A himalájai kékfarkú (Tarsiger rufilatus) megjelenése, életmódja, szaporodása

2024.06.12. - by Madarak

A himalájai kékfarkú (Tarsiger rufilatus) megjelenése, jellemzői

A himalájai kékfarkú (Tarsiger rufilatus) egy kis termetű, élénk színű madár, amely a légykapófélék családjába tartozik.

Méret és testfelépítés:

Testhossz: 13-14 cm
Testfelépítés: Kompakt, kerekded test, rövid nyak, hosszú, kék faroktollak
Súly: 10-16 gramm

Tollazat színezete:

Hím:
- Felsőtest: Élénk kék, kobaltkék árnyalattal
- Alsótest: Fehér vagy világos narancssárga
- Torok: Fehér
- Szemöldöksáv: Fehér
- Farok: Kék, fehér oldalszegéllyel
Nőstény:
- Felsőtest: Barna, olív árnyalattal
- Alsótest: Világosbarna vagy sárgásfehér
- Farok: Barna, kék árnyalattal

Csőr és lábak:

Csőr: Vékony, hegyes, fekete
Lábak: Vékonyak, feketék

Szárnyak és repülés:

Szárnyak: Rövidek, lekerekítettek
Repülés: Gyors, cikázó, gyakran rövid távokat tesz meg a talaj közelében

Várható élettartam:

A vadon élő himalájai kékfarkúk várható élettartama nem pontosan ismert, de valószínűleg néhány év.

Magyarországi helyzet:

A himalájai kékfarkú nem őshonos Magyarországon. Természetes elterjedési területe Dél- és Délkelet-Ázsia hegyvidéki területeire korlátozódik.

További információk:

A himalájai kékfarkú elsősorban rovarevő, de időnként bogyókat és gyümölcsöket is fogyaszt. Főleg a talajon keresgéli táplálékát, de néha a levegőben is elkapja a rovarokat.

Bár nem fenyegetett faj, élőhelyének elvesztése és az erdőirtás miatt populációja csökkenhet egyes területeken.

A himalájai kékfarkú gyönyörű madár, amelyet gyakran megfigyelnek és fényképeznek a természetjárók és a madármegfigyelők Dél- és Délkelet-Ázsiában.

A himalájai kékfarkú (Tarsiger rufilatus) elterjedése, előfordulása

A himalájai kékfarkú elsősorban Ázsiában honos, a Himalája hegyvidéki területein terjedt el. Földrajzi elterjedése a következő országokat foglalja magában:

Dél-Ázsia: Afganisztán, Pakisztán, India, Nepál, Bhután
Délkelet-Ázsia: Mianmar, Thaiföld, Laosz, Vietnam, Kambodzsa

Élőhelyét tekintve a himalájai kékfarkú elsősorban a hegyvidéki erdők lakója. Gyakran megtalálható a rododendronerdőkben, a tölgyesekben és a fenyvesekben, általában 1500 és 4000 méter közötti tengerszint feletti magasságban.

A himalájai kékfarkú elterjedési területének földrajzi határai a következők:

Északi határ: A Himalája északi lejtői
Déli határ: Mianmar déli része és Indokína hegyvidékei
Nyugati határ: Afganisztán keleti része
Keleti határ: Vietnam északi része

Fontos megjegyezni, hogy a himalájai kékfarkú elterjedési területe nem összefüggő, hanem inkább foltokban található meg a hegyvidéki erdőkben. Emellett a faj egyes populációi vándorolnak a téli időszakban, alacsonyabb tengerszint feletti magasságba húzódva.

Rendszertani besorolása

A himalájai kékfarkú (Tarsiger rufilatus) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjéhez és a légykapófélék (Muscicapidae) családjához tartozó faj.

Rendszertani szint	Tudományos név
Ország	Animalia
Törzs	Chordata
Osztály	Aves
Rend	Passeriformes
Család	Muscicapidae
Nem	Tarsiger
Faj	Tarsiger rufilatus

Életmódja

A himalájai kékfarkú elsősorban magányosan vagy párban él. A költési időszakban területtartó, a hímek énekkel jelzik territóriumukat. A költési időszakon kívül kisebb csapatokba verődhetnek, különösen a vonulás során.

Szociális viselkedés:

A hímek a költési időszakban territoriálisak és agresszíven védelmezik területüket más hímekkel szemben. A párkapcsolat monogám, a párok együttműködnek a fészeképítésben és a fiókák gondozásában.

Mozgás:

A himalájai kékfarkúak aktív madarak, gyakran ugrálnak a talajon és az alacsony bokrokon, miközben rovarok után kutatnak. Rövid, gyors repülésekkel mozognak a fák között.

Territórium:

A hímek territóriumot tartanak fenn a költési időszakban, amelyet énekkel és agresszív viselkedéssel védelmeznek. A territórium mérete változó, a táplálékforrások és a fészkelőhelyek elérhetőségétől függően.

Alkalmazkodóképesség:

A himalájai kékfarkúak jól alkalmazkodtak a hegyvidéki környezethez. Sűrű tollazatuk védelmet nyújt a hideg ellen, erős lábaik és karmaik pedig lehetővé teszik, hogy könnyedén mozogjanak a sziklás terepen.

Kihívások és túlélési stratégiák:

A himalájai kékfarkúak számos kihívással szembesülnek, beleértve az élőhelyek elvesztését, az erdőirtást és a klímaváltozást. A túlélésükhöz elengedhetetlen a megfelelő élőhelyek megőrzése és a környezetvédelmi intézkedések. A faj viszonylag nagy elterjedési területe és alkalmazkodóképessége miatt jelenleg nem veszélyeztetett, de a jövőben a populáció csökkenése várható, ha a környezeti problémák nem kerülnek kezelésre.

A himalájai kékfarkú (Tarsiger rufilatus) táplálkozása

Jellemzői:

A himalájai kékfarkú elsősorban rovarevő madár, de opportunista módon más táplálékforrásokat is elfogyaszt, ha azok elérhetőek. Táplálkozási stratégiája aktív keresgélésen alapul, mely során a talajon, az avarban, illetve az alacsony bokrok és fák ágain kutat rovarok és más ízeltlábúak után.

Táplálékforrások:

Rovarok: A himalájai kékfarkú étrendjének legnagyobb részét rovarok teszik ki, beleértve a legyeket, hangyákat, bogarakat, hernyókat és pókokat.
Egyéb ízeltlábúak: Emellett más ízeltlábúakat is fogyaszt, mint például százlábúakat és ászkákat.
Bogyók és gyümölcsök: Kisebb mennyiségben bogyókat és gyümölcsöket is fogyaszt, különösen a költési időszakban, amikor a fiókák neveléséhez nagyobb energiabevitelre van szükség.

Táplálkozási szokások:

A himalájai kékfarkúak jellemzően a talajon keresik táplálékukat, ahol ugrálva és futkosva kutatnak a rovarok után. Alkalmanként a levegőben is elkapnak repülő rovarokat, gyors, akrobatikus mozdulatokkal. Főként a reggeli és a délutáni órákban aktívak, amikor a rovarok is aktívabbak.

Ökológiai szerep:

A himalájai kékfarkú, mint rovarevő madár, fontos szerepet játszik az ökoszisztémában a rovarpopulációk szabályozásában. Táplálkozási szokásai révén hozzájárul az erdei kártevők számának kordában tartásához, így segítve az erdő egészségének megőrzését. Emellett a bogyók és gyümölcsök fogyasztása révén részt vesz a növények magvainak terjesztésében is.

A himalájai kékfarkú (Tarsiger rufilatus) fészkelőhelye

Elhelyezkedés:

A himalájai kékfarkú fészkeit általában a talajon, sűrű növényzettel, bokrokkal vagy sziklákkal takart helyen építi.
Gyakran választja a hegyoldalakat, patakpartokat vagy erdei tisztásokat.
A fészkelési magasság általában 1500 és 4000 méter között van a tengerszint felett.

Fészek jellemzői:

A fészek csésze alakú, apró gallyakból, fűszálakból, levelekből és mohából készül.
Belülről puha anyagokkal, például állati szőrrel vagy tollakkal béleli ki.
Jól rejtett, a környezetbe olvad, így nehezen észrevehető a ragadozók számára.

Környezet:

A fészek környékén általában sűrű növényzet található, ami védelmet nyújt a széltől, az esőtől és a ragadozóktól.
A közelben gyakran van vízforrás, például patak vagy tó, ami fontos az iváshoz és a fürdéshez.

Fészeképítés:

A fészek építésében mindkét szülő részt vesz.
Az építés általában néhány napig tart.

Tojásrakás:

A nőstény általában 3-5 tojást rak.
A tojások színe változó, lehet fehér, halványkék vagy zöldeskék, apró barna foltokkal.
A kotlás körülbelül két hétig tart, és mindkét szülő részt vesz benne.

Veszélyeztető tényezők:

Élőhelyvesztés: Az erdőirtás és a mezőgazdasági területek terjeszkedése csökkenti a fészkelésre alkalmas területeket.
Klímaváltozás: A hőmérséklet emelkedése és a csapadékviszonyok változása befolyásolhatja a rovarok elérhetőségét, ami a táplálékhiányhoz vezethet.
Emberi zavarás: A túlzott turizmus és a szabadidős tevékenységek zavarhatják a fészkelő madarakat.

Mit tehetünk fészkelőhelyeinek védelméért?

Támogassuk az erdővédelmi programokat és a fenntartható erdőgazdálkodást.
Csökkentsük az ökológiai lábnyomunkat, hogy mérsékeljük a klímaváltozás hatásait.
Tartsuk tiszteletben a természetet, kerüljük a fészkek zavarását és a szemetelést a természetes környezetben.
Támogassuk a helyi természetvédelmi szervezeteket és kezdeményezéseket.

Szaporodása

Párzási időszak:

A himalájai kékfarkú fő párzási időszaka áprilistól júniusig tart, de ez az időszak változhat a földrajzi elhelyezkedéstől és az időjárási viszonyoktól függően.
A hímek a párzási időszakban élénk színű tollazatukkal és változatos énekükkel próbálják magukhoz vonzani a nőstényeket.

Fészkelés:

A fészkelés általában májusban kezdődik.
A fészket a nőstény építi, de a hím is segíthet az anyagok gyűjtésében.
A fészket általában a talajon, sűrű növényzettel, bokrokkal vagy sziklákkal takart helyen építik.
A fészek csésze alakú, apró gallyakból, fűszálakból, levelekből és mohából készül, belülről puha anyagokkal bélelve.

Szaporodási szokások:

A himalájai kékfarkú monogám, azaz egy párzási időszakban egy partnerrel alkot párt.
A nőstény általában 3-5 tojást rak, melyeken felváltva kotlik a hímmel.
A kotlás körülbelül két hétig tart.
A fiókák fészeklakók, azaz csupaszon és vakon kelnek ki, és teljes mértékben a szüleiktől függenek.
Mindkét szülő részt vesz a fiókák etetésében és gondozásában.
A fiókák körülbelül két hét után repülnek ki, de még néhány hétig a szüleikkel maradnak, amíg önállóvá válnak.

Megjegyzés: A himalájai kékfarkú szaporodásáról kevesebb információ áll rendelkezésre, mint más madárfajok esetében. A fenti információk a jelenleg rendelkezésre álló adatokon alapulnak, de további kutatások szükségesek a faj szaporodási szokásainak teljes megértéséhez.

A himalájai kékfarkú (Tarsiger rufilatus) fiókái

Jellemzői:

A frissen kikelt fiókák csupaszon, vakon és tehetetlenül jönnek a világra.
Kezdetben sárgás színű a bőrük, mely később sötétebbé válik.
A csőrük nagy és sárga, hogy a szülők könnyen megtalálják a táplálékkal.
Gyorsan fejlődnek, néhány nap alatt kinő a pihéjük.

Kikelés és kezdeti fejlődés:

A kikelés a tojásrakást követő kb. két hét után történik.
Az első napokban a fiókák teljesen a szülőktől függenek a táplálék és a melegítés tekintetében.
Szemük kb. egy hét után nyílik ki, és ekkor kezdenek el tollak fejlődni rajtuk.

Etetés és gondozás:

Mindkét szülő részt vesz a fiókák etetésében és gondozásában.
A szülők főként rovarokkal és lárvákkal etetik a fiókákat, melyeket a fészek közelében gyűjtenek.
A fiókák gyorsan nőnek, és kb. két hét alatt elérik a kirepüléshez szükséges méretet és tollazatot.

Kirepülés és elhagyás:

A fiókák kb. két hetes korukban repülnek ki a fészekből.
A kirepülést követően még néhány napig a szülők etetik és védelmezik őket.
A fiatal madarak fokozatosan válnak önállóvá, és kb. egy hónapos korukra teljesen elhagyják a szülői fészket.

Gondoskodás és túlélési arány:

A szülők gondoskodása és a fészek rejtett elhelyezkedése növeli a fiókák túlélési esélyeit.
Azonban a ragadozók, az időjárás viszontagságai és a táplálékhiány miatt a túlélési arány változó lehet.
A pontos túlélési arány nem ismert, de a legtöbb kismadárhoz hasonlóan a himalájai kékfarkú fiókáknak is csak egy része éri meg a felnőttkort.

Ökológiai jelentőség:

A himalájai kékfarkú fiókái fontos szerepet játszanak a faj fennmaradásában és a populációk fenntartásában.
A fiókák sikeres felnevelése biztosítja a faj következő generációját, és hozzájárul az ökoszisztéma egyensúlyához, mivel a kékfarkúak fontos szerepet töltenek be a rovarpopulációk szabályozásában.

Ismertebb betegségei lehetnek

A himalájai kékfarkú, mint vadon élő madárfaj, számos betegségnek lehet kitéve. Ezek közül néhány ismertebb:

Paraziták: Külső paraziták, mint például atkák és tetvek, valamint belső paraziták, például bélférgek fertőzhetik meg őket.
Vírusos és bakteriális fertőzések: A madarak különböző vírusos és bakteriális fertőzésekre is fogékonyak lehetnek, amelyek légzőszervi, emésztőrendszeri vagy idegrendszeri problémákat okozhatnak.
Mérgezés: A környezetben található mérgező anyagok, például peszticidek vagy nehézfémek, szintén veszélyt jelenthetnek a himalájai kékfarkú egészségére.
Stressz okozta betegségek: A stressz, amelyet például az élőhelyek elvesztése, a táplálékhiány vagy az emberi zavarás okozhat, gyengítheti az immunrendszerüket és fogékonyabbá teheti őket a betegségekre.

Fontos megjegyezni: A vadon élő madaraknál a betegségek diagnosztizálása és kezelése nehézkes. A legjobb, amit tehetünk, hogy megóvjuk élőhelyüket és minimalizáljuk az emberi zavarást, hogy egészségesek maradjanak.

Lehetséges ellenfelei, ellenségei

A himalájai kékfarkú (Tarsiger rufilatus), mint kis termetű madár, számos természetes ellenséggel rendelkezik élőhelyén.

Lehetséges ellenfelek és ellenségek:

Ragadozó madarak: A nagyobb testű ragadozó madarak, mint például a héják, a sólymok és a baglyok, veszélyt jelenthetnek a himalájai kékfarkúra, különösen a fiókákra és a tojásokra.
Kígyók: A fán élő kígyók, mint például a siklók, szintén veszélyeztethetik a fészkeket és a fiókákat.
Kisragadozó emlősök: A menyétfélék, a mókusok és más kisebb emlősök szintén zsákmányul ejthetik a kékfarkú fiókákat vagy tojásait.

Védelmi stratégiák:

A himalájai kékfarkú számos stratégiát fejlesztett ki a túlélés érdekében:

Rejtőzködés: A fészket általában jól rejtett helyen építi, sűrű növényzettel vagy sziklákkal takarva, hogy megnehezítse a ragadozók számára a felfedezését.
Álcázás: A tojások és a fiókák színezete általában jól beleolvad a környezetbe, így nehezebben észrevehetőek a ragadozók számára.
Figyelmeztető jelzések: A felnőtt madarak riasztó hangokkal figyelmeztetik egymást a veszélyre, így a többieknek lehetőségük van elmenekülni.
Csapatmunka: A párok együttműködnek a fészek védelmében, és közösen támadják meg a betolakodókat.

Emberi hatás:

Az emberi tevékenységek, mint például az erdőirtás és az élőhelyek pusztulása, szintén negatívan befolyásolhatják a himalájai kékfarkú populációit. Az élőhelyek elvesztése miatt a madarak kénytelenek új fészkelőhelyeket keresni, ami növelheti a ragadozók általi veszélyeztetettséget.

Védelmi intézkedések:

A himalájai kékfarkú védelme érdekében fontos az élőhelyek megőrzése és a természetes környezetük védelme. A természetvédelmi területek létrehozása és a fenntartható erdőgazdálkodás elősegítheti a faj fennmaradását.

Védettsége – Természetvédelmi helyzete

A himalájai kékfarkú (Tarsiger rufilatus) jelenleg nem fenyegetett fajként szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján. Ez azt jelenti, hogy a faj populációja stabil, és nincs közvetlen veszélyben a kihalás.

Azonban ez nem jelenti azt, hogy a faj ne lenne kitéve bizonyos veszélyeknek. A himalájai kékfarkú élőhelyét az erdőirtás és a mezőgazdasági területek terjeszkedése veszélyezteti, ami csökkentheti a fészkelésre alkalmas területeket. A klímaváltozás szintén hatással lehet a fajra, mivel befolyásolhatja a rovarok elérhetőségét, ami a táplálékhiányhoz vezethet.

Védelmi intézkedések:

Bár a himalájai kékfarkú jelenleg nem veszélyeztetett, fontos, hogy továbbra is figyelmet fordítsunk a faj védelmére. A következő intézkedések segíthetnek megőrizni a faj populációját:

Élőhelyvédelem: Az erdők védelme és a fenntartható erdőgazdálkodás kulcsfontosságú a himalájai kékfarkú és más erdei madárfajok számára.
Klímaváltozás elleni küzdelem: A globális felmelegedés mérséklése érdekében tett erőfeszítések szintén hozzájárulhatnak a faj hosszú távú túléléséhez.
Monitoring és kutatás: A himalájai kékfarkú populációjának rendszeres monitorozása és kutatása segít nyomon követni a faj állapotát és időben beavatkozni, ha szükséges.

A himalájai kékfarkú (Tarsiger rufilatus) hangja

A himalájai kékfarkú (Tarsiger rufilatus) hangja:

Hangja mire hasonlít:

A himalájai kékfarkú éneke dallamos és összetett, általában magas hangfekvésű, vékony és tiszta füttyökből, trillákból és csettegésekből áll.

Hangjának jellegzetességei:

Változatos: Éneke változatos, több különböző strófából áll, amelyeket gyakran ismételget.
Tiszta és dallamos: Hangja tiszta és dallamos, könnyen felismerhető a többi madárfaj éneke közül.
Territoriális jelzés: A hímek éneküket elsősorban a territóriumuk védelmére és a nőstények vonzására használják.

Hangkeltés mechanizmusa:

A madarak hangját a syrinx nevű hangképző szervük segítségével keltik, amely a légcső alsó részén található. A syrinx két különálló hangképző résszel rendelkezik, amelyek lehetővé teszik a madarak számára, hogy egyszerre két különböző hangot adjanak ki.

Hangszínek és jelentésük:

A himalájai kékfarkú különböző hangokat használ különböző helyzetekben:

Ének: A hímek éneke a territórium védelmét és a nőstények vonzását szolgálja.
Riasztó hangok: A riasztó hangok a veszély jelzésére szolgálnak, és segítenek a többi egyednek a menekülésben.
Kapcsolattartó hangok: A kapcsolattartó hangok a párok közötti kommunikációt szolgálják, például a fészeképítés vagy a fiókák etetése során.

Hangok és kontextus:

A himalájai kékfarkú hangja változik a kontextustól függően. Például az énekük összetettebb és változatosabb a párzási időszakban, mint a költési időszak után. A riasztó hangok intenzívebbek és sürgetőbbek, ha a veszély közelebbi.

Hangok változása:

A himalájai kékfarkú hangja változhat az életkorral és az egyéni különbségekkel is. A fiatal madarak hangja gyakran kevésbé fejlett és változatos, mint a felnőtt egyedeké.

Hang: https://xeno-canto.org/contributor/EHGWCIGILC

Érdekességek róla, tények röviden

Tények	Érdekességek
Élőhely: Himalája hegyvidéki erdői	A Himalája zord éghajlatához alkalmazkodott.
Táplálkozás: Rovarevő	Ügyesen kapja el a repülő rovarokat is.
Szaporodás: Monogám	A párok együttműködnek a fészeképítésben és a fiókanevelésben.
Hang: Dallamos és összetett ének	Az éneküket a territórium védelmére és a párkeresésre használják.
Természetvédelmi státusz: Nem fenyegetett	Bár jelenleg nem veszélyeztetett, élőhelyének elvesztése miatt populációja csökkenhet.
Elterjedés: Dél- és Délkelet-Ázsia	A Himalája különböző régióiban élő populációk között lehetnek kisebb eltérések a tollazatban.
Viselkedés: Magányos vagy párosan él	A költési időszakon kívül kisebb csapatokba verődhet.
Repülés: Gyors és cikázó	Rövid távokat repül a fák között vagy a talaj közelében.
Angol neve: Himalayan Bluetail	A kék faroktollai miatt kapta ezt a nevet.
Tudományos neve: Tarsiger rufilatus	A tudományos neve a vörös szárnyfedőire utal.