A nagy keresztcsőrű (Loxia pytyopsittacus) megjelenése, életmódja, szaporodása

2024.08.29. - by Madarak

A nagy keresztcsőrű (Loxia pytyopsittacus) megjelenése, jellemzői

Mérete, testfelépítése, súlya:

A nagy keresztcsőrű egy közepes méretű pintyféle, hossza 16-18 cm.
Testfelépítése zömök, erős, ami a kemény magvak feltöréséhez alkalmazkodott.
Súlya átlagosan 43-57 gramm.

Tollazat színezete:

A hím tollazata élénk piros vagy narancssárga, a tojóé sárgászöld vagy olajzöld.
A fiatal madarak tollazata a tojóéhoz hasonló, de fakóbb.

Csőr és lábak:

A nagy keresztcsőrű legjellegzetesebb tulajdonsága a csőre, amelynek felső és alsó kávája keresztezik egymást. Ez a különleges forma lehetővé teszi a tobozok és kemény magvak feltörését.
A lábai rövidek és erősek, alkalmasak az ágakon való kapaszkodásra.

Szárnyak és repülés:

Szárnyai rövidek és lekerekítettek, ami gyors és fordulékony repülést biztosít a fák között.
Repülése hullámzó, gyakran kísérik „kip-kip-kip” hangok.

Várható élettartama:

A nagy keresztcsőrű várható élettartama a vadonban körülbelül 5-7 év.

Magyarországi helyzete:

Magyarországon a nagy keresztcsőrű ritka fészkelő, elsősorban az ország nyugati részén fordul elő.
Elsősorban fenyvesekben él, de vegyes erdőkben is megtalálható.
Tápláléka főleg luc- és erdeifenyő magvakból áll.
Állománya az utóbbi évtizedekben csökkent, ezért fokozottan védett, természetvédelmi értéke 100 000 Ft.

Érdekességek:

A nagy keresztcsőrű a csőrének köszönhetően specialista táplálékszerzéssel rendelkezik, ami segít elkerülni a versenyt más madárfajokkal.
Fészkelése a táplálékkínálattól függ, így akár télen is költhet, ha bőséges a toboztermés.
A keresztcsőrűek csőrének kereszteződése nem veleszületett, hanem a fiókák fejlődése során alakul ki.

A nagy keresztcsőrű (Loxia pytyopsittacus) elterjedése, előfordulása

A nagy keresztcsőrű elsősorban Európa északi és északkeleti részén honos, de kisebb állományai megtalálhatók Közép-Európában is.

Földrajzi elterjedése:

Európa: Skandinávia, Finnország, Baltikum, Fehéroroszország, Oroszország európai része, Lengyelország északi része, Németország északi része, Dánia.
Közép-Európa: Ritkábban előfordul, de megtalálható Csehországban, Szlovákiában, Ausztriában, Svájcban és Magyarországon is.
Ázsia: Szibéria nyugati része.

Földrajzi határok:

Északi határ: A tajga öv északi része, ahol a tűlevelű erdők már ritkulnak.
Déli határ: Közép-Európában a hegyvidéki területek, ahol még megtalálhatók a számára alkalmas fenyvesek.
Nyugati határ: Az Atlanti-óceán partvidéke.
Keleti határ: Szibéria nyugati része.

Fontos megjegyezni:

A nagy keresztcsőrű elterjedése nem folytonos, hanem inkább szigetszerű, a megfelelő élőhelyekhez kötődik.
A táplálékkínálat függvényében kóborolhat, így időnként a szokásos elterjedési területén kívül is felbukkanhat.

Rendszertani besorolása

A nagy keresztcsőrű (Loxia pytyopsittacus) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe és a pintyfélék (Fringillidae) családjába tartozó faj.

Életmódja

Társas élet, szociális viselkedés:

A nagy keresztcsőrű alapvetően társas madár, különösen a költési időszakon kívül.
Gyakran figyelhetők meg kisebb-nagyobb csapatokban, amelyek együtt keresik a táplálékot és kóborolnak.
A csapatokon belül a kommunikáció hangokkal és testbeszéddel történik.
A költési időszakban a párok territóriumot tartanak fenn, amelyet agresszívan védelmeznek más keresztcsőrűekkel szemben.

Mozgás, territórium:

A nagy keresztcsőrű elsősorban a fák lombkoronájában mozog, ügyesen kapaszkodva az ágakon.
Rövid, erős lábai és speciális csőre lehetővé teszik, hogy akár fejjel lefelé is kényelmesen táplálkozzon.
A költési időszakon kívül nagy területeket járhat be táplálék után kutatva, akár több száz kilométert is megtehet.
A territórium mérete a táplálékkínálattól függ, bőséges termés esetén kisebb, szűkösebb években nagyobb területet foglalnak el.

Alkalmazkodóképességek:

A nagy keresztcsőrű specializálódott csőre kiválóan alkalmas a kemény magvak, különösen a fenyőmagvak feltörésére.
Ez a specializáció lehetővé teszi számára, hogy olyan táplálékforrásokat hasznosítson, amelyek más madárfajok számára nehezen elérhetőek.
A téli fészkelés képessége szintén alkalmazkodás a táplálékkínálathoz, így a bőséges toboztermés időszakában tudja felnevelni fiókáit.

Kihívások és túlélési stratégiák:

A nagy keresztcsőrű fő kihívása a táplálékellátottság ingadozása. A fenyőfélék termése időszakos, így egyes években kevés a táplálék.
A szűkös években a keresztcsőrűek nagy távolságokra kóborolhatnak táplálék után kutatva.
A téli fészkelés lehetővé teszi, hogy a bőséges termésű években több fiókát neveljenek fel, ami ellensúlyozza a rosszabb évek alacsonyabb szaporodási sikerét.
A ragadozók, például a héják és a baglyok szintén veszélyt jelentenek, különösen a fészkelő madarakra és a fiókákra.
A rejtőzködő fészkelés és a gyors, fordulékony repülés segít elkerülni a ragadozókat.

Összességében a nagy keresztcsőrű specializált táplálkozási és szaporodási stratégiái lehetővé teszik számára, hogy alkalmazkodjon a változó környezeti feltételekhez és sikeresen fennmaradjon az északi fenyvesekben.

A nagy keresztcsőrű (Loxia pytyopsittacus) táplálkozása

Jellemzői:

A nagy keresztcsőrű elsősorban magvakkal táplálkozik, különösen a fenyőfélék magjaival.
Erős, keresztbe metsző csőre lehetővé teszi számára, hogy könnyedén feltörje a kemény tobozokat és hozzáférjen a magokhoz.
Táplálkozása során gyakran fejjel lefelé lóg az ágakon, ügyesen használva csőrét és lábait.
A fiókák táplálása is elsősorban fenyőmagokkal történik, melyeket a szülők puhítva adnak át nekik.

Táplálékforrások:

Fő táplálékforrása az erdeifenyő és a lucfenyő magjai.
Emellett fogyasztja más fenyőfélék (pl. vörösfenyő, jegenyefenyő) magvait is.
Ritkábban más fák magvait (pl. bükk, juhar, nyír) és rügyeit is fogyasztja, különösen a fenyőmag termés szűkösebb időszakában.
Alkalmanként rovarokat is eszik, főleg a fiókák nevelése során.

Táplálkozási szokások:

A nagy keresztcsőrű egész évben aktívan táplálkozik.
A táplálékkeresés általában a fák lombkoronájában történik, de időnként a földre is leszáll eleségért.
Gyakran csapatokban táplálkozik, különösen a költési időszakon kívül.
A táplálékkínálat függvényében nagy távolságokra is elkóborolhat megfelelő táplálékforrások után kutatva.

Ökológiai szerep:

A nagy keresztcsőrű a fenyőerdők fontos magterjesztője.
Táplálkozása során számos magot ejt el, amelyekből új fák fejlődhetnek.
A fenyőmagok fogyasztásával hozzájárul a fák szaporodásához és az erdők megújulásához.
Emellett táplálékul szolgál egyes ragadozó madarak (pl. héja, karvaly) és emlősök (pl. nyest, nyuszt) számára.

Összefoglalva: A nagy keresztcsőrű specializálódott táplálkozása a fenyőmagokhoz való alkalmazkodás eredménye. Ez a specializáció lehetővé teszi számára, hogy egyedi ökológiai fülkét töltsön be és hozzájáruljon a fenyvesek ökoszisztémájának fenntartásához.

A nagy keresztcsőrű (Loxia pytyopsittacus) fészkelőhelye

Elhelyezkedés:

Elsősorban öregebb fenyvesekben fészkel, ahol bőséges a toboztermés.
Leggyakrabban lucfenyőkre építi fészkét, de más fenyőfajokon (erdeifenyő, jegenyefenyő) is költ.
A fészket általában a fa felső harmadában, a törzshöz közel, egy oldalág tövében helyezi el.
A fészek helyének kiválasztásánál fontos szempont a jó rejtőzködés és a védettség a széltől és az időjárástól.

Fészek jellemzői:

A fészket a tojó építi gallyakból, zuzmókból, fűszálakból és gyökerekből.
A fészek belső részét finomabb anyagokkal, például mohával, tollal és szőrrel béleli ki.
A fészek mély és csésze alakú, hogy védelmet nyújtson a tojásoknak és a fiókáknak.

Környezet:

A nagy keresztcsőrű fészkelőhelye jellemzően zárt, sűrű erdő, ahol a fák lombkoronája összeér.
A környezetben fontos a bőséges táplálékkínálat, azaz a fenyőtobozok jelenléte.
A fészkelőhely közelében gyakran található vízforrás is.

Fészeképítés, tojásrakás:

A fészeképítés általában február végén vagy március elején kezdődik.
A tojó 3-5 tojást rak, amelyeket körülbelül két hétig kotlik.
A fiókák fészeklakók, azaz a kikelés után még hetekig a fészekben maradnak, és a szülők etetik őket.

Veszélyeztető tényezők:

Élőhelyvesztés: Az erdőirtások és a fenyvesek átalakítása csökkenti a megfelelő fészkelőhelyek számát.
Táplálékhiány: A fenyőfélék termésingadozása miatt egyes években kevés a táplálék, ami negatívan befolyásolhatja a szaporodási sikert.
Ragadozók: A fészkeket és a fiókákat veszélyeztethetik például a mókusok, a nyestfélék és egyes madárfajok (pl. szajkó, héja).
Klímaváltozás: A klímaváltozás hatására bekövetkező időjárási szélsőségek (pl. erős viharok, szárazság) szintén negatívan befolyásolhatják a fészkelést.

Mit tehetünk fészkelőhelyeinek védelméért?

Erdővédelem: Az öreg fenyvesek megőrzése és a fenyvesekkel borított területek növelése.
Természetközeli erdőgazdálkodás: A tarvágások kerülése és a folyamatos erdőborítás biztosítása.
Fészkelőhelyek védelme: A fészkelési időszakban az erdőlátogatás korlátozása a kritikus területeken.
Kutatás és monitoring: A nagy keresztcsőrű állományának és fészkelőhelyeinek rendszeres felmérése.
Tájékoztatás és szemléletformálás: A lakosság tájékoztatása a faj védelmének fontosságáról.

A nagy keresztcsőrű fészkelőhelyeinek védelme elengedhetetlen a faj fennmaradásához. Az erdőgazdálkodók, természetvédők és a lakosság összefogásával biztosíthatjuk, hogy ez a különleges madár továbbra is megtalálja otthonát hazánk fenyveseiben.

Szaporodása

Párzási időszak:

A nagy keresztcsőrű szaporodási időszaka rugalmas és elsősorban a táplálékkínálathoz, különösen a fenyőmag termés bőségéhez igazodik.
Leggyakrabban január végétől áprilisig tart, de kedvező években akár már decemberben elkezdődhet, vagy akár nyáron is folytatódhat.
A hímek a tojók előtt kezdenek el énekelni és udvarolni, hogy felhívják magukra a figyelmet és párba álljanak.

Fészkelés:

A fészket a tojó építi, általában egy fenyőfa (lucfenyő, erdeifenyő) felső harmadában, a törzshöz közel, egy oldalág tövében.
A fészek gallyakból, zuzmókból, fűszálakból és gyökerekből készül, belsejét mohával, tollal és szőrrel béleli.
A fészek mély és csésze alakú, hogy védelmet nyújtson a tojásoknak és a fiókáknak a hideg időjárástól és a ragadozóktól.

Szaporodási szokások:

A tojó általában 3-5 tojást rak, amelyeket körülbelül 14-15 napig kotlik.
A kotlás alatt a hím eteti a tojót.
A fiókák fészeklakók és kikelésük után még 17-22 napig a fészekben maradnak.
A fiókák etetésében mindkét szülő részt vesz, főként fenyőmagokkal táplálják őket.
A fiókák kirepülése után még egy ideig a szülőkkel maradnak, amíg önállóvá válnak.
A nagy keresztcsőrű általában évente egyszer költ, de kedvező táplálékellátottság esetén akár kétszer is fészkelhet.

Érdekességek:

A nagy keresztcsőrű képes télen is fészkelni, ha elegendő táplálék áll rendelkezésre.
A fiókák csőre kezdetben egyenes, és csak később fejlődik ki a jellegzetes kereszteződés.
A szülők a fiókákat addig etetik, amíg csőrük elég erős nem lesz a tobozok önálló feltöréséhez.

A nagy keresztcsőrű szaporodási stratégiája jól alkalmazkodik a változó környezeti feltételekhez és a táplálékellátottsághoz. A rugalmas fészkelési időszak és a téli költési képesség lehetővé teszi számukra, hogy a lehető legjobban kihasználják a rendelkezésre álló erőforrásokat és biztosítsák utódaik túlélését.

A nagy keresztcsőrű (Loxia pytyopsittacus) fiókái

Jellemzői:

A kikeléskor a fiókák csupaszok, vakok és teljesen a szüleiktől függenek.
Csőrük kezdetben egyenes, és csak később, a fejlődés során alakul ki a jellegzetes kereszteződés.
A fiókák gyorsan fejlődnek, és néhány hét alatt tollasodnak be.
A tollazatuk kezdetben szürkésbarna, majd fokozatosan alakul ki a felnőttekre jellemző színezet.

Kikelés és kezdeti fejlődés:

A fiókák a tojások lerakásától számított 14-15 nap múlva kelnek ki.
A kikelést követően a szülők intenzíven etetik őket, főként puhább fenyőmagokkal és némi rovartáplálékkal.
A fiókák gyorsan növekednek, és körülbelül 17-22 nap múlva repülnek ki a fészekből.

Etetés és gondozás:

A fiókák etetésében mindkét szülő részt vesz.
A szülők a begyükben puhított fenyőmagokat és rovarokat adnak a fiókáknak.
A fiókák etetése nagyon intenzív, a szülők naponta akár több száz alkalommal is meglátogatják a fészket.
A szülők gondoskodnak a fészek tisztántartásáról is, eltávolítva a fiókák ürülékét.

Kirepülés és elhagyás:

A kirepülés után a fiókák még néhány hétig a szülőkkel maradnak, akik továbbra is etetik őket.
A fiatal madarak fokozatosan tanulják meg az önálló táplálkozást és a tobozok feltörését.
Amikor csőrük elég erős lesz a kemény magvak feltöréséhez, elhagyják a szülői fészket és önálló életet kezdenek.

Gondoskodás és túlélési arány:

A nagy keresztcsőrű szülők intenzív gondoskodást nyújtanak fiókáiknak, ami növeli a túlélési esélyeiket.
A túlélési arány azonban nagyban függ a táplálékkínálattól és az időjárási viszonyoktól.
Kedvező években a fiókák nagy része sikeresen kirepül, míg rossz években a túlélési arány alacsonyabb lehet.

Ökológiai jelentőség:

A nagy keresztcsőrű fiókái a faj fennmaradásának zálogai.
A sikeres szaporodás és a fiatal madarak felnevelése biztosítja a populáció megújulását és a faj hosszú távú fennmaradását.
A fiókák túlélése és önállóvá válása hozzájárul a nagy keresztcsőrű ökológiai szerepének betöltéséhez a fenyvesek ökoszisztémájában.

Összefoglalva: A nagy keresztcsőrű fiókái különleges alkalmazkodóképességgel rendelkeznek, amely lehetővé teszi számukra, hogy sikeresen fejlődjenek és önállóvá váljanak a fenyvesek kihívásokkal teli környezetében. A szülők gondoskodása és a megfelelő táplálékellátottság kulcsfontosságú a fiókák túléléséhez és a faj hosszú távú fennmaradásához.

Ismertebb betegségei lehetnek

A nagy keresztcsőrű, mint sok más madárfaj, számos betegségnek lehet kitéve. Néhány a legismertebb betegségek közül, amelyek érinthetik őket:

Paraziták: Külső paraziták, mint például atkák és tetvek, valamint belső paraziták, mint például férgek, fertőzhetik meg őket. Ezek a paraziták gyengíthetik az immunrendszerüket, vérszegénységet okozhatnak, vagy akár légzési problémákat is előidézhetnek.
Vírusos és bakteriális fertőzések: A madárhimlő, a madárparamyxovírus és a szalmonella olyan betegségek, amelyek komoly veszélyt jelenthetnek a nagy keresztcsőrű populációkra. Ezek a fertőzések gyakran halálos kimenetelűek lehetnek, különösen a fiatal vagy legyengült madarak számára.
Gombás fertőzések: Az aszpergillózis egy gyakori gombás fertőzés, amely a madarak légzőrendszerét támadja meg. Ez a betegség különösen veszélyes lehet a stresszes vagy immunhiányos madarakra.
Mérgezés: A nagy keresztcsőrűek ki lehetnek téve a környezetben található mérgező anyagoknak, például peszticideknek vagy nehézfémeknek. Ezek a mérgek súlyos egészségügyi problémákat okozhatnak, sőt akár halálhoz is vezethetnek.
Sérülések: A madarak megsérülhetnek a ragadozókkal való találkozások, az ablakokba ütközés vagy más balesetek során. A sérülések fertőzésekhez vezethetnek, vagy megakadályozhatják a madarakat a táplálékszerzésben vagy a repülésben.

Fontos megjegyezni, hogy a betegségek előfordulása és súlyossága változhat a populációk között, és függhet olyan tényezőktől, mint az élőhely minősége, a táplálékellátottság és az időjárási viszonyok.

Ha vadon élő madarakon betegség tüneteit észleli, fontos, hogy ne próbálja meg kezelni őket, hanem értesítse a helyi természetvédelmi hatóságokat vagy egy vadmadármentő szervezetet.

Lehetséges ellenfelei, ellenségei

A nagy keresztcsőrűnek, mint minden más élőlénynek, vannak természetes ellenségei és versenytársai az élőhelyén.

Lehetséges ellenségei:

Ragadozó madarak: A héja, a karvaly és a bagolyfélék főként a fiókákra és a fiatal madarakra jelentenek veszélyt.
Emlős ragadozók: A nyest, a nyuszt és a mókus szintén veszélyeztethetik a fészkeket és a fiókákat.
Kígyók: Ritkábban, de előfordulhat, hogy kígyók is megtámadják a fészkeket.

Versenytársai:

Más keresztcsőrű fajok: A lucfenyő és az erdeifenyő magjaiért más keresztcsőrű fajokkal, például a kis keresztcsőrűvel és a közép keresztcsőrűvel versenyezhetnek.
Egyéb magevő madarak: A cinegék, a csízek és a fakopáncsok szintén fogyasztanak fenyőmagvakat, így bizonyos mértékig versenytársak lehetnek a táplálékért.

Védelmi stratégiák:

Rejtőzködő fészkelés: A fészkek általában jól el vannak rejtve a sűrű fenyőágak között, ami megnehezíti a ragadozók számára a felfedezésüket.
Csapatban mozgás: A költési időszakon kívül a nagy keresztcsőrűek gyakran csapatokban mozognak, ami növeli az éberséget és a védelmet a ragadozókkal szemben.
Riasztó hangok: Veszély esetén a madarak riasztó hangokat adnak ki, hogy figyelmeztessék a többieket.
Gyors, fordulékony repülés: A sűrű erdőkben a gyors és fordulékony repülés segít a ragadozók elől való menekülésben.
Specializált táplálkozás: A kemény fenyőmagok fogyasztásának képessége csökkenti a versenyt más madárfajokkal a táplálékért.
Téli fészkelés: A téli fészkelés bizonyos mértékig védelmet nyújthat a ragadozókkal szemben, mivel ilyenkor kevesebb a potenciális ellenség aktív.

Ezek a védelmi stratégiák segítenek a nagy keresztcsőrűnek túlélni és sikeresen szaporodni az élőhelyén, annak ellenére, hogy számos kihívással kell szembenéznie.

Védettsége – Természetvédelmi helyzete

Magyarországon:

A nagy keresztcsőrű fokozottan védett madárfaj Magyarországon.
Természetvédelmi értéke 100 000 Ft.
Védettsége az élőhelyének védelmét, a zavarás tilalmát és a vadászat tilalmát is magában foglalja.

Nemzetközi szinten:

Az Európai Unió Madárvédelmi Irányelve (Birds Directive) alapján különleges madárvédelmi oltalom alatt áll.
A Berni Egyezmény (Convention on the Conservation of European Wildlife and Natural Habitats) II. függelékében szerepel, mint szigorúan védett faj.
Az IUCN Vörös Listáján (Red List of Threatened Species) legkevésbé aggasztó (Least Concern) besorolást kapott, mivel globális állománya stabilnak tekinthető.

Természetvédelmi helyzete:

Magyarországon a nagy keresztcsőrű ritka fészkelő, elsősorban az ország nyugati részén fordul elő.
Állománya az utóbbi évtizedekben csökkent, ami elsősorban az erdőgazdálkodási gyakorlatok változásával és az élőhelyek elvesztésével hozható összefüggésbe.
A klímaváltozás hatásai, például a szélsőséges időjárás és a fenyőerdők egészségi állapotának romlása, szintén negatívan befolyásolhatják a faj jövőjét.

A védelem fontossága:

A nagy keresztcsőrű védelme elengedhetetlen a faj fennmaradásához Magyarországon.
Az élőhelyek megőrzése és a fenntartható erdőgazdálkodási gyakorlatok alkalmazása kulcsfontosságú a faj hosszú távú megőrzéséhez.
A kutatás és a monitoring segít nyomon követni az állomány változásait és a védelmi intézkedések hatékonyságát.
A lakosság tájékoztatása és a fajjal kapcsolatos szemléletformálás szintén fontos szerepet játszik a védelemben.

Összefoglalva: A nagy keresztcsőrű fokozottan védett madárfaj Magyarországon, és számos nemzetközi egyezmény is védelmet biztosít számára. A faj megőrzése érdekében fontos az élőhelyek védelme, a fenntartható erdőgazdálkodás és a lakosság tájékoztatása.

A nagy keresztcsőrű (Loxia pytyopsittacus) hangja

Hangja mire hasonlít:

A nagy keresztcsőrű hangja jellegzetes, dallamos és viszonylag lágy.
Gyakran hasonlítják egy „tyüpp” vagy „tüpp” hanghoz, amelyet gyakran ismételgetnek sorozatban.
A hívóhangjaik mellett énekelnek is, ami összetettebb és változatosabb dallamokból áll.

Hangjának jellegzetességei:

A hangok általában magasak és kissé nazálisak.
A hímek éneke dallamosabb és változatosabb, mint a tojóké.
A hangok erőssége és frekvenciája változhat a kontextustól és a madár érzelmi állapotától függően.

Hangkeltés mechanizmusa:

A hangokat a madarak a hangképző szervükkel, a syrinx-szel hozzák létre, amely a légcső alsó részén található.
A syrinx két oldalán lévő izmok és membránok rezgése hozza létre a hangokat.
A keresztcsőrűeknél a syrinx szerkezete lehetővé teszi a különböző hangszínek és dallamok létrehozását.

Hangszínek és jelentésük:

A nagy keresztcsőrűek különböző hangokat használnak a kommunikációra, többek között:
- Kapcsolattartó hangok: Rövid, lágy „tyüpp” vagy „tüpp” hangok, amelyeket a madarak a csapaton belüli kommunikációra használnak.
- Riasztó hangok: Élesebb, gyorsabb hangok, amelyeket veszély esetén adnak ki, hogy figyelmeztessék a többieket.
- Udvarlási ének: A hímek dallamos éneke, amellyel a tojókat próbálják magukhoz vonzani a párzási időszakban.
- Kolduló hang: A fiókák hangos, éles hangja, amellyel a szülőket kérik etetésre.

Hangok és kontextus:

A hangok jelentése és használata a kontextustól függően változhat.
Ugyanaz a hang különböző helyzetekben más-más jelentést hordozhat.
Például a „tyüpp” hang lehet kapcsolattartó hang a csapaton belül, de riasztó hang is lehet, ha a madár veszélyt észlel.

Hangok változása:

A hangok változhatnak az életkor, a nem és az egyedi madár függvényében.
A fiatal madarak hangja általában magasabb és kevésbé dallamos, mint a felnőtteké.
A hímek éneke általában összetettebb és változatosabb, mint a tojóké.
Minden egyes madárnak lehetnek egyedi hangjegyei és dallamai.

Hang: https://xeno-canto.org/contributor/MWJTSALTYT

Érdekességek róla, tények röviden

Jellemző	Érdekesség
Csőr:	A keresztbe metsző csőr egyedülálló a madárvilágban, és lehetővé teszi a kemény fenyőtobozok feltörését.
Táplálkozás:	A specializált csőrüknek köszönhetően olyan táplálékforrásokat is ki tudnak használni, amelyek más madarak számára elérhetetlenek.
Fészkelés:	A téli fészkelés képessége lehetővé teszi, hogy a bőséges toboztermés időszakában költsenek, még ha az télen is van.
Fiókák csőre:	A fiókák csőre kezdetben egyenes, és csak később fejlődik ki a jellegzetes kereszteződés.
Hang:	A hangjukat gyakran hasonlítják egy „tyüpp” vagy „tüpp” hanghoz.
Elterjedés:	Elsősorban Európa északi és északkeleti részén honos, de kisebb állományai megtalálhatók Közép-Európában is.
Védettség:	Magyarországon fokozottan védett madárfaj.
Latin név:	A „pytyopsittacus” a latin névben a „papagájcsőrű”-re utal, ami a csőrük különleges alakjára utal.