A kékfarkú (Tarsiger cyanurus) megjelenése, életmódja, szaporodása

2024.06.30. - by Madarak

A kékfarkú (Tarsiger cyanurus) megjelenése, jellemzői

Mérete és testfelépítése: A kékfarkú egy kis termetű énekesmadár, testhossza mindössze 13-14 centiméter. Testalkata zömök, feje viszonylag nagy, farka pedig meglehetősen rövid.

Súlya: A kifejlett példányok súlya általában 10-18 gramm között mozog.

Tollazat színezete: A kékfarkú tollazata jellegzetes és könnyen felismerhető. A hímek felsőteste szürkéskék, élénkebb kék színnel a farkcsíkon, a farok tövén, a szárnyhajlatban és a sapkán. Testoldaluk narancsvörös, míg alsótestük fehér. A szárnyak kékek vagy olívszürkésbarnák. A tojók hasonló színezetűek, de kevésbé élénk árnyalatokkal.

Csőr és lábak: Csőre vékony és hegyes, sötét színű. Lábaik szintén sötétek.

Szárnyak és repülés: Szárnyai rövidek és lekerekítettek. Röpte gyors és hullámzó.

Várható élettartam: A kékfarkú várható élettartama a vadonban körülbelül 5-6 év.

Magyarországi helyzete: Magyarországon a kékfarkú ritka kóborlónak számít. Elsősorban az őszi vonulás során figyelhető meg, de alkalmanként télen is előfordulhat.

A kékfarkú (Tarsiger cyanurus) elterjedése, előfordulása

Élőhelye: A kékfarkú elsősorban a tajga és a hegyvidéki erdők lakója. Kedveli a fenyveseket, lucfenyveseket, vegyes erdőket, illetve a bokros területeket. Fészkelőhelyét általában sűrű aljnövényzetű, nedvesebb részeken alakítja ki.

Hol honos: A kékfarkú Eurázsiában honos faj. Két fő populációja van:

Eurázsiai populáció: Skandinávia északi részétől (Finnország, Észak-Svédország) egészen Szibérián át Kelet-Ázsiáig (Kína, Mongólia) elterjedt.
Himalájai populáció: A Himalája hegyvidéki területein él.

Milyen földrészen terjedt el: A kékfarkú Európa és Ázsia területén terjedt el.

Földrajzi határok:

Északi határ: Skandinávia északi része (Finnország, Észak-Svédország)
Déli határ: A Himalája hegyvidéki területei
Nyugati határ: Skandinávia (Finnország)
Keleti határ: Kelet-Ázsia (Kína, Japán)

Vonulás: A kékfarkú vonuló madárfaj. Az északi populációk télen délre vonulnak, elsősorban Délkelet-Ázsiába. A Himalája vidékén élő populációk részlegesen vonulnak, alacsonyabb területekre húzódnak a téli időszakban.

Rendszertani besorolása

A kékfarkú (Tarsiger cyanurus) a madarak osztályának a verébalakúak (Passeriformes) rendjéhez és a légykapófélék (Muscicapidae) családjához tartozó faj.

Osztály	Rend	Család	Faj
Madarak	Verébalakúak	Légykapófélék	Kékfarkú

Életmódja

Társas élet és szociális viselkedés: A kékfarkú alapvetően magányos madár, de a vonulás során kisebb csapatokba verődhet. A költési időszakban területtartó, a hímek énekkel jelzik revírjük határait.

Mozgás: A kékfarkú fürge és aktív madár. Főként a talajon vagy az aljnövényzetben mozog, ahol táplálék után kutat. Rövid, lekerekített szárnyaival gyors, de rövid repüléseket végez.

Territórium: A költési időszakban a hímek territóriumot tartanak fenn, melynek méretét az élőhely adottságai és a táplálékkínálat befolyásolja. A territóriumot énekkel és látványos mozdulatokkal védelmezik a rivális hímektől.

Alkalmazkodóképesség: A kékfarkú elsősorban a hűvösebb éghajlatú területekhez alkalmazkodott. Sűrű tollazata és zömök testalkata segíti a hideg elleni védekezésben. Táplálékszerzési stratégiái is az élőhelyéhez igazodnak, változatos rovarokat és más gerincteleneket fogyaszt.

Kihívások és túlélési stratégiák: A kékfarkú populációit elsősorban az élőhelyek elvesztése és fragmentációja veszélyezteti. Az erdőirtás és a klímaváltozás negatívan befolyásolja a faj elterjedését és fészkelőhelyeinek elérhetőségét. A kékfarkú túlélési stratégiái közé tartozik a rejtett fészkelés, a gyors szaporodási ciklus és a változatos táplálkozás.

A kékfarkú (Tarsiger cyanurus) táplálkozása

Jellemzői: A kékfarkú elsősorban rovarevő madár, de opportunista módon más táplálékforrásokat is kihasznál.

Táplálékforrások:

Rovarok: A kékfarkú táplálékának legnagyobb részét különféle rovarok teszik ki. Főleg a talajon és az aljnövényzetben keresgél bogarakat, hangyákat, legyeket, hernyókat, pókokat és más ízeltlábúakat.
Gyümölcsök és bogyók: Különösen ősszel és télen, amikor a rovarok száma csökken, a kékfarkú gyümölcsöket és bogyókat is fogyaszt. Kedveli a vadon termő bogyókat, például az áfonyát, málnát, szedret, de alkalmanként termesztett gyümölcsöket is elcsenhet.
Magvak: Ritkábban, de a kékfarkú magvakat is fogyaszt, különösen télen, amikor más táplálék nehezebben elérhető.

Táplálkozási szokások: A kékfarkú főként a talajon keresgéli táplálékát. Fürgén mozog az avarban és az aljnövényzetben, gyors mozdulatokkal kapja el a rovarokat. Alkalmanként a bokrok és fák alacsonyabb ágairól is csipeget bogyókat vagy rovarokat.

Ökológiai szerep: A kékfarkú fontos szerepet játszik az erdei ökoszisztémákban. Rovarevőként segít kordában tartani a rovarpopulációkat, ezzel hozzájárul az erdők egészségéhez. Gyümölcsfogyasztásával pedig részt vesz a magvak terjesztésében, elősegítve a növények szaporodását.

A kékfarkú (Tarsiger cyanurus) fészkelőhelye

Elhelyezkedés: A kékfarkú fészkeit elsősorban a talajon, sűrű növényzettel fedett helyeken építi. Gyakran választja a kidőlt fák alatti üregeket, gyökerek közötti mélyedéseket vagy sziklahasadékokat. Előfordul, hogy alacsony bokrokban vagy fiatal fák ágai között is fészkel.

Fészek jellemzői: A fészek csésze alakú, általában mohából, fűszálakból, vékony gyökerekből és levelekből épül. A belső részt finomabb anyagokkal, például állatszőrrel vagy tollakkal béleli.

Környezet: A kékfarkú fészkelőhelyének fontos jellemzője a sűrű növényzet, amely védelmet nyújt a ragadozók és az időjárás viszontagságai ellen. Emellett a közelben lévő vízforrások (patakok, tavak) is fontosak lehetnek a madár számára.

Fészeképítés: A fészek építését általában a tojó végzi, de a hím is segíthet az anyagok gyűjtésében. A fészek elkészítése néhány napot vesz igénybe.

Tojásrakás: A tojó általában 4-6 tojást rak, melyeket körülbelül két hétig költ. A fiókák a kikelés után még két hétig a fészekben maradnak, ahol mindkét szülő eteti őket.

Veszélyeztető tényezők: A kékfarkú fészkelőhelyeit elsősorban az erdőirtás, a fakitermelés és az élőhelyek pusztulása veszélyezteti. A klímaváltozás hatására a fészkelőhelyek száma és minősége is csökkenhet. A ragadozók, például a rókák, menyétek és egyes madárfajok szintén veszélyt jelenthetnek a fészkekre és a fiókákra.

Mit tehetünk fészkelőhelyeinek védelméért?

Élőhelyek védelme: Az erdők és más természetes élőhelyek megőrzése kulcsfontosságú a kékfarkú és más madárfajok számára. Támogassuk a természetvédelmi területek létrehozását és az erdők fenntartható kezelését.
Fészkelőhelyek megőrzése: Kerüljük a fészkek zavarását, különösen a költési időszakban. Ne közelítsük meg a fészkeket, és ne hagyjunk szemetet vagy más zavaró tárgyakat a közelükben.
Tudatosság növelése: Ismerjük meg a kékfarkú és más veszélyeztetett madárfajok fontosságát, és osszuk meg ezt az információt másokkal. Támogassuk a madárvédelmi szervezeteket és programokat.
Klímaváltozás elleni küzdelem: Csökkentsük ökológiai lábnyomunkat, és támogassuk a klímaváltozás elleni intézkedéseket. A klímaváltozás mérséklése hozzájárul a kékfarkú és más fajok élőhelyeinek megőrzéséhez.

Szaporodása

Párzási időszak: A kékfarkú párzási időszaka általában májusban kezdődik és júniusban tetőzik. Ez az időszak egybeesik a rovarok számának növekedésével, ami biztosítja a fiókák számára a bőséges táplálékot.

Fészkelés: A fészkelés a párválasztással kezdődik, amelyet a hím látványos nászrepülése és éneke kísér. A tojó választja ki a fészek helyét, amely általában a talajon, sűrű növényzettel fedett helyen található. A fészket a tojó építi mohából, fűszálakból, vékony gyökerekből és levelekből, a belsejét pedig állatszőrrel vagy tollakkal béleli.

Szaporodási szokások: A kékfarkú monogám párkapcsolatban él a költési időszakban. A tojó általában 4-6 tojást rak, melyeket körülbelül két hétig költ. A kikelés után mindkét szülő részt vesz a fiókák etetésében. A fiókák gyorsan fejlődnek, és körülbelül két hét után elhagyják a fészket.

Megjegyzés: A kékfarkú szaporodási szokásai Magyarországon kevésbé ismertek, mivel a faj ritka kóborlónak számít. A fenti információk elsősorban a faj általános szaporodási biológiájára vonatkoznak.

A kékfarkú (Tarsiger cyanurus) fiókái

Jellemzői: A kékfarkú fiókák fészeklakóak, azaz csupaszon, zárt szemmel és tehetetlenül kelnek ki a tojásból. Eleinte teljesen a szüleiktől függenek a túlélésért. Testük kezdetben pelyhes, szürkés színű, később alakul ki a jellegzetes kékfarkú tollazat.

Kikelés és kezdeti fejlődés: A tojások kikelése általában 12-14 nap után történik. A fiókák gyorsan fejlődnek, és körülbelül 14-16 nap után hagyják el a fészket. Ezalatt az idő alatt a szülők folyamatosan etetik és gondozzák őket.

Etetés és gondozás: Mindkét szülő részt vesz a fiókák etetésében. Főként rovarokat hordanak nekik, amelyeket a fészek közelében gyűjtenek. A fiókák gyors növekedéséhez elengedhetetlen a bőséges és változatos táplálék.

Kirepülés és elhagyás: A kirepülés után a fiókák még néhány hétig a szüleik közelében maradnak, akik továbbra is etetik és védelmezik őket. Ebben az időszakban tanulják meg a repülést, a táplálékszerzést és a ragadozók elkerülését.

Gondoskodás és túlélési arány: A kékfarkú szülők intenzíven gondoskodnak fiókáikról, de a túlélési arány viszonylag alacsony. A ragadozók, az időjárás viszontagságai és a táplálékhiány mind hozzájárulhatnak a fiókák pusztulásához.

Ökológiai jelentőség: A kékfarkú fiókák az erdei ökoszisztéma részei. Táplálékuk jelentős részét rovarok teszik ki, így hozzájárulnak a rovarpopulációk szabályozásához. A kékfarkú fiókák túlélése és sikeres felnevelése fontos a faj fennmaradása szempontjából.

Ismertebb betegségei lehetnek

A kékfarkú (Tarsiger cyanurus) esetében nincsenek széles körben dokumentált, fajspecifikus betegségek. Azonban, mint minden vadon élő madár, ők is ki vannak téve különböző parazitáknak és fertőzéseknek.

Paraziták:

Belső paraziták: A kékfarkú belső parazitákkal fertőződhet, például bélférgekkel, amelyek a táplálékkal kerülhetnek a szervezetükbe. Ezek a paraziták gyengeséget, étvágytalanságot és súlyosabb esetben akár halált is okozhatnak.
Külső paraziták: A madarak bőrét és tollazatát atkák, tetvek vagy kullancsok támadhatják meg. Ezek a paraziták irritációt, viszketést okozhatnak, és a madár egészségi állapotát ronthatják.

Fertőzések:

Vírusos és bakteriális fertőzések: A kékfarkú különböző vírusos és bakteriális fertőzéseknek is ki lehet téve, amelyek légzőszervi vagy emésztőrendszeri problémákat okozhatnak. Ezek a fertőzések különösen a fiatal vagy legyengült egyedeknél lehetnek súlyosak.

Fontos megjegyezni: Mivel a kékfarkú Magyarországon ritka kóborló, a hazai populációk egészségi állapotáról kevés információ áll rendelkezésre. A fentiek általános információk a vadon élő madaraknál előforduló betegségekről.

Lehetséges ellenfelei, ellenségei

A kékfarkú (Tarsiger cyanurus) lehetséges ellenfelei és ellenségei, valamint védelmi stratégiái:

Természetes ellenségek:

Ragadozó madarak: A kékfarkú fő ellenségei a kisebb ragadozó madarak, mint például a karvaly, a héja, a vércse és a bagoly. Ezek a madarak a kékfarkúra és fiókáira vadásznak, különösen a fészkelési időszakban.
Emlős ragadozók: A rókák, a menyétek, a nyestkutyák és a macskák szintén veszélyt jelentenek a kékfarkúra, főleg a talajon fészkelő fiókákra.
Kígyók: Egyes kígyófajok, például a siklók, szintén zsákmányolhatják a kékfarkú fiókáit.

Védelmi stratégiák:

Rejtőzködés: A kékfarkú rejtőzködő életmódot folytat, sűrű növényzetben keresi táplálékát és építi fészkét. Ez segít elkerülni a ragadozók figyelmét.
Fészek elrejtése: A fészket a tojó általában jól elrejtett helyen, például kidőlt fák alatt, gyökerek között vagy sziklahasadékokban építi. Ez megnehezíti a ragadozók számára a fészek megtalálását.
Riasztó hangok: Veszély esetén a kékfarkú riasztó hangokat ad ki, amelyek figyelmeztetik a többi madarat a veszélyre és elriaszthatják a ragadozókat.
Gyorsaság és fürgeség: A kékfarkú gyors és fürge mozgású, ami segít elmenekülni a ragadozók elől.

Emberi hatások:

Az emberi tevékenységek, mint az erdőirtás és a környezetszennyezés, közvetett módon veszélyeztetik a kékfarkút. Az élőhelyek elvesztése és a táplálékforrások csökkenése miatt a kékfarkú populációk csökkenhetnek, és kiszolgáltatottabbá válhatnak a ragadozóknak.

Védettsége – Természetvédelmi helyzete

Globális helyzet: A kékfarkú a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján nem fenyegetett fajként szerepel. Ez azt jelenti, hogy globális szinten a populáció stabil, és nincs közvetlen veszélyben a kihalás.

Magyarországi helyzet: Magyarországon a kékfarkú védett madárfaj. Természetvédelmi értéke 25 000 forint. Ez azt jelenti, hogy a faj egyedeinek elpusztítása, befogása, zavarása vagy élőhelyének károsítása tilos és büntetendő.

Veszélyeztető tényezők:

Élőhelyvesztés: Az erdőirtás, a fakitermelés és az élőhelyek átalakítása a kékfarkú számára fontos fészkelő- és táplálkozóhelyek elvesztéséhez vezethet.
Klímaváltozás: A klímaváltozás hatására a kékfarkú elterjedési területe északi irányba tolódhat, ami a populációk csökkenéséhez vezethet.
Zavarás: A fészkelőhelyek zavarása, például a túlzott turizmus vagy az erdőgazdálkodási tevékenységek, negatívan befolyásolhatja a kékfarkú szaporodási sikerét.

Védelmi intézkedések:

Élőhelyvédelem: A kékfarkú élőhelyeinek védelme, különösen a fészkelőhelyek megőrzése kulcsfontosságú a faj fennmaradása szempontjából.
Monitoring: A kékfarkú populációk rendszeres monitorozása segíthet nyomon követni a faj állományváltozásait és időben beavatkozni, ha szükséges.
Kutatás: A kékfarkú biológiájának és ökológiájának további kutatása hozzájárulhat a faj védelméhez és a hatékonyabb természetvédelmi intézkedések kidolgozásához.
Tájékoztatás és szemléletformálás: A lakosság tájékoztatása a kékfarkú védettségéről és fontosságáról segíthet a faj megőrzésében.

Fontos megjegyezni: A kékfarkú védelme nem csak a faj fennmaradása, hanem az egész erdei ökoszisztéma egészsége szempontjából is fontos. A kékfarkú, mint rovarevő madár, fontos szerepet játszik a rovarpopulációk szabályozásában, ezzel hozzájárulva az erdők egészségéhez és stabilitásához.

A kékfarkú (Tarsiger cyanurus) hangja

A kékfarkú (Tarsiger cyanurus) hangja

Hangja mire hasonlít: A kékfarkú éneke dallamos és összetett, általában magas hangfekvésű, vékony és tiszta füttyökből, trillákból és csettegésekből áll.

Hangjának jellegzetességei:

Változatos: Éneke változatos,több különböző szólamot és motívumot tartalmaz.
Magas hangfekvésű: A kékfarkú hangja gyakran magas, vékony és tiszta.
Dallamos: Éneke dallamos és összetett, több ismétlődő motívummal.

Hangkeltés mechanizmusa: A kékfarkú, mint a legtöbb énekesmadár, a hangját a syrinx nevű hangképző szervével kelti, amely a légcső alsó végén található. A syrinx két különálló hangképző résszel rendelkezik, amelyek lehetővé teszik a madár számára, hogy egyszerre két különböző hangot adjon ki, vagy gyorsan váltogasson a hangmagasságok között.

Hangszínek és jelentésük:

Ének: A hímek éneke elsősorban a területvédelemre és a párkeresésre szolgál. Az ének összetettsége és változatossága a hím erőnlétének és genetikai állományának jelzése lehet a tojók számára.
Hívóhangok: A kékfarkú különböző hívóhangokat is használ a kommunikációra. Ezek a hangok rövidebbek és egyszerűbbek, mint az ének, és különböző jelentéssel bírhatnak, például figyelmeztetés veszélyre, kapcsolattartás a párjával vagy a fiókákkal.

Hangok és kontextus: A kékfarkú hangja a kontextustól függően változhat. A hímek éneke a költési időszakban a legintenzívebb, amikor a területvédelem és a párkeresés a legfontosabb. A hívóhangok egész évben hallhatók, de a jelentésük a helyzet függvényében változhat.

Hangok változása: A kékfarkú éneke és hívóhangjai az életkorral és a földrajzi elhelyezkedéssel is változhatnak. A fiatal madarak éneke általában kevésbé összetett, mint az idősebb hímeké. A különböző földrajzi populációk között is lehetnek eltérések az énekben és a hívóhangokban.

Hang: https://xeno-canto.org/contributor/YNOAMCSSHX

Érdekességek róla, tények röviden

Jellemző	Leírás
Nevének eredete	Jellegzetes kék farktollairól kapta.
Életmód	Rejtett életmódot folytat, sűrű aljnövényzetben rejtőzködik.
Vonulás	Az északi populációk akár több ezer kilométert is utaznak télen.
Magyarországi előfordulás	Ritka vendég, főleg vonuláskor figyelhető meg.
Élettartam	Átlagosan 5-6 évig él.
Táplálkozás	Rovarevő, de ősszel és télen gyümölcsöket, bogyókat is eszik.
Fészeképítés	A tojó építi a fészket, a hím segíthet az anyaggyűjtésben.
Ének	A hím éneke összetett és változatos, a párkeresésben és a területvédelemben játszik szerepet.