A lármás cankó (Tringa semipalmata) megjelenése, életmódja, szaporodása

2024.09.24. - by Madarak

A lármás cankó (Tringa semipalmata) megjelenése, jellemzői

Mérete, testfelépítése és súlya:

A lármás cankó egy közepes méretű partimadár.
Testhossza körülbelül 41 centiméter.
Szárnyfesztávolsága 70-80 centiméter között mozog.
Testtömege 215 és 375 gramm között változik.
Testalkata zömök, lábai viszonylag rövidek, csőre pedig egyenes és vastag.

Tollazat színezete:

A lármás cankó tollazata nem feltűnő, inkább a rejtőzködést szolgálja.
A nyári tollazat szürkésbarna, a háton sötétebb mintázattal.
A hasoldal világosabb, fehéres árnyalatú.
A téli tollazat még fakóbb, szürkés árnyalatú.
A fiatal madarak tollazata hasonló a felnőttekéhez, de a mintázatuk kevésbé kontrasztos.

Csőr és lábak:

A csőr hosszú, egyenes és vastag, színe szürkés vagy barnás.
A lábak viszonylag rövidek, de erősek, színük szürkés vagy sárgás.

Szárnyak és repülés:

Szárnyai hosszúak és szélesek, ami lehetővé teszi a hosszú távú repülést.
Repülése erős és egyenletes.
Gyakran repül csapatokban, különösen a vonulás során.

Várható élettartam:

A lármás cankó várható élettartama a vadonban körülbelül 10 év.

Magyarországi helyzete:

A lármás cankó Észak- és Dél-Amerikában őshonos, Magyarországon rendkívül ritka kóborlónak számít.
Eddig mindössze néhány alkalommal figyelték meg hazánkban.
Mivel nem költ hazánkban, természetvédelmi helyzete Magyarországon nem releváns.

Összefoglalva: A lármás cankó egy közepes méretű, zömök partimadár, amely jellegzetes hosszú, egyenes csőréről és szürkésbarna tollazatáról ismerhető fel. Észak- és Dél-Amerikában őshonos, Magyarországon rendkívül ritka vendég.

A lármás cankó (Tringa semipalmata) elterjedése, előfordulása

A lármás cankó (Tringa semipalmatus) elsősorban az amerikai kontinensen honos, elterjedési területe az Atlanti- és a Csendes-óceán partvidékeit, valamint a Mexikói-öböl térségét foglalja magában.

Élőhelye:

Elsősorban tengerpartok, iszapos lapályok, mangroveerdők, valamint sósvizű mocsarak mentén él.
Fészkelési időszakban a szárazabb, homokos vagy kavicsos területeket részesíti előnyben.
Vonulás során és telelőterületein a tengerpartok és a sekély vizek mentén található.

Földrajzi elterjedése:

Észak-Amerikában Kanada keleti partvidékétől az Egyesült Államok keleti és déli partjain át egészen Mexikóig és a Karib-térségig terjed.
Dél-Amerikában az Andoktól keletre, Brazília, Argentína és Chile partvidékein fordul elő.
A Csendes-óceán partjain Alaszkától Kaliforniáig, valamint Dél-Amerikában Ecuador, Peru és Chile partvidékein található.
A Mexikói-öböl térségében is gyakori.

Földrajzi határok:

Északi határa Kanada keleti partvidékén, Új-Fundland és Labrador tartományban található.
Déli határa Dél-Amerikában, Chile déli részén, a Tűzföldön húzódik.
Nyugati határa a Csendes-óceán partjain, Alaszkában és Chilében található.
Keleti határa az Atlanti-óceán partjain, Kanadában és Brazíliában található.

Fontos megjegyzés: A lármás cankó vonuló madár, így a fészkelő- és telelőterületei között jelentős távolságok lehetnek. A vonulás során nagy csapatokban repülnek, és gyakran megpihennek a tengerpartok mentén és a sekély vizekben.

Rendszertani besorolása

A lármás cankó (Tringa semipalmata) a madarak osztályának lilealakúak (Charadriiformes) rendjébe, ezen belül a szalonkafélék (Scolopacidae) családjába tartozó faj.

Ismertebb alfajai

Tringa semipalmata inornata vagy Tringa inornata
Tringa semipalmata semipalmata

Életmódja

Társas élet és szociális viselkedés:

A lármás cankók társas madarak, gyakran nagy csapatokban láthatók táplálkozás, pihenés és vonulás közben.
A költési időszakban azonban területet védő párokra oszlanak.
A csapatokon belüli kommunikáció hangos kiáltásokkal és testbeszéddel történik.
A költési időszakban a hímek látványos nászrepülésekkel udvarolnak a tojóknak.

Mozgás:

A lármás cankók aktív madarak, állandó mozgásban vannak a táplálékkeresés során.
Gyorsan futnak a sekély vízben vagy az iszapos lapályokon, és ügyesen kapják el a zsákmányukat.
Repülésük erős és kitartó, hosszú távokat képesek megtenni a vonulás során.

Territórium:

A költési időszakban a párok területet tartanak fenn, amelyet agresszívan védelmeznek más cankókkal szemben.
A territórium mérete változó, de általában néhány száz négyzetmétert foglal magában.
A territórium védelme hangos kiáltásokkal, fenyegető testtartásokkal és akár fizikai összecsapásokkal is járhat.

Alkalmazkodóképesség:

A lármás cankók jól alkalmazkodtak a tengerparti élőhelyekhez.
Hosszú csőrük lehetővé teszi, hogy mélyen az iszapba vagy a homokba nyúljanak a táplálékért.
Erős lábaikkal gyorsan mozognak a puha talajon.
Sűrű tollazatuk védelmet nyújt a hideg és a nedvesség ellen.

Kihívások és túlélési stratégiák:

A lármás cankókat számos kihívás fenyegeti, beleértve az élőhelyek elvesztését, a szennyezést és a klímaváltozást.
A tengerszint emelkedése veszélyezteti a fészkelőhelyeiket.
Az olajszennyezés elpusztíthatja a tollazatukat, ami megnehezíti a hőszabályozást és a repülést.
A klímaváltozás megváltoztathatja a táplálékforrásaik elérhetőségét.
A lármás cankók túlélési stratégiái közé tartozik a nagy távolságokra való vonulás, a csapatos életmód és a változatos táplálkozás.

Összefoglalva: A lármás cankó társas, aktív és alkalmazkodó madár, amely jól alkalmazkodott a tengerparti élőhelyekhez. Azonban számos kihívással kell szembenéznie, amelyek veszélyeztetik a fennmaradását.

A lármás cankó (Tringa semipalmata) táplálkozása

Jellemzői:

A lármás cankó mindenevő, de táplálékának nagy részét állati eredetű anyagok teszik ki.
Hosszú, egyenes csőrét használja a táplálék felkutatására és elfogására az iszapban, homokban és sekély vízben.
Látása is kiváló, így a felszínen mozgó zsákmányt is észreveszi.
Táplálkozási szokásai opportunisztikusak, azaz a rendelkezésre álló táplálékforrásoktól függenek.

Táplálékforrások:

Főként rákokat, férgeket, puhatestűeket, rovarokat és kisebb halakat fogyaszt.
Emellett alkalmanként magvakat, bogyókat és növényi részeket is eszik, különösen a téli időszakban, amikor az állati eredetű táplálék kevésbé elérhető.
A dagály idején a szárazföldön, apálykor pedig a tengerparti iszapos területeken keresgél.

Táplálkozási szokások:

A lármás cankó általában egyedül vagy kisebb csoportokban táplálkozik.
A sekély vízben vagy az iszapban gázolva, csőrével szondázza a talajt, és gyors mozdulatokkal kapja el a zsákmányt.
Időnként a felszínen is szedeget eleséget.
A táplálék felkutatásában a látása és a hallása is segíti.

Ökológiai szerep:

A lármás cankó fontos szerepet tölt be a tengerparti ökoszisztémákban.
Táplálkozásával szabályozza a rákok, férgek és más gerinctelenek populációját.
ürüléke tápanyagokkal látja el a talajt, hozzájárulva a növényzet növekedéséhez.
Fészkei és tojásai táplálékul szolgálhatnak ragadozóknak, például rókáknak, mosómedvéknek és sirályoknak.
A lármás cankó populációjának változása jelezheti az élőhelyek állapotát és az ökoszisztéma egészségét.

Fontos megjegyzés: A lármás cankó táplálkozása rugalmas és alkalmazkodó, ami lehetővé teszi számára, hogy különböző élőhelyeken és évszakokban is megtalálja a szükséges táplálékot. Ez a tulajdonság hozzájárul a faj sikeres túléléséhez és elterjedéséhez az amerikai kontinensen.

A lármás cankó (Tringa semipalmata) fészkelőhelye

Elhelyezkedés:

A lármás cankó elsősorban Észak- és Dél-Amerika tengerparti területein, sós mocsarakban, mangroveerdőkben és folyótorkolatok közelében fészkel.
A fészkelőhely kiválasztásánál fontos szempont a száraz, homokos vagy kavicsos talaj, amely kellő védelmet nyújt a fészeknek és a tojásoknak.
A fészket gyakran növényzettel, például fűvel vagy hínárral bélelik, hogy kényelmesebb és melegebb legyen.

Fészek jellemzői:

A lármás cankó fészke egy sekély mélyedés a talajban, amelyet a madár a lábaival és a csőrével alakít ki.
A fészek átmérője általában 15-20 cm, mélysége pedig 5-10 cm.
A fészek belsejét gyakran növényi anyagokkal, például fűvel, levelekkel vagy hínárral bélelik.

Környezet:

A fészkelőhely környezete általában nyílt, így a madarak könnyen észrevehetik a közelgő ragadozókat.
A közelben gyakran található víz, amely ivóvízként és táplálékforrásként szolgál.
A növényzet a fészek környékén némi árnyékot és védelmet nyújthat a széltől és az esőtől.

Fészeképítés:

A fészeképítésben mindkét szülő részt vesz.
A mélyedést a lábukkal kaparják ki, majd a csőrükkel rendezgetik a növényi anyagokat a fészek belsejében.
A fészeképítés általában néhány napig tart.

Tojásrakás:

A tojó általában 3-4 tojást rak, amelyek színe olívazöld vagy barnás, sötét foltokkal.
A kotlás mindkét szülő feladata, és körülbelül 23-24 napig tart.
A fiókák fészekhagyók, kikelés után rövid időn belül elhagyják a fészket, és önállóan keresik a táplálékot.

Veszélyeztető tényezők:

A lármás cankó fészkelőhelyeit elsősorban az élőhelyek elvesztése és a zavarás fenyegeti.
A tengerparti fejlesztések, például az üdülőövezetek építése és a kikötők bővítése csökkentik a rendelkezésre álló fészkelőhelyek számát.
A járművek, kutyák és emberek okozta zavarás megzavarhatja a kotló madarakat, és akár a fészek elhagyására is kényszerítheti őket.
A ragadozók, például a rókák, a mosómedvék és a sirályok is veszélyt jelenthetnek a tojásokra és a fiókákra.

Mit tehetünk a fészkelőhelyeinek védelméért?

Élőhelyek védelme: Támogassuk a tengerparti területek és a vizes élőhelyek védelmét.
Zavarás csökkentése: Tartsuk be a kijelölt útvonalakat, és kerüljük a fészkelőhelyek közelében való tartózkodást a költési időszakban.
Kutyák ellenőrzése: Sétáltassuk kutyáinkat pórázon a tengerparti területeken, különösen a költési időszakban.
Tájékoztatás és oktatás: Osszuk meg az információkat a lármás cankó fészkelési szokásairól és a védelmük fontosságáról másokkal.
Természetvédelmi szervezetek támogatása: Csatlakozzunk vagy támogassunk olyan szervezeteket, amelyek a tengerparti madarak és élőhelyeik védelméért dolgoznak.

Fontos megjegyzés: Magyarországon a lármás cankó rendkívül ritka kóborló, így hazánkban nincsenek ismert fészkelőhelyei. A faj védelme elsősorban az élőhelyeinek megőrzésén és a zavarás minimalizálásán múlik Észak- és Dél-Amerikában.

Szaporodása

Párzási időszak:

A lármás cankók párzási időszaka tavasszal kezdődik, általában április és május között.
A pontos időzítés függ az élőhelytől és az időjárási viszonyoktól.
A hímek látványos nászrepülésekkel udvarolnak a tojóknak, amelyek során magasra emelkednek a levegőben, majd gyors szárnycsapásokkal ereszkednek lefelé.
A párok monogámok, és általában egyetlen költési szezonban maradnak együtt.

Fészkelés:

A fészkelés a párválasztást követően kezdődik.
A fészket mindkét szülő közösen építi a talajon, általában egy sekély mélyedés formájában, amelyet növényi anyagokkal bélelnek.
A fészek helyét gondosan választják meg, hogy védve legyen a ragadozóktól és az időjárás viszontagságaitól.
A tojó általában 3-4 tojást rak, amelyeket mindkét szülő felváltva költ.
A kotlási időszak körülbelül 23-24 napig tart.

Szaporodási szokások:

A lármás cankók territoriálisak a költési időszakban, és agresszívan védelmezik fészküket és fiókáikat.
A fiókák fészekhagyók, azaz kikelés után rövid időn belül elhagyják a fészket, és önállóan kezdenek táplálkozni.
Mindkét szülő részt vesz a fiókák gondozásában, és eteti őket, amíg azok el nem érik a repülőképességet.
A fiatal madarak általában 4-5 hét után válnak önállóvá.

Fontos megjegyzés: A lármás cankó szaporodási sikere nagyban függ az élőhelyek minőségétől és a zavarás mértékétől. A tengerparti területek fejlesztése, a klímaváltozás és az emberi tevékenység negatív hatással lehet a populációkra. Ezért fontos az élőhelyek védelme és a zavarás minimalizálása a költési időszakban.

A lármás cankó (Tringa semipalmata) fiókái

Jellemzői:

A lármás cankó fiókái fészekhagyók, azaz kikelés után rövid időn belül képesek járni és önállóan táplálkozni.
Kikeléskor testüket puha, szürkésbarna pehelytollazat borítja, amely remekül álcázza őket a környezetükben.
Lábaik aránylag hosszúak és erősek, így gyorsan tudnak mozogni a talajon.
Csőrük rövidebb, mint a felnőtt madaraké, de már elég erős ahhoz, hogy apró rovarokat és rákokat fogjanak.

Kikelés és kezdeti fejlődés:

A fiókák a kotlási időszak végén, általában 23-24 nap után kelnek ki a tojásokból.
Kikelés után néhány órán belül elhagyják a fészket, és szüleik vezetésével kezdik felfedezni a környezetüket.
Az első napokban még ügyetlenek, de gyorsan tanulnak, és hamarosan képesek lesznek önállóan táplálkozni.
A pehelytollazatot fokozatosan váltja fel a juvenilis tollazat, amely már jobban hasonlít a felnőtt madarakéhoz.

Etetés és gondozás:

A fiókák elsősorban apró rovarokat, rákokat és más gerincteleneket fogyasztanak, amelyeket a sekély vízben vagy az iszapos területeken találnak.
Mindkét szülő részt vesz az etetésben és a gondozásban.
A szülők a fiókákat a táplálékforrásokhoz vezetik, és megtanítják őket a zsákmányszerzésre.
A fiókák a szüleik hangját és mozdulatait figyelve tanulják meg felismerni a veszélyeket és elkerülni a ragadozókat.

Kirepülés és elhagyás:

A fiókák általában 4-5 hét után válnak repülőképessé.
Ekkor már elég erősek és ügyesek ahhoz, hogy önállóan repüljenek és táplálkozzanak.
A kirepülés után a fiókák fokozatosan elhagyják a szüleiket, és csatlakoznak más fiatal madarakhoz.
A fiatal madarak gyakran nagyobb csapatokban vonulnak délre a telelőterületeikre.

Gondoskodás és túlélési arány:

A lármás cankó szülők gondoskodóak, és mindent megtesznek fiókáik túléléséért.
A szülői gondoskodásnak köszönhetően a fiókák túlélési aránya viszonylag magas.
Azonban a ragadozók, az időjárás viszontagságai és az élőhelyek elvesztése továbbra is veszélyt jelentenek a fiatal madarakra.

Ökológiai jelentőség:

A lármás cankó fiókái fontos részét képezik a tengerparti ökoszisztémáknak.
Táplálékul szolgálhatnak ragadozóknak, például sirályoknak, rókáknak és mosómedvéknek.
A fiókák túlélési aránya befolyásolja a lármás cankó populációjának nagyságát és egészségi állapotát.
A fiókák sikeres felnevelése hozzájárul a faj fennmaradásához és az ökoszisztéma egyensúlyának fenntartásához.

Fontos megjegyezni, hogy a lármás cankó fiókái érzékenyek a környezeti változásokra és az emberi zavarásra. Az élőhelyek védelme és a zavarás minimalizálása kulcsfontosságú a faj hosszú távú fennmaradása szempontjából.

Ismertebb betegségei lehetnek

A lármás cankó (Tringa semipalmata) esetében, mint sok más vadon élő madárfaj esetében, több betegség is előfordulhat, amelyek befolyásolhatják egészségüket és túlélési esélyeiket. Néhány ismertebb betegség, amely érintheti őket:

Parazitafertőzések: Külső és belső paraziták egyaránt megfertőzhetik a lármás cankókat. A külső paraziták közé tartoznak a tolltetvek és atkák, amelyek a tollazatban élősködnek, míg a belső paraziták, például a fonálférgek és galandférgek, a madarak emésztőrendszerében vagy más szerveiben élősködhetnek. Ezek a fertőzések gyengeséget, étvágytalanságot és akár halált is okozhatnak, különösen a fiatal vagy legyengült egyedeknél.
Vírusos és bakteriális fertőzések: A lármás cankók számos vírusos és bakteriális fertőzésnek lehetnek kitéve, mint például a madárinfluenza, a Newcastle-betegség és a szalmonellózis. Ezek a betegségek légzőszervi problémákat, emésztőrendszeri zavarokat, idegrendszeri tüneteket és akár halált is okozhatnak.
Mérgezés: A lármás cankók ki vannak téve a környezetben található mérgező anyagoknak, például nehézfémeknek, peszticideknek és olajszennyezésnek. Ezek a mérgező anyagok károsíthatják a madarak szerveit, gyengíthetik az immunrendszerüket, és akár halált is okozhatnak.
Élőhelyek elvesztése és degradációja: Az élőhelyek elvesztése és degradációja közvetett módon befolyásolhatja a lármás cankók egészségét. A megfelelő táplálékforrások és fészkelőhelyek hiánya stresszt okozhat, legyengítheti az immunrendszert, és növelheti a betegségekkel szembeni fogékonyságot.
Klímaváltozás: A klímaváltozás hatásai, mint például a szélsőséges időjárási események és a tengerszint emelkedése, szintén negatívan befolyásolhatják a lármás cankók egészségét és túlélési esélyeit.

Fontos megjegyezni, hogy a vadon élő madarak betegségeinek tanulmányozása és monitorozása kihívást jelent. A fent említett betegségek mellett más, kevésbé ismert vagy újonnan felbukkanó betegségek is érinthetik a lármás cankókat. A kutatók folyamatosan dolgoznak a madárbetegségek jobb megértésén és a hatékony kezelési és megelőzési módszerek kidolgozásán.

Lehetséges ellenfelei, ellenségei

A lármás cankó (Tringa semipalmata) elsősorban Észak- és Dél-Amerikában él, így az ottani ragadozók jelentik a fő veszélyt rájuk nézve. Magyarországon rendkívül ritka kóborló, így hazai ellenségeiről nincsenek konkrét adatok. Azonban általánosságban elmondható, hogy a következő állatok jelenthetnek veszélyt a lármás cankóra és fiókáira:

Lehetséges ellenfelek, ellenségek:

Ragadozó madarak: Sasok, sólymok, héják, baglyok és nagyobb sirályfajok zsákmányolhatják a felnőtt és fiatal cankókat, különösen a repülés közben vagy a földön táplálkozás közben lévő egyedeket.
Emlős ragadozók: Rókák, mosómedvék, nyércfélék, kóbor kutyák és macskák is veszélyt jelenthetnek, főleg a tojásokra, fiókákra és a földön fészkelő felnőttekre.
Kígyók: Egyes kígyófajok, különösen a tengerpartok közelében élők, szintén zsákmányolhatják a tojásokat és a fiókákat.

Védelmi stratégiák:

A lármás cankók különböző stratégiákat alkalmaznak a ragadozók elleni védekezésre:

Fészkelőhely kiválasztása: A fészket általában nyílt területen, jó kilátással építik, hogy könnyen észrevehessék a közelgő ragadozókat.
Álcázás: A tojások és a fiókák színezete jól beleolvad a környezetbe, így nehezebben veszik észre őket a ragadozók.
Csapatban mozgás: A cankók gyakran nagy csapatokban mozognak, ami megnehezíti a ragadozók számára az egyes egyedek kiszemelését.
Hangos riasztás: Veszély esetén hangos kiáltásokkal figyelmeztetik egymást, és megpróbálják elterelni a ragadozó figyelmét a fészekről vagy a fiókákról.
Támadás: A felnőtt madarak agresszívan védelmezik fészküket és fiókáikat, akár a nagyobb ragadozókat is megtámadva csőrükkel és szárnyaikkal.
Elterelő manőverek: A sebzettnek tettetés vagy a szárnyak széttárása elterelheti a ragadozó figyelmét a fiókákról.

Ezek a védelmi stratégiák segítenek a lármás cankóknak növelni a túlélési esélyeiket és biztosítani a faj fennmaradását.

Védettsége – Természetvédelmi helyzete

Globális helyzet:

A lármás cankó jelenleg nem fenyegetett fajként szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján.
Populációja stabilnak tekinthető, és elterjedési területe rendkívül nagy.
Becslések szerint több mint 1 millió egyed él a világon.

Természetvédelmi aggodalmak:

Bár a faj globálisan nem fenyegetett, egyes populációkat veszélyeztethetnek az élőhelyek elvesztése, a zavarás és a klímaváltozás hatásai.
A tengerparti fejlesztések, például az üdülőövezetek építése és a kikötők bővítése csökkenthetik a rendelkezésre álló fészkelő- és táplálkozóhelyeket.
Az olajszennyezés és más szennyező anyagok károsíthatják a madarakat és az élőhelyeiket.
A klímaváltozás hatásai, mint például a tengerszint emelkedése és a szélsőséges időjárási események, szintén negatívan befolyásolhatják a populációkat.

Védelmi intézkedések:

Számos országban, ahol a lármás cankó előfordul, védett fajnak számít, és élőhelyeinek védelme érdekében természetvédelmi területeket hoztak létre.
A tengerparti területek fejlesztését szabályozzák, hogy minimalizálják a madarak élőhelyeire gyakorolt negatív hatásokat.
Az olajszennyezés megelőzésére és a szennyezett területek helyreállítására irányuló programok is segítenek a faj védelmében.
A kutatók folyamatosan figyelemmel kísérik a lármás cankó populációit és az élőhelyeik állapotát, hogy időben felismerjék a lehetséges veszélyeket és megtegyék a szükséges intézkedéseket.

Magyarországi helyzet:

A lármás cankó Magyarországon rendkívül ritka kóborló, így hazánkban nincs külön védettségi státusza.
A faj védelme elsősorban az élőhelyeinek megőrzésén és a zavarás minimalizálásán múlik Észak- és Dél-Amerikában.

Összefoglalva: A lármás cankó globálisan nem fenyegetett faj, de egyes populációkat veszélyeztethetnek az élőhelyek elvesztése, a zavarás és a klímaváltozás. A faj védelme érdekében fontos az élőhelyek megőrzése, a szennyezés csökkentése és a klímaváltozás hatásainak mérséklése. Magyarországon a lármás cankó rendkívül ritka vendég, így hazánkban nincs külön védettségi státusza.

A lármás cankó (Tringa semipalmata) hangja

Hangja mire hasonlít:

A lármás cankó (Tringa semipalmata) hangja jellegzetes, messzire hallatszó, éles kiáltás, amelyet gyakran hasonlítanak egy trombitához vagy egy kutyaugatáshoz.
A hangja meglehetősen hangos és átható, így még nagy távolságból is jól hallható.

Hangjának jellegzetességei:

A leggyakoribb hang egy rövid, éles „kip” vagy „kip-kip-kip” sorozat, amelyet a madarak repülés közben vagy a földön tartózkodva is hallatnak.
A hímek a nászidőszakban bonyolultabb, dallamosabb hangokat is kiadnak, amelyek a tojók vonzását és a terület védelmét szolgálják.
A fiókák éles, sípoló hangon kommunikálnak a szüleikkel.

Hangkeltés mechanizmusa:

A madarak hangját a syrinx nevű hangképző szervük segítségével keltik, amely a légcső alsó részén található.
A syrinx két oldalán található membránok rezgése hozza létre a hangot, amelyet a légcső és a szájüreg módosít.
A lármás cankók képesek különböző hangmagasságú és erősségű hangokat kiadni a syrinx izmainak összehúzásával és ellazításával.

Hangszínek és jelentésük:

A lármás cankók hangrepertoárja változatos, és a különböző hangok különböző jelentéseket hordoznak.
A rövid, éles kiáltások általában kapcsolattartásra, figyelmeztetésre vagy a terület védelmére szolgálnak.
A dallamosabb hangok a nászidőszakban a párválasztásban és a rivális hímek elriasztásában játszanak szerepet.
A fiókák sípoló hangja a szülők figyelmét hívja fel, amikor éhesek vagy veszélyt éreznek.

Hangok és kontextus:

A lármás cankók hangadása a kontextustól függően változik.
Repülés közben gyakran hallatják jellegzetes kiáltásaikat, hogy kapcsolatot tartsanak a csoport többi tagjával.
A földön táplálkozás közben csendesebbek, de veszély esetén hangos riasztással figyelmeztetik társaikat.
A költési időszakban a hímek a territóriumukon belül gyakran hallatják hangjukat, hogy jelezzék jelenlétüket és elriasszák a riválisokat.

Hangok változása:

A lármás cankók hangja az életkorral és a nemtől függően is változhat.
A fiatal madarak hangja magasabb és kevésbé erőteljes, mint a felnőtteké.
A hímek hangja általában mélyebb és dallamosabb, mint a tojóké, különösen a nászidőszakban.

Fontos megjegyzés: A lármás cankó hangját nehéz leírni, de ha egyszer hallod, könnyen felismered. A hangfelvételek segíthetnek a faj hangjának megismerésében és azonosításában.

Magyarországi vonatkozás: Mivel a lármás cankó rendkívül ritka kóborló Magyarországon, így hazánkban csak nagyon kis eséllyel lehet hallani a hangját.

Hang: https://xeno-canto.org/contributor/JWNQIKQAIE

Érdekességek róla, tények röviden

Érdekesség	Leírás
Nevének eredete	A „lármás” jelző hangos, trombitaszerű hangjára utal, míg a „cankó” a partimadarakra általánosan használt elnevezés.
Hosszú csőr	Csőre a testéhez képest a leghosszabb az összes cankófaj közül, lehetővé téve, hogy mélyen az iszapba nyúljon táplálékért.
Nászrepülés	A hímek látványos nászrepüléseket mutatnak be a tojóknak, amelyek során magasra emelkednek, majd gyors szárnycsapásokkal ereszkednek lefelé.
Társas madár	A lármás cankók rendkívül társaságkedvelőek, gyakran nagy csapatokban gyűlnek össze táplálkozás, pihenés és vonulás közben.
Vonulás	Hosszú távú vonuló, Észak-Amerikából Dél-Amerikába repül telelni, akár 10 000 km-t is megtéve.
Fészekhagyó fiókák	A fiókák kikelés után rövid időn belül elhagyják a fészket és önállóan kezdenek táplálkozni.
Érzékeny élőhelyek	Fészkelő- és táplálkozóhelyei érzékenyek az emberi zavarásra és az élőhelyek pusztulására, ezért fontos a védelmük.
Ritka vendég Magyarországon	Bár Észak- és Dél-Amerikában gyakori, Magyarországon rendkívül ritka kóborló, mindössze néhány alkalommal figyelték meg.