A szárcsa (Fulica atra) megjelenése, életmódja, szaporodása

2024.02.11.2024.03.14. - by Madarak

A szárcsa (Fulica atra) megjelenése, jellemzői

A szárcsa (Fulica atra) egy vízimadár, amely a síkvidéki tavakon és mocsarakon gyakori. Ez a récefélék családjába tartozó legnagyobb madár, és jellegzetes fekete tollazata, fehér csőre és homlokpajzsa alapján könnyen azonosítható.

A szárcsa mérete 32–38 cm, szárnyfesztávolsága 65–75 cm. Súlya 500–1000 g. A tojó valamivel kisebb, mint a hím. A szárcsa tollazata fekete, kivéve a fehér csőrt és homlokpajzst. A szem vörös. A lábak vörösek, úszóhártyával.

A szárcsa várható élettartama a vadonban 10–15 év.

A szárcsa fő tápláléka a vízinövények, de rovarokat, lárvákat és kis halakat is fogyaszt. A szárcsa társas madár, nagy csapatokban él. A fészkét a vízparton építi nádból és sásból. A tojó 6–12 tojást rak, melyeken 21–28 napig kotlik. A fiókák 7–8 hetes korukban válnak röpképessé.

A szárcsa fontos szerepet játszik a vízi ökoszisztémában. A vízinövények fogyasztásával segít fenntartani a vízi élőhelyek egyensúlyát. A szárcsa emellett fontos táplálékforrása a ragadozó madaraknak és emlősöknek.

A szárcsa jellemzői:

Méret: 32–38 cm
Szárnyfesztávolság: 65–75 cm
Súly: 500–1000 g
Szín: fekete, fehér csőrrel és homlokpajzzsal
Szem: vörös
Lábak: vörösek, úszóhártyával
Várható élettartam: 10–15 év
Táplálék: vízinövények, rovarok, lárvák, kis halak
Életmód: társas, nagy csapatokban él
Fészeképítés: a vízparton nádból és sásból
Tojásszám: 6–12
Kotlási idő: 21–28 nap
Röpképesség: 7–8 hetes korban

A szárcsa (Fulica atra) elterjedése, előfordulása

A szárcsa (Fulica atra) az Óvilágban, Európában, Ázsiában és Afrikában elterjedt vízimadár. Sikvidéki tavakon, mocsarakon, holtágakon és folyókon él. Előfordulási területének északi határa Dél-Skandinávia és Oroszország déli része, déli határa pedig Dél-Afrika és Dél-Ausztrália.

A szárcsa a nádasokkal, sásosokkal és vízi növényekkel benőtt, sekély vizű állóvizeket kedveli. Jól alkalmazkodik a különböző élőhelyekhez, és megtalálható mesterséges tavakon, víztározókon és csatornákon is.

A szárcsa vonuló madár, a telet melegebb vidékeken tölti. A téli szállásterületek Afrikában, Dél-Ázsiában és Ausztráliában találhatók. A szárcsa szeptember-októberben vonul el, és március-áprilisban tér vissza a költőterületeire.

A szárcsa elterjedése:

Óvilág: Európa, Ázsia, Afrika
Síkvidéki tavak, mocsarak, holtágak, folyók
Nádasokkal, sásosokkal és vízi növényekkel benőtt, sekély vizű állóvizek
Mesterséges tavak, víztározók, csatornák
Vonuló madár
Téli szállásterületek: Afrika, Dél-Ázsia, Ausztrália
Vonulási időszak: szeptember-október (vonulás délre), március-április (vonulás északra)
Jelentősége a vízi ökoszisztémában: vízinövények fogyasztása, táplálékforrás ragadozók számára

A szárcsa honos:

Európa: Portugália, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Svájc, Ausztria, Németország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária, Görögország, Ukrajna, Oroszország
Ázsia: Törökország, Irán, Irak, Afganisztán, Pakisztán, India, Nepál, Bhután, Kína, Mongólia, Korea, Japán
Afrika: Marokkó, Algéria, Tunisz, Líbia, Egyiptom, Szudán, Csád, Niger, Nigéria, Mali, Burkina Faso, Benin, Togo, Ghána, Elefántcsontpart, Libéria, Sierra Leone, Guinea, Szenegál, Gambia, Mauritánia, Guinea-Bissau
Dél-Amerika: Dél-Afrika, Namíbia, Botswana, Zimbabwe, Zambia, Malawi, Mozambik, Tanzánia, Kenya, Uganda, Rwanda, Burundi

Rendszertani besorolása

A szárcsa (Fulica atra) a madarak osztályába, a darualakúak (Gruiformes) rendjébe és a guvatfélék (Rallidae) családjába tartozó faj.

Rendszertani besorolása:

Osztály: Madarak (Aves)
Rend: Darualakúak (Gruiformes)
Család: Guvatfélék (Rallidae)
Nemzetség: Szárcsák (Fulica)
Faj: Szárcsa (Fulica atra)

A szárcsa közeli rokonai közé tartozik a bütykös szárcsa (Fulica cristata) és a vöröscsőrű guvat (Fulica leucoptera).

A szárcsa alfajai:

Fulica atra atra – a törzsalak, Nyugat-Európától Japánig terjedt el
Fulica atra atra – Dél-Afrika
Fulica atra australis – Ausztrália
Fulica atra novaeguineae – Új-Guinea

A szárcsa egy jellegzetes fekete tollazatú, fehér csőrű és homlokpajzscsal rendelkező vízimadár. A vízinövények fogyasztásával segít fenntartani a vízi élőhelyek egyensúlyát. A szárcsa emellett fontos táplálékforrása a ragadozó madaraknak és emlősöknek.

A szárcsa (Fulica atra) életmódja

A szárcsa (Fulica atra) egy társas vízimadár, amely nagy csapatokban él. Jól alkalmazkodik a különböző élőhelyekhez, és megtalálható sekély vizű tavakon, mocsarakon, holtágakon, folyókon, mesterséges tavakon, víztározókon és csatornákon is.

A szárcsa mindenevő, de fő táplálékát a vízinövények, rovarok, lárvák és kis halak képezik. A vízinövények fogyasztásával segít fenntartani a vízi élőhelyek egyensúlyát. A szárcsa emellett fontos táplálékforrása a ragadozó madaraknak és emlősöknek.

A szárcsa fészkét a vízparton építi nádból és sásból. A tojó 6–12 tojást rak, melyeken 21–28 napig kotlik. A fiókák 7–8 hetes korukban válnak röpképessé.

A szárcsa életmódjának jellemzői:

Társas madár, nagy csapatokban él
Jól alkalmazkodik a különböző élőhelyekhez
Mindenevő, de fő táplálékát a vízinövények, rovarok, lárvák és kis halak képezik
Fészkét a vízparton építi nádból és sásból
A tojó 6–12 tojást rak, melyeken 21–28 napig kotlik
A fiókák 7–8 hetes korukban válnak röpképessé

A szárcsa viselkedése:

A szárcsa aktív madár, napközben táplálkozik és úszkál.
A szárcsa jól úszik és bukik.
A szárcsa repülni is tud, de ritkán teszi.
A szárcsa hangos madár, jellegzetes hangja a „ki-ki-ki”.

A szárcsa jelentősége:

A szárcsa fontos szerepet játszik a vízi ökoszisztémában.
A vízinövények fogyasztásával segít fenntartani a vízi élőhelyek egyensúlyát.
A szárcsa emellett fontos táplálékforrása a ragadozó madaraknak és emlősöknek.

A szárcsa védelme:

A szárcsa nem veszélyeztetett faj, de fontos védeni az élőhelyeit.
A vízi élőhelyek szennyezése és pusztítása veszélyezteti a szárcsát.
A vadászat is veszélyeztetheti a szárcsát.

A szárcsa (Fulica atra) táplálkozása

A szárcsa (Fulica atra) mindenevő madár, de táplálékának nagy részét növények teszik ki. Főleg vízinövényeket fogyaszt, mint a hínár, a nád, a sás és a vízi liliom. Ezen kívül rovarokat, lárvákat, puhatestűeket, kis halakat és ebihalakat is eszik.

A szárcsa táplálkozása az élőhelyétől és az évszaktól függően változhat. Sekély vízben úszva, fejét a víz alá merítve keresgél élelmet. Gyakran bukik is, hogy a víz alatti növényekhez és állatokhoz hozzáférjen. A szárcsa a vízparton is táplálkozhat, ahol növényeket és rovarokat fogyaszt.

A szárcsa táplálékának jellemzői:

Növényi eredetű:
- Vízinövények (hínár, nád, sás, vízi liliom)
- Gyümölcsök
- Magvak
Állati eredetű:
- Rovarok
- Lárvák
- Puhatestűek
- Kis halak
- Ebihalak

A szárcsa táplálkozási módja:

Úszva keresgél élelmet a víz felszínén.
Bukik, hogy a víz alatti növényekhez és állatokhoz hozzáférjen.
A vízparton is táplálkozhat.

A szárcsa jelentősége a táplálékláncban:

A vízinövények fogyasztásával segít fenntartani a vízi élőhelyek egyensúlyát.
Fontos táplálékforrása a ragadozó madaraknak és emlősöknek.

A szárcsa táplálkozását befolyásoló tényezők:

Élőhely: A vízinövények és a vízben élő állatok mennyisége befolyásolja a szárcsa táplálkozását.
Évszak: A téli hónapokban a szárcsa kevesebb táplálékot talál, ezért gyakran vándorol melegebb vidékekre.
Emberi tevékenység: A vízi élőhelyek szennyezése és pusztítása veszélyezteti a szárcsát és táplálékát.

A szárcsa (Fulica atra) fészkelőhelye, szaporodása és fiókái

A szárcsa a nádasokkal, sásosokkal és vízi növényekkel benőtt sekély vizű állóvizeket kedveli. Fészkét a vízparton építi nádból és sásból. A fészek egy úszó platform, amelyet a növényzethez rögzít.

A tojó 6–12 tojást rak, melyeken 21–28 napig kotlik. A fiókák fészekhagyók, és kikelésük után nem sokkal követik anyjukat a vízbe. A fiókák 7–8 hetes korukban válnak röpképessé.

Fészkelőhely:

Nádasokkal, sásosokkal és vízi növényekkel benőtt sekély vizű állóvizek
A vízparton, növényzethez rögzítve

Szaporodás:

A tojó 6–12 tojást rak
Kotlási idő: 21–28 nap
A fiókák fészekhagyók
A fiókák 7–8 hetes korukban válnak röpképessé

Fiókák:

Fekete tollazatúak, sárga csőrrel és lábakkal
Röviddel a kikelés után elhagyják a fészket
Anyjuk követi őket a vízbe
A fiókák 7–8 hetes korukban válnak röpképessé

A szárcsa fiókanevelése:

A tojó és a hím is részt vesz a fiókák nevelésében
A szülők etetik a fiókákat rovarokkal, lárvákkal és kis halakkal
A fiókák megtanulnak úszni és bukni
A fiókák 7–8 hetes korukban válnak önállóvá

A szárcsa fészekalja és a fiókák veszélyeztethetik:

Ragadozó madarak és emlősök
Vízi élőhelyek pusztítása
Vízszennyezés

Ismertebb betegségei lehetnek

A szárcsa (Fulica atra) számos betegségre fogékony lehet, beleértve a bakteriális, vírusos, gombás és parazitafertőzéseket.

Ismertebb bakteriális betegségek:

Baromfi kolera: Ez egy súlyos, fertőző betegség, amelyet a Pasteurella multocida baktérium okoz. A tünetek közé tartozik a légzési nehézség, a torokgyulladás és a hasmenés.
Szalmonella: A Salmonella baktérium okozza, és hasmenést, hányást és lázat okozhat.
Mycoplasma: A Mycoplasma gallisepticum baktérium okozza, és légúti megbetegedéseket okozhat.

Ismertebb vírusos betegségek:

Madárinfluenza: Ez egy súlyos, fertőző betegség, amelyet az influenza A vírus okoz. A tünetek közé tartozik a légzési nehézség, a köhögés és a hasmenés.
Madárhimlő: A Poxvirus avium vírus okozza, és bőrelváltozásokat okozhat.
Newcastle-kór: Ez egy súlyos, fertőző betegség, amelyet az Avian paramyxovirus-1 vírus okoz. A tünetek közé tartozik a légzési nehézség, a torokgyulladás és a hasmenés.

Ismertebb gombás betegségek:

Aspergillosis: Az Aspergillus gomba okozza, és légúti megbetegedéseket okozhat.
Candidiasis: A Candida gomba okozza, és száj- és torokfájás okozhat.

Ismertebb parazitafertőzések:

Coccidiosis: A Coccidia protozoon okozza, és hasmenést és súlyvesztést okozhat.
Helminthiasis: A fonálférgek okozhatják, és súlyvesztést és gyengeséget okozhatnak.
Malária: A Plasmodium protozoon okozza, és lázat, vérszegénységet és súlyvesztést okozhat.

A szárcsabetegségek megelőzése érdekében fontos a madarak megfelelő tartása és etetése. A beteg madarakat izolálni kell a többitől, és állatorvosnak kell megvizsgálnia őket.

Fontos megjegyezni, hogy ez nem egy teljes lista a szárcsák lehetséges betegségeiről. Ha aggódik a szárcsák egészsége miatt, forduljon állatorvoshoz.

A szárcsák betegségeinek tünetei:

Légzési nehézség
Köhögés
Hasmenés
Hányás
Láz
Bőrelváltozások
Súlyvesztés
Gyengeség

Ha ezek közül bármelyik tünetet észleli a szárcsákon, forduljon állatorvoshoz.

A szárcsák betegségeinek megelőzése:

A madarak megfelelő tartása: Biztosítson nekik elegendő helyet, friss vizet és táplálékot.
A madarak etetése: Etesse őket kiegyensúlyozott étrenddel, amely vitaminokat és ásványi anyagokat is tartalmaz.
A beteg madarak izolálása: A beteg madarakat izolálni kell a többitől, hogy ne terjesszék a betegséget.
Az állatorvosi ellátás: Ha aggódik a szárcsák egészsége miatt, forduljon állatorvoshoz.

Lehetséges ellenfelei, ellenségei

A szárcsa (Fulica atra) számos ragadozó madárnak és emlősnek zsákmánya lehet. Leggyakoribb ellenfelei a következők:

Ragadozó madarak:

Gólyatöcs: A szárcsa gyakori zsákmánya a golyatöcsnek, főleg a fiókák és a fiatal madarak.
Vörös vércse: A vörös vércse is vadászik szárcsákra, főleg a nyílt vízfelületeken úszó madarakra.
Ráró: A barna rétihéja és a barna kánya is vadászik szárcsákra, főleg a vízparton tartózkodó madarakra.

Emlősök:

Vidra: A vidra kiváló úszó és búvár, és gyakran zsákmányol szárcsát a víz alatt.
Rókák: A rókák a vízparton leskelődve vadásznak szárcsákra, főleg a fiókákra és a fiatal madarakra.
Macskák: A házimacska és a vadmacska is vadászik szárcsákra, főleg a vízparton tartózkodó madarakra.

Egyéb ellenfelek:

Horgászok: A horgászhorogra akadt szárcsa fulladásba fulladhat.
Vízi szennyezés: A vízszennyezés károsíthatja a szárcsa táplálékát és élőhelyét, és gyengítheti a madarakat, így fogékonyabbá válnak a ragadozókra.
Élőhelypusztítás: A vízi élőhelyek pusztítása csökkenti a szárcsa számára rendelkezésre álló táplálékot és élőhelyet, és ezáltal növeli a ragadozás kockázatát.

A szárcsa számos stratégiát alkalmaz a ragadozók elkerülésére, többek között:

Csoportosan élnek: A szárcsák nagy csapatokban élnek, ami megnehezíti a ragadozók számára, hogy egyedülálló madarat fogjanak.
Jól úsznak és buknak: A szárcsák kiváló úszók és buvárok, ami megkönnyíti számukra a ragadozók elől való menekülést.
Rejtőzködnek: A szárcsák gyakran rejtőzködnek a nádasban és a vízi növényzetben, hogy elkerüljék a ragadozók észrevételét.
Figyelmeztető hangokat adnak ki: A szárcsák figyelmeztető hangokat adnak ki, ha ragadozót észlelnek, így figyelmeztetve a többi madarat a veszélyre.

A szárcsák ezen stratégiái segítenek nekik túlélni a ragadozókkal teli környezetben.

Védettsége – Természetvédelmi helyzete

A szárcsa (Fulica atra) nem szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján, és nem minősül veszélyeztetett fajnak. Számos országban, köztük Magyarországon is, vadászható faj.

A szárcsa védettségének és természetvédelmi helyzetének főbb jellemzői:

Védettség:

Magyarországon a szárcsa nem védett faj.
Az Európai Unió Madárvédelmi Irányelvének II. mellékletében szerepel, ami azt jelenti, hogy a faj vadászható, de a vadászatát korlátozni kell a fenntartható állomány fenntartása érdekében.

Természetvédelmi helyzet:

A szárcsa Európában és Ázsiában széles körben elterjedt faj.
A szárcsa állománya stabilnak és növekvőnek tekinthető.
A szárcsa nem szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján.

A szárcsa számára kedvező tényezők:

A sekély vizű, vízinövényekkel benőtt állóvizek növekvő száma.
A szennyezés csökkenése a vízi élőhelyeken.
A vadászati korlátozások betartása.

A szárcsa számára kedvezőtlen tényezők:

A vízi élőhelyek pusztítása.
A vízszennyezés.
Az ólommérgezés a vadászati lőszerekből.

A szárcsa védelme:

A vízi élőhelyek védelme és megőrzése.
A vízszennyezés megelőzése.
Az ólommentes vadászlőszerek használata.

A szárcsa védelme és a vízi élőhelyek megőrzése fontos a faj és a vízi ökoszisztéma egészének fennmaradása szempontjából.

A szárcsa (Fulica atra) hangja

A szárcsa hangos madár, jellegzetes hangjait gyakran hallhatjuk a vízi élőhelyeken. Hangja leginkább a „ki-ki-ki” hangzáshoz hasonlítható, de ezen kívül más hangokat is ad ki, melyeknek mindegyike más-más jelentéssel bír.

Hangjának jellegzetességei:

Hangos, rikoltó hang
Gyakran ismétlődő „ki-ki-ki” hangzás
Különböző hangszínek és hangok a kontextustól függően

Hangkeltés mechanizmusa:

A hangokat a gége alsó részén lévő hangszalagok rezgése hozza létre.
A hangszalagok rezgését a légzsákokból származó levegő áramoltatja.

Hangszínek és jelentésük:

Magas hangú „ki-ki-ki”: Figyelmeztető hang riadalom esetén (pl. ragadozó észlelésekor)
Rekedtes „krrr”: Agresszív hang, territórium védelme
Lágy „csivitelés”: Fiókák kommunikációja a szülőkkel
Hörgés: Párosodási időszakban a hímek hangja

Hangok és kontextus:

A szárcsák a nap folyamán aktívan kommunikálnak hangokkal.
A hangok kontextustól függően változnak, és információt hordoznak a madár hangulatáról, szándékáról és helyzetéről.

Hangok változása:

A hangok változhatnak a madár korától, nemétől és egészségi állapotától függően.
A hangok a környezeti feltételektől (pl. vízmélység, növényzet) is függően változhatnak.

A szárcsa hangja fontos szerepet játszik a faj kommunikációjában, a territórium védelmében, a párosodásban és a fiókanevelésben. A hangok változatossága és a kontextus megértése segíthet a madarak viselkedésének jobb megismerésében.

Hang: https://xeno-canto.org/contributor/KKLUGDGCDR

Érdekességek a szárcsáról (Fulica atra)

Táplálkozás:

A szárcsa mindenevő, de táplálékának nagy részét növények teszik ki.
Gyakran bukik a víz alá, hogy vízinövényeket gyűjtsön.
A szárcsa a vízparton is táplálkozhat, ahol rovarokat és más gerincteleneket fogyaszt.

Szaporodás: