A nagy hokkó (Crax rubra) megjelenése, életmódja, szaporodása

2024.08.19. - by Madarak

A nagy hokkó (Crax rubra) megjelenése, jellemzői

A nagy hokkó egy lenyűgöző megjelenésű, nagytestű madár, mely Közép-Amerika trópusi esőerdeiben őshonos. Sajnos, a vadászat és az élőhelyek elvesztése miatt populációja jelentősen csökkent, és ma már a veszélyeztetett fajok közé tartozik.

Megjelenés és jellemzők:

Méret és testfelépítés: A nagy hokkók a hokkófélék családjának legnagyobb képviselői. A hímek testhossza elérheti a 90 cm-t, míg a tojók valamivel kisebbek, körülbelül 80 cm-esek. Testük zömök, lábaik erősek, alkalmasak a talajon való járásra és kapirgálásra.
Súly: A hímek súlya 4-5 kg között mozog, a tojók valamivel könnyebbek, általában 3-4 kg-ot nyomnak.
Tollazat színezete: A nemek között jelentős különbség van a tollazat színében. A hímek tollazata fekete, a fejükön és a nyakukon jellegzetes, göndör tollbóbitával. Csőrük töve sárga vagy narancssárga színű, feltűnő dudorral. A tojók tollazata barnás-vöröses, fejükön kisebb bóbita található. Csőrük kevésbé feltűnő, a hímekéhez képest kisebb dudorral.
Csőr és lábak: Mindkét nem csőre erős és enyhén hajlott, alkalmas a keményebb gyümölcsök és magvak feltörésére. Lábaik erősek, vastag pikkelyekkel borítottak, és éles karmokkal rendelkeznek, melyek segítségével könnyedén mozognak a fák ágai között és a talajon.
Szárnyak és repülés: Bár nagytestű madarak, a nagy hokkók képesek repülni, de ezt általában csak rövidebb távolságokra teszik meg, például ha veszély fenyegeti őket, vagy ha egyik fáról a másikra szeretnének átrepülni.
Várható élettartam: A vadon élő nagy hokkók várható élettartama 15-20 év körül van.

Magyarországi helyzet:

A nagy hokkó kizárólag Közép-Amerika trópusi esőerdeiben él, így Magyarországon természetes körülmények között nem fordul elő. Állatkertekben azonban találkozhatunk velük, ahol különleges gondozást igényelnek, hogy biztosítsák számukra a megfelelő életkörülményeket.

Fontos megjegyezni, hogy a nagy hokkó veszélyeztetett faj, így védelme kiemelten fontos. Az élőhelyek megőrzése és a vadászat tiltása elengedhetetlen a fennmaradásukhoz.

A nagy hokkó (Crax rubra) elterjedése, előfordulása

A nagy hokkó (Crax rubra) élőhelye és elterjedése:

Földrész: Észak-Amerika déli része és Közép-Amerika
Országok: Mexikó, Belize, Guatemala, Honduras, El Salvador, Nicaragua, Costa Rica, Panama, Kolumbia és Ecuador.
Élőhely típusa: Trópusi és szubtrópusi esőerdők, száraz erdők, valamint leromlott erdők és ültetvények.
Földrajzi határok:
- Északi határ: Mexikó déli része
- Déli határ: Ecuador északnyugati része
- Nyugati határ: Csendes-óceán partvidéke
- Keleti határ: Karib-tenger partvidéke és az Andok hegység lábai

Fontos megjegyezni, hogy a nagy hokkó elterjedési területe az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent az erdőirtások és a vadászat miatt. Emiatt ma már számos területen csak szórványosan fordul elő, és egyes országokban a kihalás szélére került.

Rendszertani besorolása

A nagy hokkó vagy púpos hokkó (Crax rubra) a madarak osztályának tyúkalakúak (Galliformes) rendjébe és a hokkófélék (Cracidae) családjába tartozó faj.

Ismertebb alfajai

Crax rubra rubra
Crax rubra griscomi– kizárólag a Cozumel-szigeten fordul elő, Mexikó karib-tengeri partvidékén a Yucatán-félsziget közelében

Életmódja

Társas élet és szociális viselkedés:

A nagy hokkók monogám párokat alkotnak, és általában kis, 2-5 egyedből álló családi csoportokban élnek.
A csoport tagjai között szoros kötelék alakul ki, és együttműködnek a táplálékszerzésben, a fiókanevelésben és a terület védelmében.
A kommunikáció fontos szerepet játszik a csoport életében. A hangjelzések széles skáláját használják, beleértve a riasztóhangokat, a párcsalogató hangokat és a fiókák etetésekor hallható hangokat.
A testbeszéd is fontos a kommunikációban, például a bóbita felmeresztése izgalmat vagy agressziót jelezhet.

Mozgás és territórium:

A nagy hokkók elsősorban a talajon mozognak, ahol erős lábaikkal könnyedén járnak és kapirgálnak.
Képesek repülni, de ezt általában csak rövidebb távolságokra teszik meg, például ha veszély fenyegeti őket, vagy ha egyik fáról a másikra szeretnének átrepülni.
A párok vagy családi csoportok territóriumot tartanak fenn, amelyet aktívan védelmeznek más hokkókkal szemben. A territórium mérete változó, de általában több hektárnyi területet foglal magában.

Alkalmazkodóképesség:

A nagy hokkók viszonylag jól alkalmazkodnak a zavart élőhelyekhez, és képesek túlélni a leromlott erdőkben és az ültetvényeken is.
Táplálékuk változatos, és képesek alkalmazkodni a különböző évszakokban elérhető táplálékforrásokhoz.

Kihívások és túlélési stratégiák:

A legnagyobb kihívást az élőhelyek elvesztése és a vadászat jelenti számukra. Az esőerdők irtása miatt sok nagy hokkó elveszíti az otthonát, és a vadászok is célba veszik őket húsuk és tollazatuk miatt.
A túlélési stratégiáik közé tartozik a rejtőzködés, a gyors menekülés és a hangos riasztóhangok kibocsátása veszély esetén.
A monogám párok és a családi csoportok kialakítása szintén fontos a túlélés szempontjából, mivel így hatékonyabban tudnak táplálékot szerezni és megvédeni magukat a ragadozóktól.

Összességében a nagy hokkó egy érdekes és alkalmazkodóképes madár, amely azonban komoly kihívásokkal néz szembe a túlélésért. Az élőhelyek védelme és a vadászat elleni fellépés elengedhetetlen a faj fennmaradásához.

A nagy hokkó (Crax rubra) táplálkozása

Jellemzői:

A nagy hokkó elsősorban növényevő, de alkalmanként kisebb állatokat is fogyaszt.
Táplálékának nagy részét gyümölcsök, magvak, levelek és hajtások teszik ki.
Erős csőre lehetővé teszi számára, hogy kemény héjú gyümölcsöket és magvakat is feltörjön.
Főként a talajon táplálkozik, ahol lehullott gyümölcsöket és magvakat keresgél, de időnként a fákra is felmászik, hogy friss leveleket és hajtásokat fogyasszon.

Táplálékforrások:

Gyümölcsök: Főként a trópusi esőerdőkben található fák gyümölcseit fogyasztja, mint például a füge, a mangó, a papaya és a pálmafélék gyümölcsei.
Magvak: Különböző fák és növények magvait eszi, beleértve a hüvelyesek, a pálmafélék és a diófélék magvait.
Levelek és hajtások: Fiatal, zsenge leveleket és hajtásokat fogyaszt, különösen a száraz évszakban, amikor kevesebb gyümölcs áll rendelkezésre.
Kisebb állatok: Alkalmanként rovarokat, csigákat, férgeket és más gerincteleneket is fogyaszt, amelyek fontos fehérjeforrást jelentenek számára.

Táplálkozási szokások:

A nagy hokkók általában kora reggel és késő délután aktívak, amikor a hőmérséklet még nem túl magas.
A talajon keresgélve, csőrükkel és karmaikkal kotorásznak a lehullott levelek és ágak között, hogy hozzájussanak a táplálékhoz.
A fákon ügyesen mozognak, és erős csőrükkel képesek elérni a magasabban lévő gyümölcsöket és leveleket.
A családi csoportok tagjai együtt táplálkoznak, és a szülők a fiókákat is etetik, amíg azok önállóvá nem válnak.

Ökológiai szerep:

A nagy hokkók fontos szerepet játszanak az esőerdők ökoszisztémájában, mivel a magvak terjesztésében részt vesznek.
A megemésztett magvakat ürülékükkel szétszórják az erdőben, elősegítve ezzel a növények szaporodását és az erdő regenerálódását.
Emellett táplálékul szolgálnak néhány ragadozó számára, mint például a jaguárok, a pumák és a nagytestű kígyók.

Összefoglalva, a nagy hokkó változatos táplálkozásával és magterjesztő tevékenységével hozzájárul az esőerdők biológiai sokféleségének fenntartásához. A faj védelme ezért nemcsak a madár, hanem az egész ökoszisztéma szempontjából is kiemelkedően fontos.

A nagy hokkó (Crax rubra) fészkelőhelye

Elhelyezkedés:

A nagy hokkó fészkét általában magas fákra építi, 2-6 méterrel a talaj felett.
Az erdő sűrűjében, jól rejtett helyen alakítja ki fészkét, hogy megvédje a ragadozóktól és az időjárási viszontagságoktól.
A fészek közelében gyakran található vízforrás, például patak vagy tó, ami fontos az ivás és a fürdés szempontjából.

Fészek jellemzői:

A fészek egyszerű szerkezetű, általában gallyakból, levelekből és fűből áll.
A tojók alakítják ki a fészket, gondosan kiválasztva az anyagokat és összefonva azokat.
A fészek belsejét gyakran bélelik puha anyagokkal, például tollal vagy mohával, hogy kényelmesebb legyen a tojások számára.

Környezet:

A nagy hokkó fészkelőhelyei elsősorban a trópusi és szubtrópusi esőerdőkben találhatók.
Az erdők sűrű lombkoronája biztosítja a szükséges árnyékot és védelmet a fészek számára.
Fontos, hogy a fészkelőhely közelében elegendő táplálékforrás legyen, például gyümölcsök, magvak és levelek.

Fészeképítés és tojásrakás:

A fészeképítés általában a száraz évszakban kezdődik, amikor a párok már kialakították a territóriumukat.
A tojó általában 2-3 tojást rak, amelyeket körülbelül 30 napig költ.
A kotlásban mindkét szülő részt vesz, de a tojó több időt tölt a fészekben.
A fiókák fészekhagyók, azaz kikelésük után rövid időn belül elhagyják a fészket és követik szüleiket.

Veszélyeztető tényezők:

A legnagyobb veszélyt az erdőirtás jelenti, ami miatt sok nagy hokkó elveszíti a fészkelőhelyét.
A vadászat szintén komoly probléma, mivel a tojásokat és a fiókákat is elpusztíthatják.
A ragadozók, mint például a kígyók, a majmok és a ragadozó madarak, szintén veszélyeztethetik a fészkeket.

Mit tehetünk a fészkelőhelyek védelméért?

Az esőerdők védelme és a fenntartható erdőgazdálkodás támogatása kulcsfontosságú a nagy hokkó fészkelőhelyeinek megőrzéséhez.
A vadászat elleni fellépés és a helyi közösségek oktatása a faj védelmének fontosságáról szintén elengedhetetlen.
Az ökoturizmus fejlesztése, amely a természetvédelmet helyezi előtérbe, segíthet a helyi lakosságnak alternatív megélhetési forrásokat találni, és csökkentheti a vadászat és az erdőirtás iránti igényt.

A nagy hokkó fészkelőhelyeinek védelme összetett feladat, amelyhez a kormányok, a természetvédelmi szervezetek és a helyi közösségek együttműködése szükséges. Csak így biztosíthatjuk ennek a csodálatos madárfajnak a fennmaradását.

Szaporodása

Párzási időszak:

A nagy hokkók szaporodási időszaka általában a száraz évszakban kezdődik, amely régiónként változhat.
Közép-Amerikában ez jellemzően decembertől májusig tart.
A párzási időszak kezdetét a hímek hangos, messzire hallatszó kiáltásai jelzik, amelyekkel a tojókat csalogatják.

Fészkelés:

A fészkelés a párzási időszak után kezdődik.
A fészket a tojó építi magas fákra, általában 2-6 méterrel a talaj felett, hogy megvédje a ragadozóktól.
A fészek egyszerű szerkezetű, gallyakból, levelekből és fűből áll, belsejét gyakran bélelik puha anyagokkal.

Szaporodási szokások:

A nagy hokkók monogám párokat alkotnak, és általában egész életükben együtt maradnak.
A tojó általában 2-3 tojást rak, amelyeket körülbelül 30 napig költ.
A kotlásban mindkét szülő részt vesz, de a tojó több időt tölt a fészekben.
A kikelő fiókák fészekhagyók, azaz rövid időn belül elhagyják a fészket és követik szüleiket.
A szülők gondoskodnak a fiókákról, táplálékot keresnek nekik és megvédik őket a ragadozóktól.
A fiókák viszonylag gyorsan fejlődnek, és néhány hónap alatt önállóvá válnak.

Összefoglalva: A nagy hokkók monogám párokban élnek, és a száraz évszakban szaporodnak. A fészket a tojó építi magas fákra, és általában 2-3 tojást rak. Mindkét szülő részt vesz a kotlásban és a fiókák nevelésében. A fiókák fészekhagyók és néhány hónap alatt önállóvá válnak.

A nagy hokkó (Crax rubra) fiókái

Jellemzői:

A nagy hokkó fiókái fészekhagyók, azaz kikelésük után rövid időn belül elhagyják a fészket és követik szüleiket.
Kikeléskor barnás színű, puha pehelytollazat borítja őket, ami rejtőszínt biztosít számukra az erdő talaján.
Lábaik erősek, és már korán képesek járni és futni.
Csőrük kezdetben puhább, de gyorsan fejlődik, hogy képesek legyenek a szilárd táplálék fogyasztására.

Kikelés és kezdeti fejlődés:

A fiókák körülbelül 30 napos kotlás után kelnek ki a tojásokból.
Kikelés után néhány órán belül elhagyják a fészket, és szüleiket követik a talajon.
Az első napokban még ügyetlenek, de gyorsan tanulnak és fejlődnek.

Etetés és gondozás:

A fiókák elsősorban rovarokat és más gerincteleneket fogyasztanak, amelyeket szüleik keresnek nekik az erdő talaján.
Ahogy nőnek, fokozatosan áttérnek a növényi táplálékra, mint például a gyümölcsök, magvak és levelek.
Mindkét szülő részt vesz a fiókák etetésében és gondozásában.
A szülők megvédik a fiókákat a ragadozóktól és segítenek nekik megtanulni a túléléshez szükséges készségeket.

Kirepülés és elhagyás:

A fiókák néhány hónapos korukban kezdenek el repülni, de még hónapokig a szüleikkel maradnak.
Ahogy egyre önállóbbak lesznek, fokozatosan elkezdenek eltávolodni a szülőktől és saját territóriumot keresni maguknak.
Általában egyéves korukra válnak teljesen függetlenné.

Gondoskodás és túlélési arány:

A szülők gondoskodása és védelme kulcsfontosságú a fiókák túlélése szempontjából.
A túlélési arány viszonylag alacsony, mivel a fiókákat számos veszély fenyegeti, mint például a ragadozók, az időjárás és az élőhelyek elvesztése.
Becslések szerint a fiókáknak csak körülbelül 20-30%-a éri meg a felnőttkort.

Ökológiai jelentőség:

A nagy hokkó fiókái az esőerdők ökoszisztémájának fontos részét képezik.
Táplálékul szolgálnak néhány ragadozó számára, és segítenek fenntartani az ökológiai egyensúlyt.
A fiókák túlélése és sikeres felnőtté válása elengedhetetlen a faj fennmaradásához és az esőerdők biológiai sokféleségének megőrzéséhez.

Összefoglalva, a nagy hokkó fiókái fészekhagyók és gyorsan fejlődnek. Mindkét szülő gondoskodik róluk, és segít nekik elsajátítani a túléléshez szükséges készségeket. A fiókák túlélése és felnőtté válása fontos az esőerdők ökoszisztémájának egészsége szempontjából.

Ismertebb betegségei lehetnek

A nagy hokkó (Crax rubra) néhány ismertebb betegsége lehet:

Parazitafertőzések:
- Külső paraziták, például atkák és tetvek, bőrproblémákat és tollvesztést okozhatnak.
- Belső paraziták, például férgek és protozoonok, emésztési problémákat, gyengeséget és akár halált is okozhatnak.
Bakteriális és vírusos fertőzések:
- Különböző baktériumok és vírusok okozhatnak légzőszervi, emésztési vagy idegrendszeri megbetegedéseket.
- Ezek a fertőzések különösen veszélyesek lehetnek a fiatal vagy legyengült egyedek számára.
Gombás fertőzések:
- A gombás fertőzések elsősorban a bőrt és a tollazatot érinthetik, viszketést, bőrelváltozásokat és tollvesztést okozva.
- A gombás fertőzések a légzőrendszert is érinthetik, ami légzési nehézségeket okozhat.
Táplálkozási hiánybetegségek:
- A nem megfelelő vagy hiányos táplálkozás vitamin- és ásványianyag-hiányhoz vezethet, ami gyengeséget, fejlődési rendellenességeket és egyéb egészségügyi problémákat okozhat.
Mérgezés:
- A növényvédő szerek vagy más mérgező anyagok véletlen elfogyasztása mérgezést okozhat, ami súlyos esetben akár halálhoz is vezethet.

Fontos megjegyezni, hogy a vadon élő nagy hokkók betegségeinek pontos megismerése és diagnosztizálása nehézkes lehet. Az állatkertekben tartott egyedek esetében az állatorvosok rendszeres ellenőrzésekkel és megfelelő kezelésekkel igyekeznek megelőzni és kezelni a betegségeket.

Lehetséges ellenfelei, ellenségei

A nagy hokkó (Crax rubra) természetes ellenségei és védelmi stratégiái:

Lehetséges ellenfelek és ellenségek:

Ragadozó madarak: Sasok, sólymok és más nagytestű ragadozó madarak veszélyt jelenthetnek, különösen a fiókákra és a tojásokra.
Földi ragadozók: Jaguárok, pumák, ocelotok, rókák és más emlős ragadozók megtámadhatják a felnőtt és fiatal hokkókat, különösen, ha azok a talajon tartózkodnak.
Kígyók: Nagyobb kígyófajok, például boák és anakondák, veszélyeztethetik a tojásokat és a fiókákat, sőt akár a felnőtt egyedeket is.
Ember: A legnagyobb veszélyt az ember jelenti, aki vadászik rájuk húsukért és tollazatukért, valamint élőhelyeiket pusztítja az erdőirtással.

Védelmi stratégiák:

Rejtőzködés: A nagy hokkók rejtőszínű tollazatukkal és óvatos viselkedésükkel próbálnak elrejtőzni a ragadozók elől.
Gyors menekülés: Veszély esetén gyorsan elfutnak vagy felrepülnek a fákra.
Hangos riasztás: Riasztóhangokkal figyelmeztetik a többi hokkót a veszélyre.
Csoportos védelem: A családi csoportok tagjai együttműködnek a ragadozók elriasztásában és a fiókák védelmében.
Fészek elrejtése: A fészkeket magas fákra, jól rejtett helyekre építik, hogy megnehezítsék a ragadozók dolgát.

Sajnos, ezek a védelmi stratégiák nem mindig elegendőek, különösen az emberi tevékenység okozta veszélyekkel szemben. Ezért a nagy hokkó védelme érdekében elengedhetetlen az élőhelyek megőrzése és a vadászat elleni fellépés.

Védettsége – Természetvédelmi helyzete

A nagy hokkó (Crax rubra) természetvédelmi helyzete sajnos veszélyeztetett. Az IUCN Vörös Listáján a „Vulnerable” kategóriába sorolják, ami azt jelenti, hogy a kihalás veszélye fenyegeti a vadonban.

A főbb veszélyeztető tényezők:

Élőhelyvesztés: Az esőerdők irtása a mezőgazdaság, az állattenyésztés és a fakitermelés miatt a legnagyobb fenyegetést jelenti a nagy hokkó számára. Az élőhelyek elvesztése miatt a populációk feldarabolódnak, és a madarak nehezebben találnak táplálékot és fészkelőhelyet.
Vadászat: A nagy hokkót húsa és tollazata miatt vadásszák, ami tovább csökkenti az amúgy is megfogyatkozott populációt.
Illegális kereskedelem: Bár a nagy hokkó nemzetközi kereskedelme tiltott, az illegális befogás és értékesítés továbbra is probléma egyes területeken.

Védelmi intézkedések:

A nagy hokkó szerepel a CITES (Egyezmény a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről) I. függelékében, ami szigorúan tiltja a nemzetközi kereskedelmét.
Számos közép-amerikai országban védett fajnak számít, és élőhelyeinek egy részét természetvédelmi területek védik.
Természetvédelmi szervezetek dolgoznak a nagy hokkó populációinak megőrzésén és a vadászat visszaszorításán.
Fogságban történő tenyésztési programok is segíthetnek a faj megmentésében.

Összességében a nagy hokkó jövője bizonytalan, de a természetvédelmi erőfeszítéseknek köszönhetően van remény a fennmaradására. Az élőhelyek védelme, a vadászat visszaszorítása és a fogságban történő tenyésztés mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy ez a csodálatos madárfaj ne tűnjön el bolygónkról.

A nagy hokkó (Crax rubra) hangja

A nagy hokkó hangja jellegzetes és messzire hallatszó, fontos szerepet játszik a kommunikációban és a területvédelemben.

Hangja mire hasonlít:

Gyakran hasonlítják mély, búgó hanghoz, vagy egy távoli kürt hangjához.
Egyesek szerint a hangja leginkább egy „bu-bu-bu” vagy „oom-oom-oom” ismétlődő sorozathoz hasonlítható.

Hangjának jellegzetességei:

Mély és rezonáns hang, amely messzire elhallatszik az esőerdőben.
A hímek hangja általában hangosabb és erőteljesebb, mint a tojóké.
A hangok gyakran ismétlődőek és ritmikusak.
A hangmagasság és a ritmus változhat a kontextustól függően.

Hangkeltés mechanizmusa:

A hangot a madár légzőrendszere, elsősorban a légcsöve és a hozzá kapcsolódó légzsákok hozzák létre.
A levegő áramlása a légcsőben rezgéseket kelt, amelyek hanggá alakulnak.
A hangmagasságot és a hangerőt a madár a légcső és a légzsákok izmainak összehúzásával és ellazításával szabályozza.

Hangszínek és jelentésük:

A nagy hokkók különböző hangokat használnak különböző helyzetekben:
- Territoriális hangok: A hímek hangos kiáltásokkal jelzik a területüket, és figyelmeztetik a rivális hímeket.
- Párzási hangok: A hímek a párzási időszakban különleges hangokkal csalogatják a tojókat.
- Riasztóhangok: Veszély esetén éles, riasztó hangokat adnak ki, hogy figyelmeztessék a többi hokkót.
- Kapcsolattartó hangok: A családtagok egymással halkabb hangokkal kommunikálnak, például a fiókák etetésekor.

Hangok és kontextus:

A nagy hokkók hangjai a kontextustól függően változnak.
Például a riasztóhangok magasabbak és élesebbek, mint a territoriális hangok.
A hangok változhatnak a napszaktól és az évszaktól függően is.

Hangok változása:

A fiatal egyedek hangja kezdetben magasabb és kevésbé erőteljes, mint a felnőtteké.
A hangok változhatnak az életkorral, a nemtől és az egyéni különbségektől függően.

Összefoglalva: A nagy hokkó hangja fontos szerepet játszik a kommunikációban és a túlélésben. A különböző hangok segítségével a madarak kifejezhetik érzelmeiket, jelezhetik a veszélyt, védhetik a területüket és vonzhatják a párjukat. A hangok változatossága és összetettsége tükrözi a faj komplex szociális viselkedését és alkalmazkodóképességét.

Hang: https://xeno-canto.org/contributor/UWRSEIIATJ

Érdekességek róla, tények röviden

Érdekesség	Leírás
Neve eredete	A „hokkó” név a madár jellegzetes, messzire hallatszó hangjára utal.
Göndör tollbóbitája	A hímek fején és nyakán található göndör tollbóbitát a párválasztás során használják a tojók lenyűgözésére.
Csőrdudor	A hímek csőrtövén található feltűnő dudor a nemi érettség jele, és szerepet játszik a párválasztásban.
Fészekhagyó fiókák	A fiókák kikelés után rövid időn belül elhagyják a fészket, és követik szüleiket a talajon.
Magterjesztés	A nagy hokkók fontos szerepet játszanak az esőerdők ökoszisztémájában, mivel a magvak terjesztésében részt vesznek.
Veszélyeztetett faj	A nagy hokkó a vadászat és az élőhelyek elvesztése miatt veszélyeztetett fajnak számít.
Fogságban tenyésztés	Állatkertekben különleges gondozást igényelnek, és fogságban tenyésztési programok segíthetnek a faj megmentésében.