-sárga mintázat.

Etetés és gondozás:

Mindkét szülő aktívan részt vesz a fiókák etetésében és gondozásában.
Az első időszakban a szülők előemésztett gyümölcsökkel és rovarokkal táplálják a fiókákat, amelyeket a csőrükben regurgitálnak.
Ahogy a fiókák nőnek, egyre nagyobb és változatosabb táplálékot kapnak, beleértve a keményebb héjú gyümölcsöket is.
A szülők gondoskodnak az odú tisztántartásáról is, eltávolítva a fiókák ürülékét.

Kirepülés és elhagyás:

A fiókák körülbelül 6-7 hét után repülnek ki az odúból.
A kirepülést követően még néhány hétig a szüleikkel maradnak, akik továbbra is etetik és védelmezik őket.
Fokozatosan válnak önállóvá, és végül elhagyják a szülői fészket, hogy saját territóriumot keressenek.

Gondoskodás és túlélési arány:

A laposcsőrű hegyitukánok szülők odaadóan gondoskodnak fiókáikról, ami hozzájárul a viszonylag magas túlélési arányhoz.
Azonban a fiókákat számos veszély fenyegeti, mint például a ragadozók, a fészekparaziták és az élőhelyek elvesztése.
A pontos túlélési arány nem ismert, de becslések szerint a fiókák körülbelül 50%-a éri el a felnőttkort.

Ökológiai jelentőség:

A laposcsőrű hegyitukán fiókái fontos szerepet játszanak a faj populációjának fenntartásában és a genetikai sokféleség biztosításában.
A sikeres szaporodás hozzájárul az erdei ökoszisztéma egyensúlyához, mivel a felnőtt tukánok fontos szerepet töltenek be a magvak terjesztésében és a rovarpopulációk szabályozásában.

Összefoglalva: A laposcsőrű hegyitukán fiókái gondos szülői nevelésben részesülnek, ami növeli túlélési esélyeiket. Azonban számos veszély fenyegeti őket, és a populáció fennmaradása érdekében fontos az élőhelyek védelme és a faj megőrzésére irányuló intézkedések támogatása.

Ismertebb betegségei lehetnek

A laposcsőrű hegyitukán, mint sok más madárfaj, ki van téve bizonyos betegségeknek, amelyek befolyásolhatják egészségét és túlélését. Néhány ismertebb betegség, amelyek előfordulhatnak náluk:

Psittacosis (papagájkór): Ez a bakteriális fertőzés légzőszervi problémákat, étvágytalanságot és levertséget okozhat. Emberre is átterjedhet, ezért fontos az óvatosság a madarak kezelésekor.
Aspergillosis: Ez a gombás fertőzés főként a légzőrendszert érinti, és nehézlégzést, gyengeséget és étvágytalanságot okoz.
Bakteriális és vírusos fertőzések: Különböző baktériumok és vírusok is megfertőzhetik a laposcsőrű hegyitukánokat, hasmenést, hányást, légzőszervi problémákat és akár halált is okozva.
Paraziták: Külső és belső paraziták is megfertőzhetik ezeket a madarakat. A külső paraziták, mint például a tolltetvek, viszketést és tollvesztést okozhatnak. A belső paraziták, mint például a férgek, emésztési problémákat, súlyvesztést és gyengeséget okozhatnak.
Táplálkozási hiánybetegségek: Ha a laposcsőrű hegyitukánok nem kapnak megfelelő és változatos táplálékot, hiánybetegségek alakulhatnak ki náluk, amelyek befolyásolhatják növekedésüket, fejlődésüket és általános egészségi állapotukat.

Fontos megjegyezni, hogy a vadon élő madaraknál a betegségek diagnosztizálása és kezelése kihívást jelenthet. A fogságban tartott madarak esetében az állatorvosok gondoskodhatnak a megelőző ellátásról, például oltások és rendszeres parazitaellenes kezelések révén, valamint szükség esetén kezelhetik a betegségeket.

Ha vadon élő laposcsőrű hegyitukánt lát, amely betegnek tűnik (pl. letargikus, étvágytalan, légzési nehézségekkel küzd vagy rendellenes viselkedést mutat), a legjobb, ha értesíti a helyi természetvédelmi hatóságokat vagy egy vadmadár-mentő szervezetet.

Lehetséges ellenfelei, ellenségei

A laposcsőrű hegyitukán, mint sok más madárfaj, számos ragadozóval és fenyegetéssel néz szembe természetes élőhelyén.

Lehetséges ellenfelek és ellenségek:

Ragadozó madarak: Nagyobb ragadozó madarak, mint például a héják, sasok és baglyok, veszélyt jelenthetnek a laposcsőrű hegyitukánokra, különösen a fiókákra és a fiatal egyedekre.
Kígyók: Egyes kígyófajok, különösen a fán élő fajok, szintén zsákmányolhatják a tukánokat, főleg a fészekben lévő tojásokat és fiókákat.
Kisragadozók: Kisebb emlős ragadozók, mint például a menyétfélék, oposszumok és mosómedvék, szintén veszélyt jelenthetnek a fészkekre és a fiókákra.

Védelmi stratégiák:

A laposcsőrű hegyitukánok különböző stratégiákat alkalmaznak a ragadozók elleni védekezésre:

Fészkelés magas fák odvaiban: A fészkek magas fákon való elhelyezése megnehezíti a ragadozók számára a hozzáférést.
Csoportos életmód: A laposcsőrű hegyitukánok gyakran kisebb csoportokban élnek, ami lehetővé teszi számukra, hogy együtt figyeljenek a ragadozókra, és riasztó hangokkal figyelmeztessék egymást a veszélyre.
Hangos kiáltások: A tukánok hangos és jellegzetes kiáltásai nem csak a kommunikációt szolgálják, hanem a ragadozók elriasztására is alkalmasak lehetnek.
Rejtőzködés: A tukánok tollazata segít nekik beolvadni a környezetükbe, különösen a lombok között, így nehezebben észrevehetők a ragadozók számára.
Gyors repülés: Bár a laposcsőrű hegyitukánok nem a leggyorsabb repülők, rövid távolságokon gyorsan tudnak mozogni a fák között, ami segíthet nekik elmenekülni a ragadozók elől.

Fontos megjegyezni, hogy a laposcsőrű hegyitukánok legnagyobb fenyegetése nem a természetes ragadozók, hanem az emberi tevékenység, mint például az erdőirtás és az illegális vadászat. Ezek a tényezők sokkal nagyobb veszélyt jelentenek a faj fennmaradására, mint a természetes ellenségeik.

Védettsége – Természetvédelmi helyzete

A laposcsőrű hegyitukán (Andigena laminirostris) természetvédelmi helyzete jelenleg mérsékelten fenyegetett a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján.

Főbb veszélyeztető tényezők:

Élőhelyvesztés: Az erdőirtás és a mezőgazdasági terjeszkedés miatt a laposcsőrű hegyitukánok élőhelye folyamatosan csökken. A hegyvidéki erdők, amelyek létfontosságúak számukra, különösen érzékenyek ezekre a változásokra.
Illegális vadászat és befogás: Bár a laposcsőrű hegyitukánt nem vadásszák széles körben, egyes területeken mégis célpontjai lehetnek az illegális vadászatnak és a háziállat-kereskedelemnek.
Klímaváltozás: A klímaváltozás hatásai, mint például a hőmérséklet emelkedése és a csapadékmennyiség változása, szintén negatívan befolyásolhatják a laposcsőrű hegyitukánok élőhelyét és táplálékforrásait.

Védelmi intézkedések:

Élőhelyvédelem: A legfontosabb a laposcsőrű hegyitukánok élőhelyéül szolgáló hegyvidéki erdők védelme és helyreállítása. Ez magában foglalja a védett területek létrehozását, az erdőirtás megakadályozását és a fenntartható erdőgazdálkodási gyakorlatok alkalmazását.
Vadászat és kereskedelem ellenőrzése: Az illegális vadászat és a laposcsőrű hegyitukánok kereskedelmének szigorúbb ellenőrzése és büntetése is szükséges a populáció védelme érdekében.
Kutatás és monitoring: A laposcsőrű hegyitukánok populációinak és élőhelyeinek folyamatos kutatása és monitorozása elengedhetetlen a védelmi intézkedések hatékonyságának értékeléséhez és a jövőbeli beavatkozások megtervezéséhez.
Oktatás és szemléletformálás: A helyi közösségek oktatása és szemléletformálása a laposcsőrű hegyitukánok és élőhelyük fontosságáról szintén hozzájárulhat a faj védelméhez.

Összességében a laposcsőrű hegyitukán védelme összetett feladat, amely megköveteli a kormányok, a természetvédelmi szervezetek és a helyi közösségek együttműködését. A megfelelő intézkedések meghozatalával és a fenyegetések kezelésével biztosíthatjuk ennek a különleges madárfajnak a fennmaradását a jövő generációi számára.

A laposcsőrű hegyitukán (Andigena laminirostris) hangja

Hangja mire hasonlít?

A laposcsőrű hegyitukán hangja leginkább egy mély, rekedtes „rreeeep” vagy „kreeek” hangra hasonlít. Gyakran ismétlik ezt a hangot gyors egymásutánban, ami egyfajta „rreeeep-rreeeep-rreeeep” sorozatot eredményez.

Hangjának jellegzetességei:

Mély és rekedtes
Rövid és éles
Gyakran ismétlődő
Hangerőssége változó lehet, de általában messzire hallatszik

Hangkeltés mechanizmusa:

A tukánok hangját a légcsövükben található speciális hangképző szervek, a syrinx segítségével keltik.
A levegő áramlása a syrinxen keresztül rezgéseket kelt, amelyek a hangot hozzák létre.
A tukánok képesek a syrinx izmainak összehúzásával és ellazításával változtatni a hangmagasságot és a hangszínt.

Hangszínek és jelentésük:

A laposcsőrű hegyitukánok különböző hangszíneket használnak a kommunikáció során, amelyek különböző jelentéseket hordozhatnak.
A gyors, ismétlődő „rreeeep” hangok általában a territoriális védelmet vagy a párkeresést jelzik.
A mélyebb, hosszabb hangok a riasztást vagy a veszélyt jelezhetik.
A lágyabb, dallamosabb hangok a párkapcsolatok erősítését szolgálhatják.

Hangok és kontextus:

A laposcsőrű hegyitukánok hangjai kontextusfüggőek, vagyis jelentésük a helyzet és a környezet függvényében változhat.
Például egy gyors, ismétlődő hangsor a párzási időszakban a párkeresést jelentheti, míg máskor a territórium védelmét.
A hangok értelmezéséhez fontos figyelembe venni a madarak testbeszédét és a környezeti tényezőket is.

Hangok változása:

A laposcsőrű hegyitukánok hangjai változhatnak az életkor, a nem és az egyéni különbségek függvényében.
A fiatal madarak hangja általában magasabb és kevésbé rekedtes, mint a felnőtteké.
A hímek és a tojók hangja között is lehetnek apró különbségek.

Összefoglalva: A laposcsőrű hegyitukán hangja jellegzetes és fontos szerepet játszik a kommunikációban. A különböző hangszínek és hangsorok különböző jelentéseket hordozhatnak, amelyek a kontextustól és az egyéni különbségektől függően változhatnak.

Hang: https://xeno-canto.org/contributor/SUEWHZIIDY

Érdekességek róla, tények röviden

Érdekesség	Leírás
Lapos csőr:	A tukánfajok között egyedülállóan lapos csőrük van, amely segít nekik a kemény héjú gyümölcsök feltörésében.
Élénk színek:	Feltűnő tollazatuk és csőrük nem csak a párválasztásban játszik szerepet, de segít nekik a kommunikációban és a riválisok elriasztásában is.
Hangos kommunikáció:	Hangos, messzire hallatszó kiáltásaikkal tartják a kapcsolatot a csoport tagjaival és jelzik a területüket.
Gyümölcsevők:	Főként gyümölcsökkel táplálkoznak, de szükség esetén rovarokat és kisebb állatokat is fogyasztanak.
Magterjesztők:	Fontos szerepet játszanak az erdei ökoszisztémában a gyümölcsök magvainak terjesztésével.
Fészeklakók:	Fiókáik csupaszon és vakon kelnek ki, és hetekig a szüleik gondozására szorulnak.
Mérsékelten fenyegetett:	Élőhelyük elvesztése miatt a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a „mérsékelten fenyegetett” kategóriába sorolja őket.